A szexuális ragadozó Epstein jobbkezéből a #metoo-korszak legnagyobb női trófeája lehet

Legfontosabb

2021. november 28. – 18:04

A szexuális ragadozó Epstein jobbkezéből a #metoo-korszak legnagyobb női trófeája lehet
2020. július 2-án sajtótájékoztatón jelentették be, hogy vádat emelnek Ghislaine Maxwell, Jeffrey Epstein barátnője ellen szexuális bűncselekmények miatt – Fotó: Johannes Eisele / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Ghislaine Maxwell, aki egy médiamogul elkényeztetett kedvenc gyerekeként, 53 szobás palotában nőtt fel, és évtizedeken át élte a kiváltságosok életét, a 60. születésnapját idén decemberben minden valószínűség szerint egy brooklyni zárkában fogja tölteni, miközben arra vár, hogy a bíróságon eldőljön, rács mögött marad-e hátralévő életére. Maxwell a milliárdos Jeffrey Epstein szeretője, barátja, szövetségese volt, és a vád szerint emellett cinkosa, kerítője, bűntársa is. Sorozatban vádolták meg nők azzal, hogy kulcsszerepe volt a behálózásukban. Az ismétlődő történetek szerint elaltatta a fiatalkorú lányok gyanakvását és a szexuális ragadozó Epstein kezére játszotta őket. Maxwell mindent tagad, a védelem arra készül, hogy hazugságnak vagy téves emléknek állítsa be, amit a szerepéről mondanak.

Különleges pillanat jön el a híres, gazdag, befolyásos férfiak sorának bukását hozó #metoo-korszakban november 29-én, amikor New Yorkban elkezdődik az első olyan híres, gazdag, befolyásos nő büntetőpere, akinek a presztízsét, társadalmi rangját – és a per eredményétől függően jó eséllyel majd a szabadságát is – ugyanez a mozgalom söpörte el.

Ghislaine Maxwellen néha nehezen találja a fogást az amerikai média. Kicsit mintha szimbolikus lenne, hogy már a neve kiejtésével is sokan birkóznak (amúgy azt jelenti, fogadalom), de

hosszú és komplex kapcsolatuk miatt azt sem könnyű egy szóban körülírni, mije is volt ő Jeffrey Epsteinnek, a fiatal lányok szexuális kihasználásából sportot űző milliárdosnak. Sokak szemében most épp a leginkább a pótléka.

Mióta Epsteint 2019 augusztusában holtan találták manhattani zárkájában, Ghislaine Maxwell maradt az, akinek a bíróság előtti megmérettetésével esély nyílik igazságszolgáltatásra az ügyben.

Maxwell ellenében négy egykori Epstein-áldozat sorakozik fel tanúként a hétfőn kezdődő perben. Egyikük azt állítja, mindössze 14 éves volt, amikor először találkoztak, és hogy 1994 és 1997 között, mialatt ő Epstein hálójába gabalyodva élt, Maxwell többször is jelen volt azoknál a szexuális tevékenységeknél, amelyeknek nem lett volna szabad megtörténniük a milliárdos és közötte, sőt, olyan is előfordult, hogy a nő levetkőzött előtte, vagy bekapcsolódott szexuális töltetű masszázsba.

A tét: élete végéig rács mögött maradhat

Az efféle masszázs visszatérő motívum az Epsteinékre valló nők történeteiben. Maxwell vádlói között van, aki azt állítja, hogy 1996-ban, amikor ő még nem volt 18, a milliárdos új-mexikói birtokán a nő masszírozta a meztelen felsőtestét, és arra biztatta, hogy tegye ő is ezt Epsteinnel. A harmadik vádló 17 volt, amikor állítása szerint a lényegében kerítőként működő Maxwell elvitte Espteinhez.

A negyedik pedig arról beszélt a hatóságoknak, hogy 2001-ben, 14 évesen került először Epstein színe elé a férfi Palm Beach-i rezidenciáján. Nála a helyzet odáig eszkalálódott, hogy készpénzt fizettek neki szexuális tevékenységbe átcsapó masszázsokért, meg azért, hogy toborozzon ugyanerre hozzá hasonló lányokat. Ő azt mondja: Maxwell kulcsfontosságú szereplő volt az idáig vezető folyamatban, manipulálta őt, a viselkedésével, beszédével, jelenlétével

megteremtett egy olyan közeget, amelyben normálisnak tűnt fel, ami távolról sem volt normális: mondjuk kezdetben az, hogy egy gyereklány meztelen legyen Epstein társaságában.

Maxwell mindezek miatt összesen hat vádponttal néz szembe most. A vád szerint amit tett, kimeríti többek között a szexuális célú emberkereskedelem fogalmát, ráadásul fiatalkorú sérelmére elkövetve. (Számon majd kérik azért is, amiért korábban Epsteinnel kapcsolatban eskü alatt valótlanságot mondott egy polgári perben, de ezt az ügyet, amelyben az András herceggel kapcsolatos vádakkal előálló Virginia Giuffre állításai lesznek a középpontban, külön tárgyalják majd). A Bloomberg nagy összefoglaló cikke szerint 40 évig terjedő börtön fenyegeti, nem sokkal kevesebb, mint az a 45 év, ami magának Epsteinnek volt kilátásban. Ghislaine Maxwell most 59 éves, karácsonykor tölti be a 60-at. Egy több évtizedes büntetés az esetében jó eséllyel azt jelentené, hogy soha életében nem lesz már többé szabad ember.

Epstein és Maxwell egyik áldozata, Danielle Bensky (jobbról) és ügyvédje távozik a manhattani szövetségi bíróságról 2021. április 23-án, miután Ghislaine Maxwell letartóztatása után először állt a bíróság előtt – Fotó: Timothy A. Clary / AFP
Epstein és Maxwell egyik áldozata, Danielle Bensky (jobbról) és ügyvédje távozik a manhattani szövetségi bíróságról 2021. április 23-án, miután Ghislaine Maxwell letartóztatása után először állt a bíróság előtt – Fotó: Timothy A. Clary / AFP

Jelenleg egy brooklyni cellában ül, már 16 hónapja. Akkor került oda előzetes letartóztatásba, amikor 2020 nyarán érte mentek a Tucked Away (ez magyarul körülbelül annyit tesz: Eldugott) fantázianevű, erdők, hegyek közt megbújó mesés ingatlanba New Hampshire-ben. Akkoriban sokat találgatták, hol, melyik távoli, európai országban bujkálhat. Mint kiderült, ott, Bradford közelében húzta meg magát Epstein halála után. Készpénzben fizette ki az ingatlant 2019 decemberében.

Férjes asszony

Maxwell egyébként lényegében eltűnt a nyilvánosság szeme elől már akkor, amikor magasra csaptak az Epstein-botrány hullámai. Az is csak négy év fáziskéséssel derült ki, hogy még 2016-ban férjhez ment egy Scott Borgerson nevű dúsgazdag vállalkozóhoz. Borgerson egyébként egy óvadékügyben benyújtott bírósági indítványban szívhezszólóan a védelmébe vette, mondván az a Ghislaine, akit ő ismer, csodálatos és szeretettel teli figura, akinek – legalábbis a férj hite szerint – semmi köze nem volt Epstein bűneihez.

Maxwell férjhez menetelének a jelentősége túlmutat a pletykarovatok szintjén: van egy ilyen félelem, hogy a nő, aki tisztában van vele, hogy mindene elúszhat a rá váró perekben, Borgersonon keresztül igyekezett és igyekszik kimenteni a vagyonát.

Az óvadékügyben beadott kérelmek mindenesetre süket fülekre találtak. Hiába állt volna Maxwell rendelkezésére gyakorlatilag korlátlan anyagi erőforrás, a bíróság nem ment bele, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezzék. A brooklyni cellában az ügyvédei panasza szerint olyan körülmények között tartják, ami terroristáknak és gyilkosoknak jár ki: külön zárkában, állandó motozásoknak és átkutatásoknak kitéve, 24 órás felügyelet alatt.

Állítólag volt, amikor 15 percenként felébresztették az arcába világító zseblámpával, megakadályozandó, hogy Epstein sorsára jusson.

Az ügyvédei szerint a letartóztatás ideje alatt lefogyott, hullani kezdett a haja, és a látása is romlott. Az egyik panasz arra vonatkozott, hogy egy alkalommal penészes salátát kapott enni.

Lady Ghislaine

Mindez egy olyan nővel történik, aki a bölcső óta az átlagember számára szinte elképzelhetetlen luxushoz szokott. Ghislaine Maxwell Franciaországban született cseh származású apától és francia anyától. Holokauszttúlélők leszármazottja, apja, Robert Maxwell a semmiből küzdötte fel magát, és lett milliárdos médiamogul. Ghislaine Maxwell már egy 53 szobás palotában nevelkedett és Oxfordban tanult. Kisgyerekként is híres és befolyásos emberek körében forgott. Ráadásul a család legkisebb tagjaként az apja kedvence volt. Beszédes, hogy a kilencgyerekes Robert Maxwell éppen róla nevezte el Lady Ghislaine-nek a jachtját, amelynek a nevét a halálakor ismerte meg a világ.

Ghislaine Maxwell apja különös körülmények között halt meg 1991-ben: holttestét a jacht közelében halászták ki a vízből. A hivatalos verzió szerint baleset történt, de felmerült öngyilkosság gyanúja is, Ghislaine pedig a maga részéről azt gondolta, hogy az apját megölték. Robert Maxwell halálát rövidesen botrány, megszégyenülés és az anyagi biztonság elszállása követte, miután kiderült, hogy a médiamogul nyugdíjalapból elsikkasztott pénzekből hadakozott a fenyegető csőd ellen.

Robert Maxwell lányával Ghislaine-nel és feleségével Elisabethtel 1990-ben egy partin a család jachtján – Fotó: Mirrorpix / Getty Images
Robert Maxwell lányával Ghislaine-nel és feleségével Elisabethtel 1990-ben egy partin a család jachtján – Fotó: Mirrorpix / Getty Images

Szövetség, nem szerelem

Ghislaine Maxwell valamikor ebben az apja halála utáni, nehéz időszakban ismerkedett meg Jeffrey Epsteinnel. A férfi neki köszönhetően tett szert értékes kapcsolati tőkére. Maxwell számos magas rangú családi barátjának mutatta be, többek között – a később a szexhálózat-ügy egyik legfontosabb szereplőjévé váló – András hercegnek is. Maxwell és Epstein évekig jártak, aztán a barát-barátnő viszonyt felváltotta valamiféle sajátos ötvözete a barátságnak, a szövetségnek és a munkakapcsolatnak.

A kerítőnősködés vádja az 1994 és 2004 közötti időszakban történtekre vonatkozik.

Az Epstein-botrány kirobbanása előtt Maxwell a TerraMar nevű, 2012-ban alapított, azóta már persze felszámolt nonprofit kezdeményezésével hallatott magáról. Választott ügyéről, az óceánok megóvásáról még az ENSZ-ben is beszélt.

Egy polgári pernek köszönhetően nyilvánosságra került emailben egyébként Epstein arról győzködte Maxwellt, hogy nem csinált semmi rosszat, tehát viselkedjen is ennek megfelelően, szegje fel az állát, járjon bulikba, mutatkozzon, és birkózzon meg a helyzettel.

Maxwell végül ugye más taktikát választott. 2019-re gyakorlatilag teljesen eltűnt szem elől, és rejtőzött, amíg tudott, amíg érte nem mentek a hegyek közé.

Hogy mi várható a perben?

Ahogy a Reuters rámutatott: hiába telt el mostanra két év Epstein öngyilkossága óta, az ügy közel sem merült feledésbe, és nem könnyű elfogulatlan esküdteket találni a Maxwell-perhez. 24 oldalas kérdőívet töltettek ki az első körös 600 jelölttel. Olyanokat kérdeztek tőlük, hogy mit olvastak eddig Epsteinről, és hogy ők maguk áldozatai voltak-e valaha valamilyen szexuális bűncselekménynek.

Hogy milyen esküdtek jönnének kapóra a védelemnek? Maxwell megítélését nem lehet szétválasztani Epstein megítélésétől. Egy, a Reutersnek nyilatkozó, kívülálló ügyvéd szerint olyanokra volna szükségük, akik azt gondolják, hogy az Epsteint vádló nők nem áldozatok, hanem önként, szabad akaratukból szexeltek a milliárdossal. Ahogy az ügyvéd fogalmazott: a védelem szempontjából olyan férfiak kellenek az esküdtszékbe, akik még mindig ősemberek.

A védelem részéről egy ügyvédi beadvány már bepillantást engedett abba, hogy körülbelül mire lehet számítani.

Az nem túl nagy meglepetés, hogy meg fogják kérdőjelezni a vádlók szavahihetőségét, de az már egyedibb húzás, hogy nem ragadnak le kizárólag a „csak a pénzre hajtva hazudnak” narratívánál, hanem behozzák majd az emlékezet megbízhatatlanságának amúgy nagyon is valós problémáját.

Az esküdtek szemében az előbbinél rokonszenvesebb alapállás lehet, ha arról próbálják meggyőzni őket, hogy a vádlók hamis emlékeik áldozatai. A téves emlékek születésének Elizabeth Loftus az egyik legismertebb és legelismertebb szakértője a világon. Maxwell ügyvédei őt szeretnék beidézni többek közt a bíróságra, vele mondatnák ki, hogy – részben az Epstein-ügyben kialakult médiafigyelemnek köszönhetően – torz, téves emlékek láttatják bűnösnek a védencüket.

A bírósági grafikán Ghislaine Maxwell a 2021. november 21-i tárgyalási napon, az esküdtek kiválasztásán – Forrás: Jane Rosenberg / Reuters
A bírósági grafikán Ghislaine Maxwell a 2021. november 21-i tárgyalási napon, az esküdtek kiválasztásán – Forrás: Jane Rosenberg / Reuters

Előreláthatólag körülbelül hat hétig fog tartani a tárgyalássorozat. A bírói székben egy bizonyos Alison Nathan fog ülni, akinek a személye abból a szempontból érdekes, hogy nyíltan leszbikus, szóval nehezen lehetne homofóbiával vádolni. Az ügyben pedig feltehetően jelentősége lesz annak, hogyan gondolkodnak a szereplők a nők közötti szexről és ebben a vonatkozásban a manipuláció erejéről, ha már a vád azt állítja Maxwellről, hogy szexuális jellegű tevékenységet folytatott az ellene tanúskodó egykori lányok némelyikével.

Már hangol egy ideje a perre a sajtó az előzetes meghallgatásokról és az esküdtválogatási folyamatról tudósítva. Megírták, hogy az egyik bírósági jelenésén Maxwell ellazultnak, nyugodtnak tűnt, még nevetni is látták az ügyvédeivel, de azt is lehetett olvasni, hogy a brooklyni zárkában átalakult jellegzetes frizurája, a haja megnőtt és a feketébe ősz szálak vegyültek.

A Bloomberg-cikk szerint nem valószínű, hogy érdemben megszólal majd a perben a saját védelmében azon túl, hogy ártatlannak vallja magát. A védelemnek pedig az lesz a központi üzenete, hogy íme egy nő, akiből csak azért csinálnak bűnbakot, mert Epsteint holtában már nem lehet perbe fogni. A másik oldalról nézve ugyanezt: Maxwell pere jelenti a vád oldalán felsorakozó egykori lányok egyetlen esélyét, hogy valaki megbűnhődjön azért, ami velük történt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!