20 év börtönre ítélték Ghislaine Maxwellt

2022. június 28. – 21:28

frissítve

20 év börtönre ítélték Ghislaine Maxwellt
Ghislaine Maxwell az ítélethirdetési tárgyalásán készült bírósági rajzon – Fotó: Jane Rosenberg / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

20 év börtönre ítélték Ghislaine Maxwellt kiskorúak szexuális célú kereskedelme miatt, írja a CNN. Jeffrey Epstein egykori szeretőjét, barátját, üzlettársát azzal vádolták, hogy 1994 és 2004 között legalább négy kiskorú lányt szervezett be abból a célból, hogy a milliárdos Epstein és barátai szexuálisan bántalmazhassák őket.

A New York-i szövetségi ügyészek 30-55 évnyi börtönbüntetést kértek Maxwellre, míg a 60 éves nő ügyvédei arról próbálták meggyőzni a bírót, hogy védencüknek 4,25-5,25 évnyi börtön is elégséges büntetés lenne.

Jeffrey Epsteint, akinek Maxwell közeli bizalmasa volt, 2019-ben tartóztatták le szexuális célú, kiskorúak kárára elkövetett emberkereskedelem és a fenti céllal működtetett bűnszövetkezetben való részvétel vádjával. Azonban a milliárdos befektetőt 35 nappal később holtan találták New York-i cellájában. Bár Epstein halála után rögtön összeesküvés-elméletek kezdtek el keringeni az interneten, a hatóságok szerint öngyilkos lett.

Maxwellt a keddi ítélethirdetés előtt két nappal helyezték öngyilkossági megfigyelés alá. Igaz, védőügyvédei szerint egy, a nőt megvizsgáló pszichológus szerint nincsenek öngyilkos hajlamai. A szövetségi ügyészek szerint azért helyezték Maxwellt öngyilkossági megfigyelés alá, mert azt jelezte a börtön vezetőségének, hogy a létesítmény személyzete potenciálisan „fenyegeti a biztonságát”.

A nőt tehát első sorban amiatt helyezték öngyilkossági megfigyelés alá, hogy eltávolítsák őt „a létesítmény normál populációjától”, amíg kivizsgálják az állításait. Ezen kívül pedig amiatt, mert az elítélt szexuális bűnözőknél általában nagyobb az önkárosítás kockázata, áll a szövetségi ügyészek érvelésében.

Ghislaine Maxwellt rabszáron vezetik be a keddi tárgyalásra – Fotó: Jane Rosenberg / Reuters
Ghislaine Maxwellt rabszáron vezetik be a keddi tárgyalásra – Fotó: Jane Rosenberg / Reuters

Végül mindössze három vádpont miatt ítélték el

Maxwell ellen tavaly összesen hat vádpontot hoztak fel:

  1. Összeesküvés kiskorúak utazásra csábítására, hogy azok illegális szexuális cselekményekben vegyenek részt. Maximálisan kiszabható börtönbüntetés: 5 év.
  2. Összeesküvés kiskorú – a Jane álnéven valló áldozat – utazásra csábítására, hogy illegális szexuális cselekményekben vegyen részt. Maximálisan kiszabható börtönbüntetés: 5 év.
  3. Összeesküvés kiskorúak szállítására, hogy azok illegális szexuális cselekményekben vegyenek részt. Maximálisan kiszabható börtönbüntetés: 5 év.
  4. Kiskorú – a Jane álnéven valló áldozat – szállítása, hogy illegális szexuális cselekményekben vegyen részt. Maximálisan kiszabható börtönbüntetés: 10 év.
  5. Összeesküvés kiskorúak szexuális célú kereskedelmére. Maximálisan kiszabható börtönbüntetés: 5 év.
  6. Kiskorú – a Carolyn néven valló áldozat – szexuális célú kereskedelme. Maximálisan kiszabható börtönbüntetés: 40 év.

Az esküdtek végül a decemberi per során a második vádponton kívül mindegyikben bűnösnek találták Maxwellt. A perről szóló részletes cikkünket itt olvashatja.

Most a bíró három vádpont miatt ítélte el Epstein korábbi szeretőjét: a harmadik, a negyedik és hatodik miatt. Azzal érvelt, hogy az első és az ötödik vádpont gyakorlatilag megegyezik a harmadik számúval, így egy vádpontként kezelendőek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!