Netanjahu szerint nem lehet a háborúnak olyan kimenetele, ahol Palesztina szuverén állam marad

2024. január 18. – 09:54

frissítve

Netanjahu szerint nem lehet a háborúnak olyan kimenetele, ahol Palesztina szuverén állam marad
Iráni rakétacsapásban találatot kapott épületnél dolgoznak tűzoltók az észak-iraki Erbílben – Fotó: Julia Zimmermann / MTI / AP

Másolás

Vágólapra másolva

Az izraeli miniszterelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt erről, ahol úgy fogalmazott, hogy Izrael már megsemmisítette a Hamász harcoló alakulatainak mintegy kétharmadát, a teljes gázai győzelem után pedig a másik izraeli palesztin terület, Ciszjordánia felett is teljesen át kell vennie a katonai ellenőrzést.

Mint mondta, ez kizárja a palesztin állam szuverenitását, amit el kell fogadnia még az amerikaiaknak is, akiket egyébként tájékoztatott is erről. „A miniszterelnöknek tudnia kell nemet mondani még a barátainak is” – fogalmazott, hozzátéve, hogy szerinte minden olyan területről, ahonnan kivonultak, terrort kaptak a nyakukba.

(MTI)

Hakan Fidan török külügyminiszter egy jordániai sajtótájékoztatón közölte, hogy telefonon egyeztetett iráni és pakisztáni kollégáival, és meggyőződése, hogy mindkét fél elkötelezett a higgadtság mellett.

„Ma reggel beszéltem mindkét ország külügyminiszterével. Elmagyarázták nekem a tetteik indokoltságát. Mindkét fél azt mondta nekem, hogy ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet”.

Hakan Fidan török külügyminiszter az Ammánban tartott sajtótájékoztatón 2024. január 18-án – Fotó: Alaa Al Sukhni / Reuters
Hakan Fidan török külügyminiszter az Ammánban tartott sajtótájékoztatón 2024. január 18-án – Fotó: Alaa Al Sukhni / Reuters

Irán kedden késő este mért légicsapást pakisztáni célpontokra, válaszul Pakisztán iráni „terrorista sejtek” ellen intézett támadást csütörtökön. Szakértők szerint bár van esély a konfliktus eszkalálódására, nem biztos, hogy a felek újabb lépéseket tesznek. Az óvatosságot jelzi az is, hogy csütörtöki közleményeiben Pakisztán következetesen elkerülte a „megtorlás” kifejezést, és hangsúlyozta, hogy nem magát Iránt, hanem a fegyvereseket vett célba.

(BBC)

Oroszország “maximális önmérsékletre” és “a kérdések politikai és diplomáciai úton történő megoldására” szólította fel Iránt és Pakisztánt.

Az orosz külügyminisztérium közleményében az áll, Moszkva “riadtan figyeli az iráni-pakisztáni határvidéken történt eszkalációt. “Minden szuverén területen kívüli terrorellenes műveletet az érintett államok közötti koordinációban kell végrehajtani”.

A közlemény szerint “sajnálatos, hogy ez baráti országok között történik”.

Oroszország 2022 februárjában indított teljes körű inváziót a szomszédos Ukrajnában.

(BBC)

Szemtanúk beszámolói szerint Izrael olyan palesztin civilekre mért légicsapást január 7-én kora reggel, akik nem álltak kapcsolatban fegyveres csoportokkal, és nem jelentettek veszélyt az izraeli erőkre – derül ki a BBC helyszíni riportjából.

A támadásban hét férfi (négy testvér és három távolabbi rokonuk) halt meg. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) a csapást egy órákkal korábbi, a dzsenini menekülttáborban végrehajtott katonai művelettel hozta összefüggésbe, amelyben egy katonanő meghalt.

Az IDF szerint egy terrorista csoportra mért csapást, amely robbanóanyagot dobott a térségben tevékenykedő izraeli erőkre.

A helyiek beszámolói szerint viszont semmilyen összetűzésbe nem kerültek az férfiak az izraeli csapatokkal, és nem voltak szélsőséges csoportok tagjai. Az IDF által a BBC rendelkezésére bocsátott, megvágott, időbélyeg nélküli felvételek és a térfigyelő kamerák felvételei sem tudták minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy összetűzésre került volna sor a támadás előtt.

A testvérek – Alaa, Hazza, Ahmad és Rami Darweesh – 22 és 29 év közötti palesztin emigránsok voltak, akik néhány évvel korábban tértek vissza Jordániából édesanyjukkal és öt testvérükkel. Mind a négyen rendelkeztek olyan engedéllyel, amellyel átkelhettek Izraelbe mezőgazdasági munkákat végezni. Az Izraellel közös határok a Hamász októberi támadásai óta zárva vannak a palesztin munkavállalók előtt.

A helyiek beszámolói szerint a férfiak január 7-én hajnalban az al-Shuhada falun átvezető út mellett, egy mezőgazdasági munkások körében népszerű kávézó udvarán üldögéltek a tűz körül 10 km-re Dzsenín városától. A felvételeken látszik, hogy izraeli katonai járművek hajtanak el a kávézó melletti úton, de összetűzés nem látszódik, és szemtanúk szerint nem is történt ilyen. Egy másik, az IDF által közzétett felvételen villanások láthatók, amelyeket robbanás követ, ahogy a járművek elhaladnak az úton – időbélyeg hiányában viszont nem lehet tudni, hogy ez pontosan mikor történt. A izraeli erők akkor mértek csapást a tábortűz körül ülőkre, amikor a katonák elhagyták a falut.

A helyszínre érkező mentők szerint nem voltak fegyverek a férfiaknál.

A támadás után egyik palesztin fegyveres csoport sem követelte magának a halottakat. A temetésükön a fiatalokat palesztin csoportok, köztük a Hamász zászlóiba burkolták – ez akkor is szokás, ha maguk az elhunytak nem, csak a barátaik vagy családtagjaik támogatják a csoportokat.

Az USA csütörtökön újabb csapásokat hajtott végre a húszik ellen Jemenben, ezzel az Egyesült Államok kevesebb mint egy hét alatt negyedszer csapott le az Irán által támogatott lázadócsoportra. A csapás előtt pár órával a húszik a héten másodszor csapást mértek egy amerikai tulajdonú és üzemeltetésű hajóra az Ádeni-öbölben.

Az X-en az amerikai fegyveres erők központi parancsnoksága (CENTCOM) is megerősítette, hogy támadást hajtottak végre Jemenben.

Az USA Tomahawk rakétákkal mintegy 14 húszi rakétaindítót vett célba, amelyeket a nemzetközi hajózási útvonalak megtámadására használtak. A légicsapások célja a húszik nemzetközi és kereskedelmi hajózás ellen folytatott támadásainak megfékezése a Vörös-tengeren, a Báb al-Mandab szorosban és az Ádeni-öbölben.

„Az Irán által támogatott húszi terroristák műveleteinek folytatása veszélyezteti a nemzetközi hajózást és megzavarja a kereskedelmi hajózási útvonalakat a Vörös-tenger déli részén és a szomszédos vizeken” – idézte a közlemény Michael Erik Kurilla tábornokot, a CENTCOM parancsnokát.

Az Izrael és a Hamász palesztin terrorszervezet között dúló gázai háború kezdete óta a húszik Izraelhez köthető hajók ellen hajtanak végre támadásokat. A nagyobb hajózási társaságok igyekeznek elkerülni a vörös-tengeri kereskedelmi útvonalat, amelyen keresztül a globális kereskedelem nagyjából 10 százalékát bonyolítják le.

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia a múlt héten szövetségeseik támogatásával átfogó katonai csapást mért a húszikra válaszul a húszi milíciák Vörös-tengeren végrehajtott, nemzetközi hajózás elleni támadásaira. Joe Biden amerikai elnök szerdán visszahelyezte a jemeni húszi lázadókat az Egyesült Államok terrorszervezeteket felsoroló lajstromára.

(CNN, MTI)

Csütörtökön a Karmelitában fogadta Pierbattista Pizzaballa bíborost, a jeruzsálemi latin pátriárkát Orbán Viktor – írja az MTI.

A miniszterelnök és a pátriárka a térségben élő keresztények megsegítéséről tárgyalt a jelenleg dúló háborús konfliktus közepette. Egyetértettek abban, hogy el kell kerülni, hogy a harcok és az ellenségeskedés a szentföldi keresztény közösségek eltűnéséhez vezessenek.

Magyarország – a Hungary Helps programon keresztül – a továbbiakban is segíti a közel-keleti kereszténység fennmaradását, az ott élőknek humanitárius és hitéleti célokat szolgáló támogatást is nyújt – hangzott el a találkozón.

Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Pierbattista Pizzaballa bíboros, a jeruzsálemi latin pátriárka (b2) megbeszélést folytat a Karmelita kolostorban 2024. január 18-án. Mellettük Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (j2) és William Shomali segédpüspök (b) – Fotó: Benko Vivien Cher / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI
Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Pierbattista Pizzaballa bíboros, a jeruzsálemi latin pátriárka (b2) megbeszélést folytat a Karmelita kolostorban 2024. január 18-án. Mellettük Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (j2) és William Shomali segédpüspök (b) – Fotó: Benko Vivien Cher / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

Miután Irán kedden késő este csapásokat mért Pakisztánra, csütörtök reggel Pakisztán megtorló csapásokat mért Iránra. A jelentések szerint a támadásban hét ember meghalt.

Pakisztán közölte, hogy egy „terrorista rejtekhelyre” csaptak le Irán Szisztán-Balidzsesztán nevű tartományában, Szaraván város közelében. Az iráni állami televízió jelentése szerint a csapásban három nő és négy gyerek halt meg.

Ahogy ebben a cikkünkben részletesen taglaltuk, az elmúlt negyven év legvéresebb terrortámadása után Irán nem pusztán fenyegetést intézett a támadást felvállaló Iszlám Államhoz, hanem láthatóan el is kezdte megmutatni, hogy nem hagyják megtorolatlanul a támadást. A kézenfekvő célpontok Irak és Szíria voltak, de a pakisztáni határvidéken is hajlandóak bevállalni rakétacsapásokat.

A támadásról és lehetséges következményeiről ebben a cikkben írtunk bővebben.

(BBC)

Dróntámadás ért egy hajót az Ádeni-öbölben – közölte szerdán a brit haditengerészet. A támadás 110 kilométerre délkeletre Áden városától történt. A hajó kapitánya tűzről is beszámolt, amelyet sikerült eloltani. „A hajó és legénysége biztonságban van, és halad tovább következő úti célja felé” – tette hozzá az UKMTO.

Fotó: Indian Ministry of Defence / AFP Fotó: Indian Ministry of Defence / AFP
Fotó: Indian Ministry of Defence / AFP

Az Irán támogatását élvező jemeni húszi lázadók közölték, hogy rakétákkal „közvetlen találatot értek el” a Marshall-szigetek zászlaja alatt hajózó Genco Picardy nevű teherhajó ellen.

„A haditengerészet nem fog habozni, hogy támadást mérjen Jemen legitim önvédelmi jogának keretében minden veszélyforrásra a Vörös-, illetve Arab-tengeren, és folytassa az elnyomott palesztin nép támogatását” – közölték a húszik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!