Netanjahu szerint a háború után nem létezhet szuverén palesztin állam

2024. január 18. – 21:09

Másolás

Vágólapra másolva

Az izraeli miniszterelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt erről, ahol úgy fogalmazott, hogy Izrael már megsemmisítette a Hamász harcoló alakulatainak mintegy kétharmadát, a teljes gázai győzelem után pedig a másik izraeli palesztin terület, Ciszjordánia felett is teljesen át kell vennie a katonai ellenőrzést.

Mint mondta, ez kizárja a palesztin állam szuverenitását, amit el kell fogadnia még az amerikaiaknak is, akiket egyébként tájékoztatott is erről. „A miniszterelnöknek tudnia kell nemet mondani még a barátainak is” – fogalmazott, hozzátéve, hogy szerinte minden olyan területről, ahonnan kivonultak, terrort kaptak a nyakukba.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!