Már most látszik, hogy példa nélküli küzdelem várható Trump és Biden között

Bár még messze van november 5-e, a 2024-es amerikai elnökválasztás a korai jelek alapján is rendkívül furcsán alakulhat.

Dacára 2020-as vereségének, a Capitolium Trump hívei általi feldúlásának és a trumpista republikánus jelöltek gyenge szereplésének a 2022-es félidős választásokon, közvélemény-kutatási adatok alapján szinte biztosan ismét Donald Trump lesz a republikánus elnökjelölt. A republikánusok több mint 60 százaléka rá voksolna a január 15-én Iowában induló előválasztásokon, miközben a második helyen fej fej mellett álló Ron DeSantis floridai kormányzó és Nikki Haley volt dél-karolinai kormányzó és Trump egykori ENSZ-nagykövete 11-11 százalékon áll.

A korai felmérések másik üzenete, hogy Trump esélyei a jelen állás szerint valamivel jobbak, mint Joe Biden demokrata párti elnöké. Az országos felmérések többsége decemberben néhány százalékpontos Trump-előnyt mért Bidennel szemben, a Gallup felmérései alapján pedig Biden kormányzásának megítélése idén év elején valamivel rosszabb, mint Trumpé volt a 2020-as választási év kezdetén. Az átlagos kongresszusi szavazatot illetően is egálban van a két párt.

Még rosszabbul áll az elnök a választás kimenetelét illetően kulcsfontosságú, jellemzően szoros versenyt hozó ingaállamokban vagy csatatérállamokban. A New York Times és a Siena közvélemény-kutató novemberben közzétett felmérése szerint Trump vezet hatból öt ingaállamban (Nevadában, Georgiában, Arizonában, Michiganben és Pennsylvaniában). A Bloomberg és a Morning Consult december közepén közölt felmérése szerint pedig hétből hét szoros államban nyerne Trump (az előző ötön kívül Észak-Karolinában és Wisconsinban). Bár a legtöbb helyen a különbség alacsony, 3-4 százalékos, a Bloomberg havi felmérései az év utolsó három hónapjában romló tendenciát mutattak az elnök számára.

A demokratáknak lesújtó adatok egyik nyitja, hogy Biden és a Demokrata Párt sokat vesztett népszerűségéből a fiatalok, a feketék és a latinók körében,

az amerikai nép pedig a Covid-járvány és a magas infláció (időközben lecsengett) időszaka óta még a korábbiaknál is sokkal szélsőségesebben ítéli meg a gazdasági helyzetet.

A másik oldalon Trump kihágásait a jelek szerint megenyhítette a múlt a választók szemében, és ma kevesebben tartják elfogadhatatlannak a volt elnök magatartását.

Ezzel együtt arról sincs szó, hogy az exelnök iránt rendkívül lelkes lenne a nép: az elnökválasztási évre ráfordulva mind Biden, mind Trump rendkívül népszerűtlen, az elnök esetében 40 a róla jó, 55 százalék a rossz véleménnyel lévő aránya, az exelnök esetében 42-53 a bontás.

Trump nem gyengül

A republikánus szavazókat a felmérések szerint egyáltalán nem tántorította el az exelnök 2020-as választást követő magatartása, amikor először közölte, hogy (helyenként a demokraták, helyenként egyenesen a republikánus vezetésű államok szervei) elcsalták a választást, majd miután a csalás vádjával indított jogi próbálkozásai a bizonyítékok hiánya miatt rendre elbuktak, maga próbálta megakadályozni az eredmény hitelesítését. Az is kevés vizet zavart, hogy Trump a Fehér Házból kiköltözve egy kisebb fürdőszobányi titkos iratot hurcolt magával floridai birtokára.

Mindkét ügyben büntetőjogi eljárás folyik ellene – összesen pedig négyszer emeltek vádat ellene 2023-ban –, ezek mentén azonban a jelek szerint relatíve sikeresen tud a mártírszerepben tündökölni. A republikánus tábor 83 százaléka szerint a Trump elleni vádak politikailag motiváltak, a jobbos média által 2020 óta napestig hajtogatott trumpi csalásvád pedig nagy és növekvő táborral bír.

A republikánusok csupán 31 százaléka, a teljes népesség 66 százaléka tartja legitimnek a 2020-as választási eredményt, és az értékek 2021 óta csökkenő tendenciát mutatnak. A republikánusok 72, a pártfüggetlenek 46 százaléka szerint ideje túllépni az ügyön; és a jobbos és centrista nihilből fakadóan a teljes népesség csupán 51 százaléka véli a demokráciára veszélyesnek Trump magatartását. Viszont szintén szűk többség, 56 százalék szerint Trump vélhetően bűncselekményt követett el a 2021. január 6-i események során, ami jelzi, hogy milyen ellentmondások uralkodnak az eset megítélését illetően.

Trump esetleges elítélése ezzel együtt a felmérések többsége szerint a választók egy számottevő részét eltántorítaná.

A New York Times és a Siena felmérése szerint 14 százalékpontot bukna és erősen kikapna Trump egy elmarasztaló ítélet esetén; a Reuters és az Ipsos szerint 25 százalék szavazna rá, ha bármilyen ügyben bűnösnek találnák; a Quinnipiac Egyetem szerint 38 helyett 32 százalékot érne el; bár a Wall Street Journal szerint még akkor is csupán egy ponttal lenne Biden mögött, ha lecsuknák.

A jelentős eltérések részben azt jelzik, hogy az egyes felmérések máshogy tették fel a kérdést, illetve Trump és Biden támogatottságát különböző felállásokban, esetenként egy vagy több további indulóval mérték össze; részben pedig azt, hogy mennyire bizonytalan megítélni, hogy hogyan hatna a választói hangulatra egy ilyen példátlan eset.

A jelen állás szerint az is elképzelhető, hogy a jogi hercehurca nem lesz döntő hatással sem az előválasztásra, sem az elnökválasztásra, miután a Trump ellen folyó négy ügyből három szinte biztosan nem ér véget a választásig. Ugyanakkor a leggyorsabban haladó ügy pont a legfontosabb: ebben Jack Smith különleges szövetségi ügyész – az állam képviseletében – azzal vádolja Trumpot, hogy megpróbálta megakadályozni a 2020-as választás eredményének hitelesítését, és kulcsszerepet játszott a Capitolium megrohamozásában. Tárgyalása márciusban kezdődne Washingtonban, és ha elmarasztaló ítélet születik, az erősen felbolygathatja a kampány finisét – ám az elnök és jogászai igyekeznek kisiklatni az ügyet, legutóbb például amellett érveltek, hogy Trump elnöki mentelmi joga miatt nem vonható felelősségre hivatali ideje alatt elkövetett cselekményeiért, ez a kitérő pedig az erős konzervatív többségű legfelsőbb bíróságon is kiköthet.

Hasonlóan nehezen előrejelezhető, hogy milyen hatással lesznek a Trump indulásának megakadályozását célzó lépések. Decemberben Colorado állam legfelsőbb bírósága az alkotmány 14. kiegészítésének a lázadók közéletből való kizárását célzó rendelkezése mentén úgy döntött, hogy mivel a 2020-as választás után zendülést szított, Trump nem indulhat az államban a republikánus előválasztáson. Ám ezt a döntést a Republikánus Párt helyi szervezete megfellebbezte, és az ügy a legfelsőbb bíróság elé került, így a jelen állás szerint (jogerős döntés hiányában) mégis ott lesz a szavazólapon Trump. December végén Maine állam főügyésze hasonló döntést hozott, de ez ellen is fellebbezést nyújtottak be a republikánusok, Trumpék a legfelsőbb bírósághoz fordultak. Michiganben is folyik egy hasonló ügy, amely annyiból érdekesebb, hogy a stabilan demokrata Maine-nel és Coloradóval szemben egy csatatérállamról van szó. Miután a kezdeményezések távlati célja, hogy Trumpot ne csak az előválasztáson, hanem az elnökválasztáson se engedjék indulni, ez utóbbi kimenetele kulcsfontosságú lehet, bár kevés az esély rá, hogy a legfelsőbb bíróság ezt nem kaszálja el.

Trump kizárását még DeSantis és Haley is elítélte, ami azt is jelzi, hogy a pártelit 2021 óta hiába próbál váltakozó intenzitással szabadulni Trumptól, 2024-ben a Republikánus Párt még mindig Trump pártja, és vélhetően most már az is marad.

A másik oldalon viszont Joe Biden republikánus savazása is csak mérsékelt eredménnyel bírt. A képviselőház republikánus többsége az év végén különösebb konkrét bizonyíték és érv nélkül impeachmentet indított Biden ellen, arra hivatkozva, hogy kivizsgálják, közvetlenül hasznot húzott-e fia, Hunter Biden külföldi üzleti ügyeiből, felmérések szerint alacsony és nagyrészt a jobbos kemény magra korlátozódik az elnök felelősségre vonását támogatók aránya (ami annak fényében nem meglepő, hogy nem is teljesen világos, miért akarják felelősségre vonni).

Nem mérvadóak, de mégis

Az igazsághoz ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy a történelmi tapasztalatok alapján a közel egy évvel a voksolás előtt készült felmérések nem mérvadóak a végeredményt illetően. Korábbi választások esetében a 300 nappal a szavazás előtt készült pollokból semmilyen statisztikai összefüggést nem lehet kimutatni a végeredménnyel kapcsolatban, és általában az utolsó száz napban kezdenek magas megbízhatóságot mutatni a közvélemény-kutatások.

Egyes jelek szerint a bizonytalanság mértéke csökkenőben van: 1948 és 2016 között mérve sokkal nagyobb a korai pollok statisztikai bizonytalansága, mint a 2000 és 2016 közötti időszakban. Azaz az utóbbi bő két évtized növekvő politikai polarizációja miatt az Egyesült Államokban is szilárdabbak a táborok, mint korábban, kevesebben szavaznak át a másik oldalra, és kisebb a valóban bizonytalan szavazók aránya. Ugyanakkor az vélhetően idén is igaz lesz, hogy az amerikaiak jelentős része csak közvetlenül a választás előtt dönti el, hogy egyáltalán elmegy-e szavazni, és ha igen, hova húzza az ikszet.

A nagyobb kihívás, amely különösen Donald Trump színre lépése óta gyötri az amerikai politika előrejelzéséből élőket (illetve ezen belül azon szűkebb csoport tagjait, akik nem hasraütéssel szoktak jósolni), hogy egyre nehezebb reprezentatívan felmérni az ország hangulatát. A 2016-os elnökválasztás óta népszerű állítássá vált, hogy különösen Trump táborában egyre kevesebben hajlandóak válaszolni a közvélemény-kutatóknak, akik pedig válaszolnak, azok nem adnak reprezentatív mintát az amerikai társadalomról. Kapcsolódó probléma, hogy az eltérő demográfiai rétegek elég eltérő infokommunikációs szokásokkal bírnak (a fiataloknak nincsen vezetékes telefonjuk, az idősek nem tudják használni az internetet), és a táborok demográfiai változása és a választói hajlandóság ingadozása miatt az adatok helyes súlyozása is egyre problémásabb.

Trumpot emiatt a 2016-os és a 2020-as választásokon is jelentősen alulmérték, és a 2020-as esetben a közvélemény-kutatók szövetségének jelentése sem tudta megállapítani a pontos okot. Ezzel együtt a 2022-es félidős választás előtti felmérések történelmi összevetésben megbízhatónak bizonyultak, már ha a választás előtti hónap számait nézzük.

Kiábrándult fiatalok

John Burn-Murdoch, a Financial Times és a London School of Economics adatguruja szerint a novemberi választás hiába van még messze, egyes furcsaságok már a korai pollokban is megjelennek.

Joe Biden rossz adatai mögött az egyik fő ok, hogy a fiatalok körében sokat vesztett népszerűségéből: míg a 35 év alattiak körében 2020-ban a voksok 60 százalékát kapta, addig most számos felmérés 50-50-re teszi őt és Trumpot ebben a korosztályban. Ám Biden számai erősen eltérnek a telefonos és az online adatfelvétel esetén: míg a telefonos pollokban jelentősen visszaesett, az online felmérésekben jobban teljesít a fiatalok körében most, mint a 2020-as választás előtt.

A másik végleten, a 65 éven felülieknél Biden több mint 10 százalékponttal jobban áll a telefonos, mint az online felmérésekben. (Ez a 2020-as adatokban is megjelent, az internetes adatfelvétel esetében Trump jóval népszerűbb volt, míg a telefonos megkeresésre Bidennel szimpatizált az idősek többsége.)

A más módszerrel készült pollok közti eltérés nem új jelenség, és a közvélemény-kutatók eleve kombinálni szokták a módszereket. Ugyanakkor a kilengések mértéke teljesen példa nélküli, és első blikkre a konkrét számok is nehezen hihetők: a Demokrata Párt 2008 óta stabilan és markánsan vezet a fiatalok körében.

Ezzel szemben Nate Cohn, a New York Times közvéleménykutatás-felelőse szerint nincs komolyabb gond a felméréseikkel, az adatok nyitja pusztán az, hogy a demokraták felé húzó fiatalokat nem hozza lázba Biden, sőt. A 81 éves elnökről a választók többsége úgy tartja, hogy túl öreg és mentálisan nem elég éles még négyévnyi kormányzáshoz, ami miatt az év elején-közepén még a balközép sajtóban is gyakoriak voltak azok a vélemények, hogy a Demokrata Pártnak új, fiatalabb jelöltet kellene indítania 2024-ben Biden helyett. A fiatalok között az átlagnál is magasabb azok aránya, akik kora miatt alkalmatlannak tartják őt, egyes elméletek szerint például azért, mert közülük sokan csak a TikTokon keringő félrebeszélős videóiból ismerik Bident.

A fiatalok csökkenő támogatásának egy másik népszerű magyarázata manapság Izrael gázai hadműveletének amerikai támogatása. Az amerikai társadalom többsége ugyan támogatja az Izrael-barát külpolitikát, de a fiatalok és különösen a politikailag aktív fiatalok körében markánsan magasabb az Izraelt elítélők és a palesztin ügy mellett állók aránya. Ugyanakkor a fiatalok Bidentől való elpártolása jóval a gázai konfliktus előtt kezdődött, azaz vélhetően nem csak erről van szó.

Régebbi elmélet a fiatal kiábrándultság mögött, hogy Biden korábbi ígéretével ellentétben nem tudta elengedteti az állami diákhitelek egy részét, bár ezt a legfelsőbb bíróság konzervatív többsége kaszálta el; illetve az is gyakran előkerül, hogy a kormány nem tudta megakadályozni az abortuszhoz való hozzáférés republikánus korlátozását. Bár ezek egyike sem a végrehajtó hatalom sara, az amerikai választók számottevő része hajlamos számos egyéb ügyet az elnök tevékenységével azonosítani a benzinártól a tagállami és törvényhozási lépésekig.

Népszerű elképzelés az is, hogy a fiatalok anyagi helyzete nem javult, és a növekvő kamatok és magas ingatlanárak mellett a lakhatási helyzetük romlott 2021 óta, bár a generációk vagyoni és jövedelmi helyzetére vonatkozó adatok valamelyest árnyalják ezt. Ezzel szemben a boomerek tradicionális elmélete, hogy a fiatalok nem nagyon követik a politikát, és esetükben még inkább megbízhatatlanok a választási időszakot sokkal megelőző kutatások, amin a kampány beindulása sokat változtathat.

Nem jelentkeznek ugyanakkor hasonló statisztikai talányok a feketék és latinók esetében, ahol az online és telefonos felmérések is Biden támogatottságának erőteljes csökkenését mérik. Ez egy hosszabb távú trend, amelynek magyarázatára szintén számos, olykor egymásnak is ellentmondó elmélet van. Miután a kisebbségek nem egy monolitikus tömböt, hanem ideológiai szempontból összetett csoportot alkotnak, ezek közül egyszerre több is igaz lehet:

• az etnikai kisebbségek között jelentős számban vannak a konzervatív értékeket vallók, erősen vallásos vagy akár abortuszellenes választók, akiket egyre kevésbé taszít a republikánusok retorikája és egyre jobban a Demokrata Párt progresszív elemei;
• a progresszív elemek szerint pont ellenkezőleg, az a baj, hogy nem elég baloldali a párt, és nem javítja a szegényebb kisebbségek helyzetét;
• Donald Trump szövegének elit- és bevándorlásellenes elemei nemcsak a fehér, hanem a nem fehér melósok körében is népszerűek;
• vagy pont ellenkezőleg, az etnikai kisebbségek tagjai között nőtt a középosztálybeliek száma, ők pedig fogékonyabbak a republikánus programra;
• esetleg csak arról van szó, hogy Biden általános gyengeségei miatt kisebb a kisebbségek választási hajlandósága, ez pedig lehúzza a demokraták számait.

Infláció

Egy kézenfekvő magyarázat lehetne Biden gyengeségére az infláció és a gazdasági helyzet, amit hagyományosan a választói magatartás legfontosabb magyarázó tényezőjének szokás tartani az Egyesült Államokban. Ugyanakkor pont ez a legmeglepőbb része Biden népszerűtlenségének:

az amerikai gazdaság a makroadatok szerint teljesen rendben van, az emberek mégis pocséknak tartják a helyzetet.

Az amerikai gazdaság a tavalyi év harmadik negyedévében 2022 azonos negyedévéhez képest 2,9 százalékkal, éves alapon 5,2 százalékkal nőtt, és a GDP tavaly szeptember végén 7,4 százalékkal volt magasabb, mint 2019 negyedik negyedévében, azaz a koronavírus-járvány előtt. Ez az érték összehasonlításképpen az EU-ban 3,4 százalék, Franciaországban 1,8 százalék, Németországban 0,3 százalék.

Az amerikai munkanélküliség történelmi mélypont közelében van, 3,7 százalék, a gazdaságilag aktívak aránya nagyjából visszatért a járvány előtti értékre, az éves fogyasztóiár-infláció üteme 3,1 százalékra csökkent novemberre, és a havi szintű áremelkedés a nulla közelébe esett. Az elmúlt évben 0,8 százalékkal nőttek a reálbérek, és a medián amerikai 1,7 százalékkal keresett többet (inflációval korrigálva), mint a járvány előtt, ráadásul az alacsony keresetűek bérnövekedése a medián duplája volt, azaz a járvány óta feszes munkaerőpiaccal a szegények jártak a legjobban, és valamelyest a jövedelmi egyenlőtlenségek is csökkentek.

Ez egyáltalán nem csapódott le a közhangulatban, pont ellenkezőleg. Az Economist adatelemzése szerint az amerikai fogyasztói hangulat (azaz hogy az emberek mennyire optimisták saját jövedelmi helyzetükkel és kilátásaikkal kapcsolatban) a koronavírus-járványig szorosan követte a gazdasági adatokat, azonban a járvány óta teljesen elszakadt azoktól. Az amerikaiak jellemzően sokkal rosszabbnak ítélik meg a helyzetet, mint az az adatokból következne, illetve mint saját fogyasztói költésük jelzi.

Hasonló eredményre jutott a Financial Times és a FocalData felmérése, ahol alapvető gazdasági folyamatokról kérdezték az amerikai választókat. Az amerikaiak 90 százaléka úgy gondolja, hogy az elmúlt évhez viszonyítva az árak gyorsabb ütemben nőttek, mint a bérek, holott ennek az ellenkezője az igaz. Kétharmaduk szerint a medián amerikai háztartás ma szegényebb, mint a koronavírus-járvány előtt volt, miközben (inflációval korrigálva is) gazdagabb.

Sőt, azok is markáns többségben vannak, akik szerint harminc éve jobb volt az élet az Egyesült Államokban, mint ma, miközben minden jövedelmi és vagyoni mutató alapján sokkal gazdagabb ma a medián amerikai háztartás, mint 1993-ban volt.

A nagy bú már csak azért is nehezen érthető, mert az amerikai nép fogyasztása inflációval korrigálva is történelmi csúcson állt, és a karácsonyi szezonban is rekordokat döntött. A gazdasági adatok és a közhangulat közti különbség ráadásul a Financial Times elemzése szerint csak az Egyesült Államokra igaz, Nyugat-Európában a fogyasztói hangulatjelentés a járvány óta is követi a makrogazdasági mutatókat.

Vibecession

Az egyik magyarázat a fenti jelenségre, hogy a gazdaság megítélése egyre pártosabb. A demokrata elnökök alatt a republikánusok, a republikánus elnökök alatt a demokrata szavazók sokkal rosszabbnak ítélik a gazdasági helyzetet, mint ami a makrogazdasági adatokból következne. Bár a jelenség nem új, és már Barack Obama elnöksége alatt is jelentős volt a szakadék a két tábor helyzetértékelése között, Donald Trump megválasztása óta jóval élesebbek a nézetkülönbségek, mint korábban.

Biden teljesítményével ugyanakkor saját tábora sem különösen elégedett, a demokrata szavazóknak alig több mint fele szerint használt a gazdaságnak az elnök tevékenysége. A felmérések alapján pedig nagyrészt ez állhat a latinók és a feketék egy részének kiábrándulása mögött is: míg az ingaállamokban a fehérek esetében 46-53 a gazdasági helyzetet jónak, illetve rossznak tartók aránya, addig a feketék és latinók esetében 25-75 az arány.

Egy másik magyarázat, hogy a makrogazdasági adatok nem adnak megfelelő képet az átlag, illetve medián amerikai anyagi helyzetéről. A reálbérek növekedésének üteme hosszú ideje gyenge (bár ezt ellentételezi a nem bér jellegű jövedelmek arányának és értékének erősebb növekedése). Az infláció jelentős részt a leginkább húsba vágó mindennapi áruk és szolgáltatások árában csapódott le. Az Atlantic és a Leger felmérése szerint például elsősorban az élelmiszerárak növekedése mozgatja a közhangulatot, de a lakhatás is gyakran előkerül mint kiugróan megdrágult kategória, ahol a nagyvárosokban sokkal rosszabb a helyzet, mint az országos inflációs adat sugallja. A másik oldalról vélhetően keveseket boldogít, hogy a repülőjegyek, a számítógépek és a televíziók ára jelentősen csökkent a járvány óta.

Hasonló magyarázat, hogy a járvány alatt időlegesen kiszélesedett az amerikai jóléti állam, a kongresszus kétpárti támogatással rövid időre kiterjesztette a munkanélkülieknek és a családosoknak járó adókedvezmények és közvetlen támogatások körét. Ezeket az intézkedéseket a járvány lecsengésével kivezették, ezért most sok alacsony jövedelmű amerikai hiába keres többet, összességében nem él jobban, mint egy-két éve.

További kézenfekvő elképzelés, hogy az 1980-as évek óta nem volt ilyen mértékű infláció, az elmúlt évtizedben pedig a kamatok is kiemelkedően alacsonyak voltak, emiatt az élet olcsóbbnak vagy legalábbis olcsóbban finanszírozhatónak tűnhetett. Ahogy az is visszatérő spekuláció, hogy az emberek nem az infláció rátával (azaz az áremelkedés ütemének változásával), hanem az árszinttel azonosítják az inflációt, azaz hiába állt meg mára az áremelkedés, ha minden sokkal drágább, mint két éve volt.

Az is világos gyengeség Biden számára, hogy nagy törvényhozásbeli győzelmei nem hoztak egyelőre látható eredményeket.

Az ezermilliárd dollárra árazott infrastruktúra-fejlesztési program nagyon nyögvenyelősen indult (a program bírálói szerint részben pont annak elhibázott kialakítása miatt), és a választásokra nem lesz komolyabb szalagvágás. Hasonló a helyzet az „inflációcsökkentő törvény” névre keresztelt iparpolitikai csomaggal: a demokraták régi vesszőparipája, hogy Trump sikere, illetve a középnyugati rozsdaövezet jobbra tolódása az ipari foglalkoztatás leépüléséhez köthető, és a társadalmi és politikai gondokra az ipari munkahelyek támogatása a megoldás.

A gyakorlatban ennek nem sok jele van: bár az ipari beruházások értéke duplájára nőtt, az ipari munkahelyek száma nem nagyon emelkedik, miután a fejlett feldolgozóiparban egyre kisebb az emberi munka szerepe, és a nagyobb és összetettebb beruházások egyre több időt vesznek igénybe. Biden népszerűségén sem látszik az iparpolitika hatása, és ahogy az infrastrukturális beruházások esetében, itt is igaz, hogy még ha idővel valóban el is jön az amerikai ipari reneszánsz, az nem 2024 novemberéig fog kiteljesedni.

A harmadik elméletcsokor szerint ugyanakkor semmiféle számmágia nem magyarázza a közhangulat gyatra állapotát, avagy recesszió helyett vibe-cesszió van: a média általános negativitása és a TikTokon, X-en (Twitteren) és más közösségi oldalakon terjedő álhírek miatt az emberek valóságérzékelése megbomlott, a gazdaság megítélését nehezen kifürkészhető hangulatok (vibe) mozgatják. A kreatívabb elképzelések között van, hogy az alsó jövedelmi rétegek bérének emelkedése az inflációnál magasabb ütemben drágította a középosztály kényelmi szolgáltatásait, ezért a középosztálybeli véleményformálók erősebbnek érzik az inflációt, és emiatt doomerkedik tele a médiát.

A vibe-cesszió pedig nem csak a gazdasági területen jelentkezik, például az amerikaiak többsége szerint a bűnözés nő, miközben a statisztikák szerint csökken, és minden amerikai nagyváros biztonságosabbá vált 2023-ban (bár az is tény, hogy az emberölések száma 2020 és 2022 között kiugróan magas volt, és hiába mutat jelentős csökkenést, a 2023-as adat ebben a kategóriában magasabb, mint a 2019-es volt).

Sok minden változhat

Biden számára biztató jel, hogy a gazdaság megítélése javult az utóbbi hónapokban. Egyesek szerint csak idő kell, mire az emberek hozzászoknak a nominálisan magasabb árakhoz, a hangulat javulását pedig segítheti, hogy idén elkezdhet csökkenni az amerikai alapkamat, így pedig a jelzálogok költsége is.

Hasonló érv a demokrata oldalon, hogy Biden még nem kezdett igazán kampányolni, és az országos politikában Trump visszatérése sem indult be igazán. Azaz abban reménykednének, hogy az emberek elfelejtették, milyen volt Trump, és ha felidézik számukra a következő hónapokban, romlanak majd a republikánus jelölt adatai.

A másik oldalról a fiatalok és a kisebbségek feltüzelése nem tűnik könnyűnek: nehéz úgy tág választási koalíciót építeni, hogy a demokrata táboron belül is egyre több ideológiai törésvonalat kell befedni, nem is beszélve a függetlenekről. Ezt jól jelzi a gázai konfliktus példája: az idősebb demokraták és függetlenek számára alap Izrael támogatása, míg a fiatalok és muszlimok körében alap a palesztin ügy melletti aktivizmus. Az eddig Trump muszlimellenes kirohanásai miatt döntően a demokratákra szavazó amerikai muszlimok közül sokan most Biden ellen kampányolnak, dacára annak, hogy Trump még inkább Izrael-párti és nyíltan muszlimellenes.

Hasonló a helyzet a bevándorlás terén, ahol Trump retorikája népszerűbb a teljes népesség körében, és az irreguláris határátlépések számának növekedése, valamint a képviselőház republikánus többségével való alkudozási kényszer miatt a Biden-kormány is kénytelen jobbra tolódni a kérdésben. Ez azonban saját táborán belül kelt elégedetlenséget, miután a progresszív demokraták egyik fő ígérete volt 2020-ban az általuk embertelennek tartott idegenrendészeti rendszer reformja.

Persze a jelenlegi hisztérikus médiakörnyezetben eleve megjósolhatatlan, hogy novemberig még milyen új ügyeken fog pörögni Amerika, és milyen külső válságokból lesz belső balhé.