Izrael: Vegyi fegyverek elkészítésére vonatkozó utasítás volt a Hamász Izraelbe betörő terroristáinál

2023. október 22. – 07:20

frissítve

Izrael: Vegyi fegyverek elkészítésére vonatkozó utasítás volt a Hamász Izraelbe betörő terroristáinál
Füst száll Rafahban október 22-én – Fotó: Said Khatib / AFP

Másolás

Vágólapra másolva
  • Netanjahu közölte: ha a Hezbollah háborút akar, élete hibáját követi el.
  • Izrael szombaton azt ígérte, hogy növelik a légicsapások számát.
  • Vasárnap hajnalra egy ciszjordániai mecsetet is támadtak, ahol állításuk szerint egy terrorista sejt is működött. A Hamász szerint összesen ötvenöt halálos áldozata volt az éjjeli bombázásoknak.
  • Két civil meghalt a damaszkuszi reptéren, amit a szíriai állami hírügynökség szerint izraeli rakétatámadás ért.
  • Izrael szerint még több mint kétszáz túszt tartanak fogva a Gázai övezetben.
  • Izrael szerint a Hamász október 7-i támadása óta több mint 7400 rakétát lőtt ki Izraelre. Az IDF robbanóanyagokról posztolt a gázai határ közeléből.
  • Palesztin források szerint az izraeli hadsereg olyan szórólapokat osztogat Gázában, ami szerint ha valaki nem hagyja el az övezet északi területét, terroristák bűntársa lesz.
  • Az ENSZ újabb segélykonvojokat küldött a Gázai övezetbe. India egy majdnem negyven tonnás szállítmányt indított útra Egyiptomba.
  • Izrael szerint több mint 200 ezer embernek kellett elhagynia lakóhelyét a háború kitörése óta.
  • Az izraeli háború eszkalálódhat Irán miatt az Egyesült Államok szerint; Izrael pedig közölte, nem érdekli a kétfrontos háború.
  • Izraelbe látogat Emmanuel Macron és Mark Rutte is jövőhéten, Joe Biden a világ vezetőivel, illetve Ferenc pápával és Netanjahuval is tárgyalt vasárnap.

Az IDF azt állítja, hogy újabb csapásokat mértek a Hezbollah csapataira Dél-Libanonban, mielőtt azok támadásokat hajthattak volna végre Izrael ellen. Izrael vasárnap hét támadást intézett a Hezbollah ellen.

Az IDF legutóbbi két csapása közül az egyik a Don-hegy térségébe csapódott, a második az északi Mattat város közelében.

Jichák Hercog izraeli elnök a Sky Newsnak azt állította, hogy a Hamász Izraelbe betörő terroristái vegyi fegyverek készítésére vonatkozó utasításokat vittek magukkal. Az izraeli erők szerint a halott harcosok testén olyan anyagot fedeztek fel, amely erre utal.

„Ez az al-Kaida hivatalos anyaga. Az ISIS-szel, az Al-Kaidával és a Hamásszal van dolgunk”

– mondta Hercog megdöbbentőnek nevezve a helyzetet.

Az UNRWA, az ENSZ palesztinai menekülteket segítő ága bejelentette, hogy október 7-e, a Hamász Izrael elleni támadása óta 29 kollégája halt meg Gázában. Az ügynökség szerint az elhunytak fele tanár volt.

Joe Biden amerikai elnök Ferenc pápával és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel is beszélt vasárnap, két külön hívásban a háborúról, írja a CNN.

A pápával folytatott beszélgetésben Biden elítélte a Hamász támadását, illetve a Gázai övezetbe juttatott humanitárius segítségnyújtásra tett erőfeszítéseit vitatta meg. A beszélgetésről szóló közlemény szerint arról beszéltek, hogy „meg kell akadályozni az eszkalációt a térségben, a közel-keleti tartós békén kell dolgozni”.

A Fehér Ház azt még nem közölte, hogy az izraeli miniszterelnökkel pontosan miről beszéltek. Egy későbbi közleményükben viszont hozzátették, hogy Biden vasárnap több ország vezetőivel, így Nagy-Britanniával, Kanadával, Franciaországgal, Németországgal és Olaszországgal is egyeztetett.

Az IDF légifelvételekről posztolt képeket, amelyeken az látszik, hogy a Hamász polgári infrastruktúra mellé rakta le rakétavetőit a Gázai övezetben. Izrael régóta vádolja a Hamászt azzal, hogy Gáza polgári területeiről indít támadásokat, írja a Times of Israel.

„A háború kezdete óta a Hamász terrorszervezet polgári infrastruktúrákat, például óvodákat, iskolákat és mecseteket zsákmányolt ki azért, hogy rakétákat lőjön onnan Izraelbe. A Hamász szándékosan lőtte rakétáit izraeli civilekre” – írja Twitteren az IDF szóvivője.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte, hogy Emmanuel Macron francia elnök és Mark Rutte holland miniszterelnök a jövő héten Izraelbe látogat – írja a Reuters.

Netanjahu közleménye szerint a két vezető „hétfőn és kedden érkezik”, az izraeli miniszterelnök mindkettőjükkel találkozik majd.

Az izraeli hadsereg szerint erőik továbbra is azon dolgoznak, hogy a Gázai övezet határához közeli területet megtisztítsák a Hamász által október 7-én hátrahagyott robbanóanyagoktól és fegyverektől.

Az Izraeli Védelmi Erők arról posztolt, hogy egy gyermek iskolatáskát is találtak a területen, Kisszufim déli részén. Mint írják, ezt egy Hamász-terrorista vitte magával, a táskában állítólag egy hét kilogrammos robbanószerkezetet és egy detonátort is találtak.

Az IDF arról számolt be, hogy több mint ezer lőfegyvert, ugyanennyi rakétavetőt, illetve kétezer gránátot és 1200 egyéb robbanószerkezetet is találtak.

Joáv Galant izraeli védelmi miniszter szerint Izrael közelgő szárazföldi offenzívája a Gázai övezetben három hónapig tarthat, de ez lesz az utolsó, ha Izraelnek sikerül felszámolnia a Hamászt.

„Ez az utolsó [szárazföldi] támadás Gázában, egyszerűen azért, mert utána nem lesz Hamász”

– fogalmazott Galant az izraeli légierő tel-avivi parancsnoki központjában. Azt is elmondta, hogy mielőtt az ellenség találkozna a páncélos és gyalogos erőkkel, „a légierő bombáival fog”.

(Times of Israel)

Az Izraeli Védelmi Erők vasárnap arról számoltak be, hogy palesztin terroristák „tüzet nyitottak a gázai határkerítés nyugati oldalán, Kisszufim déli részén” az izraeli csapatokra.

„Az IDF tankja lecsapott arra a terroristasejtre, amely lőtt a katonákra” – mondta az IDF, a CNN-nek hozzátéve, hogy csapatai vasárnap Gázában tevékenykedtek. A Hamász terrorista szervezet katonai szárnya, az Al-Kasszam Brigád az esetről azt mondta, hogy „a Hamász harcosai összecsaptak izraeli csapatokkal Gázában”.

A gázai határ menti városokban az elmúlt órákban légiriadó szólalt meg. Két izraeli városban, Beér-Sevában és Ofakimban, illetve a környező területeken a Gázából érkezett feltételezett támadás után szólalt meg a légvédelmi sziréna.

Egy izraeli tank véletlenül eltalált egy egyiptomi katonai állomást a határ közelében, Kerem Shalom közelében, jelentette az Izraeli Védelmi Erők, azaz az IDF.

„Az incidenst kivizsgáljuk, az IDF sajnálja az esetet” – mondta Daniel Hagari szóvivő. Az egyiptomi hadsereg szóvivője azt közölte, hogy a határőrök könnyebben megsérültek a véletlen találat miatt.

(Sky News)

A terrorizmus elítéléséről és az áldozatok melletti kiállásról szóló politikai nyilatkozatot terjeszt a Fidesz az Országgyűlés elé jövő héten – jelentette be Facebook-oldalán Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.

A nyilatkozatban elítélnék Hamász Izrael ellen intézett terrortámadását.„Magyarország elítéli a terroristákat és az áldozatok oldalán áll. A terrorizmus áldozatainak joguk van megvédeni magukat, és megtenni az ahhoz szükséges lépéseket, hogy a támadás ne ismétlődhessen meg” – áll a határozatban.

Részletes cikkünket itt olvashatja.

A Hamász október 7-i támadása óta több mint 7400 rakétát lőttek ki Izraelre, közölte az izraeli kormány.

A kormányzat sajtóirodájának adatai szerint a Vaskupola légvédelmi rendszer „több mint 1100 rakétát fogott el”. „Az adatok nem számoltak több ezer rakétával, olyanokkal, amelyek közül sok nyílt területekre zuhant” – jegyezte meg a Times of Israel.

Az izraeli egészségügyi minisztérium pedig azt közölte, hogy a háború kitörése óta Izraelben 5431 ember sebesült meg, 302-en továbbra is kórházban vannak, közülük 43-an súlyosan sérültek.

Tovább fokozódik a helyzet a libanoni terrorcsoportok és az izraeli erők között. Eylon Levy a The Times of Israelnek arról beszélt, hogy Izrael továbbra is igyekszik elkerülni az északi front megnyitását a háborúban.

„Izrael álláspontja változatlan. Izraelt nem érdekli a kétfrontos háború. Elsődleges célunk továbbra is a Hamász legyőzése”

– mondta. Netanjahu miniszterelnök korábban az északi frontot meglátogatva arról eszélt, hogy a Hezbollah élete legnagyobb hibáját követné el, ha belépne a háborúba – válaszként pedig olyan erejű csapást mérne Izrael, amit el sem tud képzelni.

Anthony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere arról beszélt, hogy Washington lát esélyt a közel-keleti háború eszkalációjára Irán és a térségben való meghatalmazottjainak fellépése miatt. Az USA attól tart, hogy a háború nagyobb térségre is kiterjedhet.

Lloyd Austin védelmi miniszter hozzátette, az Egyesült Államok nem akarja, hogy a konfliktus továbbterjedjen. Blinken reményét fejezteki arra, hogy a Hamász további túszokat fog elengedni.

Irán külügyminisztere, Hossein Amir-Abdollahian vasárnap Teheránban Izraelnek és az Egyesült Államoknak azt üzente, hogy a Közel-Kelet „kicsúszhat az ellenőrzés alól”, ha Izrael „nem állítja le azonnal katonai akcióját”.

(Reuters, BBC)

Benjamin Netanjahu kormányának szóvivője, Eylon Levin szerint több mint 200 ezer izraeli hagyta el lakhelyét a háború kitörése óta. Ennek a számnak a felét a gázai és a libanoni határ közelében lévő településekről kellett evakuálni. Másik fele pedig saját elhatározásából hagyta el a fronthoz közeli helyeket, írja a Times of Israel.

Emellett az izraeli jóléti minisztérium közleményében arról is beszélt, hogy 13 családban legalább 21 gyerek maradt szülő nélkül a Hamász október 7-i támadása óta. Egyikőjük egy négyéves kislány, akit túszként tartanak fogva Gázában.

Egy 17 teherautóból álló segélykonvoj érkezett meg vasárnap Egyiptomból a Gázai övezetbe – közölte az Egyiptomi Vörös Félhold segélyszervezet, írja az MTI.

A teherautókon orvosi eszközöket, élelmiszereket és egyéb segélyeket szállítottak. Az AFP helyszínen tartózkodó tudósítója hat üzemanyagot szállító tartálykocsit is látott áthaladni a határon. Az ENSZ korábban azt mondta, „égető szükség van üzemanyagra” a kórházakhoz és a tiszta vízhez Gázában. Az izraeli kormány a sajtóértesülésekre reagálva azt mondta, üzemanyag nem érkezett Gázába, ugyanis minden teherautót átnéztek. „Minden készletet megvizsgáltak, mielőtt beléptek volna a teherautók Gázába” – mondta Eylon Levy szóvivő.

„Izrael szeretné, ha segélyek áramolnának Gázába, de azt nem engedjük, hogy ezek a segélyek a Hamászhoz jussanak”

mondta.

A Gázai övezetebe vezető átkelőnél további 155 teherautó várakozik a bejutásra mintegy 3 ezer tonna segélyszállítmánnyal.

A rafahi átkelőt szombaton nyitották meg a humanitárius segélyszállítmányok előtt, első körben húsz teherautó indult az övezetbe. Gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök, élelmiszerek voltak az első segélyek között, amelyek eljutottak a gázai lakossághoz azóta, hogy kirobbant a háború Izrael és az övezetet uraló palesztin Hamász között.

A Hamász ellenőrzése alatt álló gázai egészségügyi minisztérium azt közölte vasárnap, hogy 4651-re emelkedett a harcokban megölt palesztinok száma a Gázai övezetben, a sebesültek száma pedig meghaladja a 14 ezret. A szóvivő szerint a halálos áldozatok között van 1873 kiskorú és 1023 nő.

  • Megindult a második segélyszállítmány a Gázai övezet felé, vasárnap délután tizenhét kamion lépte át a rafahi határt Egyiptom felől, de nem tudni még pontosan, hogy meg is érkeztek-e. India, Törökország és Katar is jelentős mennyiségű segélyt küldött a határhoz.
  • Szombat esti ígéretéhez híven Izrael megnövelte a légitámadások számát, egy ciszjordániai mecsetben többen meghaltak, amikor egy terrorista sejtet likvidáltak.
  • Izraeli rakéták érhették el Szíriát is, ahol a damaszkuszi és aleppói reptért kiiktatták. Itt két civil halt meg.
  • Az izraeli hatóságok szerint még több mint kétszáz túszt tartanak fogva a Gázai övezetben.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az ország északi határán, terepszemlén mondott beszédet, amiben arra figyelmeztette a libanoni Hezbollaht, hogy „ha háborúba kezd, akkor vissza fog vágyni a Második Libanoni Háborúba”, azaz a 2006-os, összesen 34 napig tartó összecsapásokra.

Netanjahu szerint a Hezbollah élete legnagyobb hibáját követné el, és olyan erejű csapást mérne Izrael, amit el sem tud képzelni.

Netanjahu az izraeli katonáknak azt mondta: tudja, hogy barátokat veszítettek el, de ez most életük harca, a harc az otthonukért.

„Ez nem túlzás, ez a háború erről szól. Ölni vagy meghalni, és őket meg kell ölni”

mondta a miniszterelnök a Times Of Israel beszámolója szerint.

A humanitárius segítség célba juttatását és a túszok szabadon engedését kérte Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap mondott beszédében – írja az MTI.

A pápa nagy aggodalmat és fájdalmat érez az Izraelben és palesztin területen zajló események miatt, imájával közel van minden szenvedőhöz, a túszokhoz, a sebesültekhez, az áldozatokhoz és családtagjaikhoz.

Fotó: Andreas Solaro / AFP
Fotó: Andreas Solaro / AFP

Ferenc pápa megemlítette a Gázában kialakult súlyos humanitárius helyzetet, és fájdalmát fejezte ki az utóbbi napokban felrobbantott al-Ahli kórház miatt, amelyet az anglikán egyház tartott fenn, valamint a Szent Porfürosz görög ortodox templom miatt, amely szintén légicsapásban rongálódott meg.

„Megismétlem felhívásomat annak érdekében, hogy nyíljanak folyosók, a humanitárius segítség továbbra is célba tudjon érni, és engedjék szabadon a túszokat”

– mondta Ferenc pápa.

„Testvéreim, álljatok le! Álljatok le!” – hangoztatta a katolikus egyházfő. A pápa október 27-re imanapot hirdetett meg, amelynek estéjén a Szent Péter téren a világbékéért fognak imádkozni.

Egyiptomi értesülések szerint összesen tizenhét segélyszállítmánnyal megrakott kamion átlépte a rafahi határ egyiptomi oldalát, ami azt jelenti, hogy egy újabb konvoj indult meg a Gázai övezetbe.

A hét elején kezdtek el gyülekezni a szállítmányok az átkelőnél, amit végül szombaton nyitottak meg. Akkor húsz kamion mehetett át, rajtuk orvosi eszközökkel és élelmiszerrel.

Az ENSZ szerint az akkor átengedett mennyiség csak egy csepp volt az óceánban a Gázai övezet humanitárius igényeit tekintve. Az övezetbe hetek óta nem jut be üzemanyag, nincs áram, fogy az élelmiszer és a víz.

(Sky)

Martin Griffiths, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkár-helyettese és sürgősségi segélyezési koordinátora vasárnap pár órával ezelőtt még reménykedett, hogy egy második segélyszállítmány is megérkezhet a Gázai övezetben, de a Skynak azt nyilatkozta, már nem olyan biztos ebben.

Griffiths azt mondta, hogy Izrael és Egyiptom tárgyal, az Egyesült Államok segítségével, de ő személy szerint elég pesszimista.

Az ENSZ tisztviselője szerint a tárgyalások egyik sarkalatos pontja a teherautók átvizsgálása. Griffiths szerint ha vasárnap nem is léphetnek be új teherautók az övezetbe, úgy terveznek, hogy hétfőn már mindenképpen meg fog történni.

Az embereknek tudniuk kell, hogy a nemzetközi törvény értelmében hol vannak biztonságban, kórházaknak, iskoláknak, jogi intézményeknek mindig biztonságban kell lenniük

– tette hozzá.

India pár órával ezelőtt jelentette be, hogy egy segélyszállítmánnyal teli repülőt küldött Egyiptomba, most pedig a török egészségügyi miniszter posztolt arról, hogy elindult az országba egy repülő Ankarából, a fedélzetén húsz specialistával:

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közlése szerint még 212 olyan túszt tartanak fogva a Gázai övezetben a palesztinok, akiket az október 7-i támadásban hurcoltak el.

A Hamász pénteken „humanitárius” gesztusból szabadon engedett két amerikai túszt. A szervezet saját közleménye szerint még két túszt tervezett elengedni, ám őket „Izrael nem akarta fogadni.” Ez utóbbi kijelentést az izraeli miniszterelnöki iroda propagandának nevezete.

(Sky)

„Sürgős figyelmeztetés a Gázai övezet lakóinak. A jelenlétük a Vádi Gáza folyótól északra veszélyezteti az életüket. Aki úgy dönt, hogy nem hagyja el Észak-Gázát a folyótól délre, az egy terrorista szervezet bűntársaként azonosítható”

– áll egy szórólapon, amit a Reuters információi szerint a Gázai övezetben osztogatnak.

A hírügynökség értesülései szerint a szórólapon az Izraeli Védelmi Erők (IDF) neve és emblémája látható. Az üzenet nemcsak papíron, hanem hangüzenetben is terjed a Gáza övezetben.

Az IDF eddig is arra kérte a Gázai övezet lakóit, hogy hagyják el a térség északi részét az október 7-i terrorista támadás, és az arra adott válaszcsapások miatt

A Reuters szerint eddig az izraeli hadsereg nem kommunikálta azt, hogy aki nem hagyja el a területet, azzal terroristaként fognak bánni.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) tájékoztatása szerint eddig összesen 727 körözött bűnözőt tartóztattak le Ciszjordániában október 7. óta, ebből 480-an a Hamászhoz köthetőek.

Szombatról vasárnapra 27 Hamász-tagot tartóztattak le.

(Times Of Israel)

Két halálos áldozata van annak a rakétatámadásnak, ami vasárnap hajnalban érte a damaszkuszi repteret Szíriában.

A helyi meteorológiai igazgatóság tájékoztatása szerint két civil dolgozójuk halt meg a támadásban – írja a Reuters.

A szíriai állami hírügynökség információi szerint a damaszkuszi és az aleppói repteret is lőtték vasárnap hajnalban, feltehetőleg Izraelből. A támadás mindkét repteret kivonta a forgalomból.

Izrael múlt héten is bombázta a két repteret, amiken keresztül az értesülések szerint iráni fegyverek juthatnak el a libanoni Hezbollahnak.

(Sky)

Az indiai külügyminisztérium szóvivője posztolta ki a következő képeket arról, hogy az ország segélyszállítmánya elindult az egyiptomi El-Arís reptere felé. A szállítmányban 6,5 tonnányi egészségügyi segély, és 32 tonnányi katasztrófavédelmi segítség található.

Az persze kérdés, hogy hogyan fog a szállítmány eljutni a Gázai övezetbe, szombaton ugyan a rafahi hátárátkelőn átengedtek nagyjából húsz teherautónyi szállítmányt, de kérdés, hogy lesz-e erre megint lehetőség.

Martin Griffiths, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkár-helyettese és sürgősségi segélyezési koordinátora reméli, hogy vasárnap egy az előzőnél nagyobb segélykonvoj, úgy „húsz-harminc kamionnyi” szállítmány be tud jutni a körbezárt Gázai területre.

Az Egyiptomot és a Gázai övezetet összekötő rafahi határátkelőn hosszú ígérgetés után szombaton tudott átjutni egy szállítmány, ami a segélyszervezetek szerint csak egy csepp volt az óceánban, az áram, víz és üzemanyag hiányában szenvedő területen többre lenne szükség.

(BBC)

A helyi hírügynökség szerint a damaszkuszi és az aleppói repteret is izraeli rakétatámádás érte vasárnap hajnalban.

A támadások miatt a reptereket nem lehet használni. Egy dolgozó meghalt.

A rakéták a hírügynökség szerint a Földközi-tenger irányából érkeztek a Golán-fennsík felé. Az izraeli hadsereg nem kommentálta a támadást a CNN-nek.

Az izraeli védelmi minisztérium és az Izraeli Védelmi Erők vasárnap bejelentették az állami evakuálási terv kiterjesztését a libanoni határhoz közeli északi területeken élő közösségek számára. Ez az alábbi 14 területet érinti: Snir, Dan, Beit Hillel, She'ar Yashuv, Hagoshrim, Liman, Matzuva, Eylon, Goren, Gornot HaGalil, Even Menachem, Sasa, Tziv'on és Ramot Naftali.

Az IDF hétfőn bejelentette a libanoni határtól közelében lévő 28 közösség evakuálásának tervét. Péntekig mintegy 123 ezer civilt evakuáltak otthonából Észak- és Dél-Izraelben. (CNN)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!