Izrael szerint több mint 200 ezer embernek kellett elhagynia lakóhelyét a háború kitörése óta

2023. október 22. – 16:40

Másolás

Vágólapra másolva

Benjamin Netanjahu kormányának szóvivője, Eylon Levin szerint több mint 200 ezer izraeli hagyta el lakhelyét a háború kitörése óta. Ennek a számnak a felét a gázai és a libanoni határ közelében lévő településekről kellett evakuálni. Másik fele pedig saját elhatározásából hagyta el a fronthoz közeli helyeket, írja a Times of Israel.

Emellett az izraeli jóléti minisztérium közleményében arról is beszélt, hogy 13 családban legalább 21 gyerek maradt szülő nélkül a Hamász október 7-i támadása óta. Egyikőjük egy négyéves kislány, akit túszként tartanak fogva Gázában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!