„Tönkretetted az országunkat!” – feldühödött polgárok zavarták ki egy kórházból az izraeli minisztert

2023. október 11. – 05:51

frissítve

„Tönkretetted az országunkat!” – feldühödött polgárok zavarták ki egy kórházból az izraeli minisztert
Füst száll fel Gázában a reggeli izraeli támadást követően – Fotó: Mohammed Salem / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Reggel egy új frissülő cikkben követjük az izraeli–palesztin konfliktus eseményeit. Köszönjük a figyelmet.

A jelentések szerint Törökország tárgyalásokat folytat a Hamász által fogva tartott izraeli civilek szabadon bocsátása érdekében.

A Reuters egy magas rangú török tisztviselőre hivatkozva azt írta, hogy Recep Tayyip Erdoğan elnök utasítására folytattak megbeszéléseket a Hamásszal török tisztviselők.

Történelmileg úgy alakult, hogy Törökország kapcsolatban áll a Hamásszal, és korábban maga Erdoğan is találkozott a militáns csoport vezetőivel.

Idit Szilman (Likud) izraeli környezetvédelmi miniszterrel egy kórházban jött szembe a valóság, amikor állampolgárok az izraeli–palesztin konfliktus miatt mordultak rá. Civilek és a kórházi személyzet egyik tagja kezdett a miniszterrel kiabálni.

Az egyik alkalmazott azt mondta: „Valaha jó voltál, de mára tönkretetted az országunkat. Távozz, menj el!” Egy másik azt mondta: „Most rajtunk a sor, hogy összefogjunk – jobb és bal –, és nélküled segítsünk. Tönkretetted az országunkat. Ki innen!”

(via Háárec)

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) egy közleményben azt írta, hogy a Gázai övezetben, a palesztin menekültekért dolgozó munkatársaik közül tizenegyet öltek meg szombat óta.

Jennifer Austin igazgatóhelyettese azt írta, hogy a halottak közül öten tanárok voltak, az egyik áldozat mérnökként, egy másik pszichológiai tanácsadóként dolgozott. Volt, akiket otthonukban öltek meg családtagjaikkal együtt.

Az ENSZ ugyanakkor segélyszállítmányokat szervez a Gázában lévő, izraeli bombázásokat elszenvedő civileknek. António Guterres főtitkár azt nyilatkozta, hogy be kell engedni a humanitárius szállítmányokat Gázába, vizet, élelmiszert és üzemanyagot kell biztosítani a rászorulóknak.

Nincs biztonsági incidens Izrael északi részén – mondta az Izraeli Védelmi Erők szóvivője, miután korábban arról adtak hírt, hogy behatoltak a légterükbe Libanon felől.

„Az izraeli hadsereg vizsgálja, hogy mi okozta a drónok riasztásait Észak-Izraelben a mai napon” – mondta Daniel Hagari ellentengernagy. (via Guardian)

Az izraeli légicsapások halálos áldozatainak száma Gázában 1100-ra emelkedett – közölte a Hamász vezette egészségügyi minisztérium. A tárca szerint a sebesültek száma 5339 fő.

(BBC)

Vlagyimir Putyin orosz elnök „szörnyűnek” nevezte az Izraelben zajló eseményeket, miközben mindkét felet a polgári áldozatok számának minimalizálására szólította fel.

Egy moszkvai konferencián Putyin – akit a Nemzetközi Büntetőbíróság Ukrajna kapcsán háborús bűnökkel kapcsolatos vádak miatt köröz – azzal is vádolta az Egyesült Államokat, hogy szítja a feszültséget.

„Nem értem, hogy az Egyesült Államok miért hoz repülőgép-hordozót [a térségbe]” – mondta. Putyin arról is beszélt, hogy „alaptalanok” azok a feltételezések, amelyek szerint Iránnak köze lehetett a Hamász támadásához – bár érdemes megjegyezni, hogy Iránt Oroszország legfőbb katonai támogatójának tartják.

Irán ünnepelte a Hamász Izrael elleni támadását, de legfelsőbb vezetője, Ali Hamanei tagadta, hogy a perzsa állam részt vett volna benne. Ugyanakkor Teherán évek óta a Hamász egyik fő támogatója, pénzt és fegyvereket biztosít a szervezetnek.

A lengyel elnök, Andrzej Duda korábban felvetette, hogy Putyin hasznot húzhat az izraeli válságból, remélve, hogy az eltereli a figyelmet az ukrajnai háborúról.

(BBC)

Újabb evakuációs műveletet indít a kormány az Izraelben rekedt magyarok hazajuttatása érdekében, a hatóságok kapcsolatban vannak mind a 220 személlyel, aki konzuli védelemre jelentkezett – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Tbilisziben.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a biztonsági helyzet továbbra is romlik a közel-keleti országban, a légitársaságok közül egyre többen törlik a járataikat Tel-Aviv repülőteréről a rakétatámadások miatt. A helyszínen lévő konzulok ennek dacára délután három újabb magyar állampolgárt haza tudtak juttatni – mondta.

Szijjártó Péter szerint az Izraelben rekedt, konzuli védelemre regisztrált magyarok a megadott elérhetőségükön értesítést kapnak egy újabb evakuációs műveletről. „Azt szeretném kérni, hogy most ne halogassák a döntést, mint ahogy hét elején az több turistacsoport esetében is előfordult, és aztán ők nem is tudtak hazajönni a mentesítő járatokkal, most meg nyilván már minden egyes percben szeretnék, ha egy evakuációs művelettel hazajöhetnének. Nagyon kérem önöket, hogy gyorsan hozzanak döntést, s jelentkezzenek, amennyiben részt kívánnak venni, és haza kívánnak térni ennek a műveletnek a keretében” – közölte.

A miniszter ezzel kapcsolatban arra kért mindenkit, hogy ne hozzák nyilvánosságra a leendő evakuációs művelet időpontját, részleteit és útvonalát, azzal ugyanis a biztonságos végrehajtást kockáztatnák. „Aki nyilvánosságra hozza az evakuációs művelet részleteit, annak sajnos viselnie kell a felelősséget azért, ha esetleg valami baj történik az információk kiszivárgása miatt, vagy ha emiatt meghiúsul az evakuációs művelet végrehajtása” – húzta alá.

Valamint ugyanerre kérte az újságírókat is, arra figyelmeztetve, hogy bármilyen információ idő előtti nyilvánosságra kerülése veszélybe sodorhatja a művelet végrehajtását.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Benni Ganc ellenzéki vezető többnapos tárgyalások után megállapodott a szükségkormány mellett a háborús kabinet feltételeiről is.

Háromtagú háborús kabinet jön létre, aminek Netanjahu mellett a védelmi miniszter és Ganc lesz tagja. Két további tisztviselő pedig felügyeleti, megfigyelői státuszban lesz tag.

(BBC)

Gázai rakéta csapódott be egy kórházba a dél-izraeli Askelón városában. Izraeli sajtóértesülések szerint a Barzilai nevű kórházat érte közvetlen találat. Áldozatokról egyelőre nem érkezett információ.

(BBC)

Az Izraeli Védelmi Erők az X-en (korábbi nevén Twitteren) azt közölték, hogy Libanon felől behatolhattak az izraeli légtérbe.

A Reuters hírügynökség szerint több észak-izraeli városban is megszólaltak a riasztások.

A Reuters a Kan izraeli műsorszolgáltatót is megemlítette, ami szerint Észak-Izraelben lövedékek is becsapódtak.

Azon a területeken, ahol szirénáztak, minden civilt arra kérnek, hogy menjen óvóhelyre és maradjon ott további értesítésig. (via BBC)

A terrorszervezet katonai vezetőjét évtizedek óta próbálja levadászni Izrael, a családját megölték, ő megúszta. A mostani, példátlanul nagy pusztítást okozó terrortámadást is ő tervelhette ki. Erről bővebben itt.

Beni Ganc volt izraeli védelmi miniszter, az ellenzék egyik kulcsembere beleegyezett, hogy csatlakozzon a szükségkormányhoz. Benjámin Netanjahu a kormány bővítését szorgalmazta ellenzéki politikusokkal. A szükségkormány lényege az lenne, hogy válság idején egységesítse a mély ideológiai árkok mentén politizáló izraeli pártokat.

(Guardian)

Jake Sullivan, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója kedden arról beszélt, Izraellel és Egyiptommal tárgyalásokat folytatnak a gázai civilek biztonságos átjárásáról. „De ennek részleteit az operatív ügynökségek vitatják meg, és erről jelenleg nem szeretnék túl sokat megosztani a nyilvánossággal” – mondta.

Segélyszervezetek és az EU tisztviselői arra szólították fel az érintetteket, hogy hozzanak létre humanitárius folyosókat, amelyek lehetővé teszik a segélyek bejutását Gázába, és figyelmeztettek, hogy a sebesültekkel túlterhelt kórházak kapacitásai kimerülőben vannak.

(Guardian)

Gázában rekedhetett Humza Yousaf skót miniszterelnök anyósa és apósa – közölte a skót kormányfő. Yousaf elítélte a Hamász Izrael elleni terrortámadását.

A skót kormányfő és felesége azonban annyira aggódik, hogy nem tudnak aludni. Humza Yousaf feleségének, Nadia El Naklának a szülei ugyanis Gázában voltak családlátogatáson, amikor a Hamász a hétvégén támadást indított Izrael ellen.

„Mint azt sokan tudják, a feleségem palesztin. Az édesanyja és az édesapja, az anyósomék, akik Dundee-ban élnek, Skóciában, a támadás megindulásakor Gázában voltak, és attól tartok, jelenleg is Gázában rekedtek” – nyilatkozta Yousaf, aki nem tudja, hogy az anyósa és az apósa túlélik-e az éjszakát.

A csapdába esett házaspár Yousaf apósának 93 éves édesanyját ment meglátogatni, amikor a Hamász-támadás megindult. A skót kormányfő szerint a brit külügyminisztérium minden erőfeszítése ellenére „senki nem tudja garantálni nekik sehol a biztonságos átkelést.”

(Sky News)

A Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László napokkal az izraeli–palesztin konfliktus eszkalálódása után nyilvánult meg először a témáról. Szerinte nagy hiba lett volna az első hírek hallatán megszólalni. „Nehezen elképzelhető, hogy a világ egyik legjobb titkosszolgálatával és kémhálózatával rendelkező Izrael nem vette észre, hogy mi készül” – írta. Úgy véli, „minden arról szól, hogy az egypólusú világrend víziója elbukni látszik.” Toroczkai bejegyzéséről bővebben itt lehet olvasni.

Öt nappal a történtek után már elegendő információ áll rendelkezésre ahhoz, hogy rekonstruálni lehessen, hogyan törhette át a Hamász a modern izraeli határzárat, ahol még a föld alatt is fal van. Izrael nem erre a háborúra készült. Bővebben itt írtunk erről.

A Gázai övezet egyetlen erőműve üzemanyaghiány miatt már nem működik – közölte a helyi energiaügyi hatóság.

Hétfőn Izrael közölte, „teljes ostromot” rendel el az enklávé ellen, megakadályozva az élelmiszer, víz és üzemanyag bejutását. Gázai tisztviselők szerint az övezetet humanitárius katasztrófa fenyegeti az erőmű teljes leállásával.

Korábban egy ENSZ-tisztviselő arról beszélt, a Gázai övezet Izrael általi blokádja emberiség elleni bűncselekmény lehet. Francesca Albanese, az ENSZ megszállt palesztin területekkel foglalkozó különmegbízottja akkor arról beszélt, az önvédelemnek „vannak szabályai”, és ez nem foglalja magában a „civilek elleni válogatás nélküli támadásokat, az éheztetést vagy az infrastruktúra lerombolását”.

(Al Jazeera)

Az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynöksége azt közölte az AP hírügynökséggel, hogy a Gázai övezet ellen indított izraeli bombázások megindítása óta kilenc munkatársukat ölték meg a légicsapások. Állításuk szerint többen kedden késő este haltak meg.

„A civilek védelme a legfontosabb, konfliktus idején is” – mondta Juliette Touma, az UNRWA, az ENSZ palesztinokért felelős, Gázában tevékenykedő segélyszervezetének kommunikációs igazgatója.

Touma arról beszélt, hogy a légicsapások az ENSZ munkatársait az otthonukban ölték meg a Gázai területen. Hozzátette: 18 UNRWA által működtetett iskola és menedékház megrongálódott a bombázásokban, és a szervezet Gáza városban található központja is megsérült, utóbbi eseménynek nem voltak áldozatai.

A német külügyminisztérium szerint 5000 regisztrált német állampolgár készül elhagyni Izraelt. A minisztérium szóvivője azt nem közölte, hogy a konfliktus kirobbanása óta hányan távoztak már egyénileg.

Az izraeli hadsereg azt állítja, hogy eltalálta a Hezbollah egyik megfigyelőállomását. A hadsereg azt közölte, hogy repülőgépeikről érte találat a Hezbollah egyik Libanonban található megfigyelőállomását.

Izrael szerint ez válasz a Hezbollah újabb rakétatámadására. Szerda délelőtt a libanoni állami hírügynökség szerint két rakétát lőttek ki dél-libanoni területről Izraelre, a támadást a Hezbollah vállalta magára. A délelőtti támadást megtorlással indokolták: a Hezbollah szerint Izrael megölte három harcosát az Izraellel folytatott e heti összecsapásokban.

(BBC)

„Izrael nem viselkedik államként a Gázai övezetben” – mondta a török elnök, miután Izrael a Hamász támadását követően támadja a Gázai övezetet.

Erdoğan szerint „Izraelnek nem szabad elfelejtenie, hogy amennyiben szervezetként viselkedik, akkor egy idő után úgy is fogják majd kezelni, nem pedig államként”. A török elnök „szégyenletesnek” nevezte az izraeli hadsereg által alkalmazott módszereket a sűrűn lakott Gázai övezetben.

Erdoğan korábban azt mondta az Izraelben és a Gázai övezetben kialakult helyzetről, hogy Törökország eltökélt abban, hogy fokozza diplomáciai erőfeszítéseit az izraeli és a palesztin erők közötti harcok lecsillapítására. A török elnök szerint szükség lenne egy független palesztin állam létrehozására, aminek Jeruzsálem lehetne a fővárosa.

(Times of Israel)

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szerdán közölték, hogy kedd este megérkezett az első amerikai fegyvereket szállító repülőgép a dél-izraeli Nevatim légibázisra.

„A hadseregeink közötti együttműködés kulcsfontosságú része a regionális biztonság és stabilitás biztosításához a háború idején”

– írta az IDF X-en. Az izraeli védelmi minisztérium videót is közzétett a szállítmány érkezéséről. Az Egyesült Államok korábban már bejelentette, hogy Izrael mellett áll: Joe Biden amerikai elnök már szombaton, közvetlenül a Hamász támadása után felhívta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, hogy biztosítsa Izraelt az USA támogatásáról.

Biden kedden elítélte a Hamász támadóinak „tiszta és hamisítatlan gonoszságát”, és megerősítette, hogy legalább 14 amerikai állampolgár van az Izraelben meggyilkolt emberek között. Az amerikai elnök arról is beszélt, hogy fel fogja szólítani a kongresszust, hogy hagyjon jóvá több támogatást Izraelnek.

(CNN)

Az izraeli hadseregnek fél napjába telt, mire elérte a 750 fős dél-izraeli kibucot Kfar Azában, a harcok három napig folytak. Ezalatt a Hamász fegyveresei több tucat civilt öltek meg és csonkítottak meg.

„Anyákat, apákat, csecsemőket, fiatal családokat öltek meg az ágyukban, az étkezőben, a kertben” – mondta a vérengzésről Itai Veruv vezérőrnagy, az Izraeli Védelmi Erők parancsnoka.

„Ez nem háború, ez nem hadszíntér. Ez mészárlás.”

A Kfar Azában található kibuc volt az egyik izraeli település, amelyet a Hamász fegyveresei elsőként elértek, amikor szombaton hajnalban megindították támadásukat.

A helyi közösségnek volt biztonsági őrsége, a házakban biztonsági szobák is voltak, de az izraeli hadsereghez hasonlóan a lakosok nem voltak felkészülve a Gázából érkező támadókra.

Izraeli katonák a Kfar Aza kibucban a Hamasz fegyvereseinek támadása után – Fotó: Jack Guez / AFP
Izraeli katonák a Kfar Aza kibucban a Hamasz fegyvereseinek támadása után – Fotó: Jack Guez / AFP

A libanoni állami hírügynökség szerint két rakétát lőttek ki dél-libanoni területről Izraelre, a támadást a Hezbollah vállalta magára. A támadás közleményük szerint a héten történt izraeli támadásokra válaszul követték el, amelyekben három fegyveresük halt meg. Az izraeli hadsereg szerint egy páncéltörő rakétát lőttek ki Arav Al-Amsha városa felé, amely az észak-izraeli területet Dél-Libanontól elválasztó kék vonal közelében fekszik.

Izrael válaszlépésként csapást mért egyes célpontokra Dél-Libanonban, Al-Dhahira városát lőtték – jelentette a török Anadolu hírügynökség.

Az izraeli erők és a Hezbollah fegyveresei az elmúlt napokban többször is tűzváltásba keveredett a kék vonal mentén, amikor az Iszlám Dzsihád palesztin fegyveresei megpróbáltak behatolni izraeli területekre. A Hezbollah többször is támadta a Golán-fennsíkon lévő, vitatott terület egy részét.

Az izraeli vadászgépek „soha nem látott mértékű” csapást mérnek a Gázai övezetre, közölte Omer Tishler dandártábornok, az izraeli légierő vezérkari főnöke.

„Eddig példa nékül álló támadást mérünk a Gázai övezetre, mert ami itt történt, az is példátlan. Az itteni ellenség rakétákkal támadja a civil lakosságot” – mondta Tishler, aki szerint az izraeli légierő ugyan nem vesz célba civileket a Gázai övezetben, de a támadásaik már nem „sebészeti pontosságúak”.

Bombázás romjai Gázában 2023. október 11-én – Fotó: Mahmud Hams / AFP
Bombázás romjai Gázában 2023. október 11-én – Fotó: Mahmud Hams / AFP

„Nem támadjuk a civil lakosságot, mint az ellenségeink. Minden támadásunk meghatározott célpont ellen irányul. Pontosan és szakszerűen cselekszünk, de nem sebészi pontossággal. Nem néhány tucat, vagy pár száz légicsapásról beszélek. Több ezerről” – mondja Tishler.

A Nato brüsszeli székházánál Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elítélte a Hamász Izrael elleni támadását, és nemzetközi támogatásra szólított fel:

„Emlékszem a háború első napjaira, Belaruszból rakétákkal lőttek minket, majd megindult az orosz hadsereg támadása. Rengeteg halálos áldozatunk volt. Nagyon fontos volt, hogy ne legyünk egyedül, mert ez segíthet megmenteni a nemzetet, megmenteni az emberi életeket. Azt javaslom a világ vezetőinek, hogy menjenek Izraelbe és támogassák azokat az embereket, akiket terroristák támadnak meg. Azokat az embereket, akik épp most vesztik életüket. Ez nagyon fontos.”

Ferenc pápa a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátására szólította fel a szervezetet. A pápa azt mondta, hogy nagyon aggasztja Izrael gázai ostroma.

„A terrorizmus és a szélsőségesség nem segít megoldani az izraeliek és a palesztinok közötti ellentéteket, csak gyűlöletet, erőszakot és bosszút szít, csak szenvedést okoz mindkét félnek” – mondta az egyházfő.

Az észak-izraeli Naharija városában található Galileai Orvosi Központ a 2006-os libanoni háború óta először költözteti át fekvőbetegosztályait és intenzív osztályait egy megerősített, föld alatti bunkerbe. A föld alatti létesítménybe kerül az újszülött intenzív osztály, a gyermekosztály, a gyermeksebészeti osztály, a belgyógyászat és az ortopédia is.

Fotó: Galilee Medical Center
Fotó: Galilee Medical Center

Szerda reggel a Ramat Gan-i Seba Egészségügyi Központ újszülött intenzív osztályán kezelt koraszülött csecsemőket, valamint a gyermek intenzív osztályokat is a kórház föld alatti, védett területére költöztették át az egészségügyi minisztérium és az IDF utasításának megfelelően.

Izraelben rendszeresen óvóhelyre kell menniük a tel-avivi nagykövetség dolgozóinak, akik 24 órás szolgálatot tartanak. Budapesten megemelt konzuli létszámmal dolgozik a külügyminisztérium, hogy mindenkivel tartani tudja a kapcsolatot, aki korábban konzuli védelemre regisztrált. A regisztráltak kétóránként kapnak tájékoztatást a nagykövetségtől az aktuális biztonsági helyzetről, a repülőtéri információkról és az egyéb határátkelési lehetőségekről.

Szijjártó Péter szerint már a járatok egy nagy részét üzemeltető török légitársaság is törölte a járatait, az izraeli El Al budapesti járatai pedig hol el tudnak jutni Tel-Avivig, hol már Larnacán leszállnak, és onnan visszafordulnak.

Amennyiben egy-egy járat eljut Tel-Avivba, a repülőtéren tartózkodó konzulok a fennmaradó helyekre próbálják feltenni a magyar utasokat, előző nap így sikerült kijutnia az országból öt embernek.

Légi úton egyre nehezebb és veszélyesebb elhagyni Izraelt, míg szárazföldi úton ez négy határátkelőn lehetséges, három helyen Jordánia, egy helyen pedig Egyiptom irányába. Ezek a határátkelőhelyek főként a nappali órákban vannak nyitva.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!