Román gazdák blokáddal, a lengyel és a magyar kormány egyoldalú tiltással fenyeget az ukrán gabona miatt

2023. szeptember 12. – 16:50

Másolás

Vágólapra másolva

Román gazdaszervezetek azt követelik, hogy az EU hosszabbítsa meg a pénteken lejáró behozatali korlátozásokat ukrán mezőgazdasági termékekre. Azt is kilátásba helyezték, hogy eltorlaszolják a konstancai kikötőt és a határátkelőket, ha a követeléseiket nem teljesítik.

Ahogy azt korábbi cikkünkben írtuk, Konstanca az egyik legfontosabb uniós „szolidaritási folyosó” az ukrán gabonaexport segítésére. Ukrajna korábban a tengeren keresztül adta el a mezőgazdasági termékei nagy részét, főleg a Közel-Keletre és Afrikába. Az orosz invázióval az Ukrajna elleni tengeri blokád miatt a szállítóhajók kezdetben a kikötőkben ragadtak. Ugyan ismét elindulhattak, miután török közvetítéssel megkötötték a Fekete-tengeri ikermegállapodást, de ez addig sem működött zökkenőmentesen, amíg Oroszország le nem hagyta járni a saját felét.

Az EU szolidaritási folyosókkal és a korábbi szabadkereskedelmi egyezménye kiterjesztésével segített, de a tengerinél jóval drágább szárazföldi szállítás miatt sok áru, leginkább gabona a szomszédos EU-tagoknál kötött ki, ami piaci zavarokat okozott. Ez egyoldalú, majd részben uniós szinten legalizált tiltáshoz vezetett négy ukrán mezőgazdasági termék eladására. A Bulgáriának, Lengyelországnak, Magyarországnak, Romániának és Szlovákiának tett ideiglenes engedmény pénteken jár le, hacsak az Európai Bizottság meg nem hosszabbítja. (A témáról többek között ebben és ebben a cikkünkben írtunk.)

Négy román gazdaszervezet nyílt levele szerint Románia hatalmas áldozatokat hozott azzal, hogy segítette az EU-ba érkezett ukrán mezőgazdasági termékek 65 százalékának behozatalát és tranzitját. Emiatt a romániai gazdák 45 százaléka fizetésképtelenné vált, mivel annyira lement a gabonafélék és olajos növények felvásárlási ára, hogy nem tudja a korábbi vetéssel kapcsolatos adósságait törleszteni. Azt követelik, hogy a háború végéig hosszabbítsák meg az ukrán mezőgazdasági termékek uniós behozatali korlátozásait, állítsák vissza a korábbi vámokat az ukrán agrárimportra, valamint szigorítsák az Ukrajnából érkező szállítmányok ellenőrzését. Ha nem, a román kormány egyoldalúan intézkedjen magyar és lengyel mintára (magyarul tiltsa meg az áruk eladását a saját piacán), különben sztrájkolni fognak és blokád alá veszik Konstancát.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök kedden megígérte, hogy megakadályozza az ukrajnai gabonaimportot. „Csak a Jog és Igazságosság kormánya garantálja gazdáink érdekeinek védelmét” – mondta a miniszterelnök. Az októberi választásra készülő kormánypárt szerinte ellenáll „a lengyel piac összeomlasztására tett kísérleteknek”, és Lengyelország az Európai Bizottság döntésétől függetlenül nem engedi megnyitni az ország határait.

A magyar agrárminiszter is újra egyoldalú tiltásra figyelmeztetett. Nagy István a román után bolgár kollégájával egyeztetett, és Szófiában közölte: ha az Európai Bizottság nem lép, akkor szeptember 15. után nemzeti hatáskörben fogja meghosszabbítani az ukrán gabona behozatali tilalmát. Ma még szlovák minisztertársával is találkozik. (VG és MTI via 444, Agrárminisztérium)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!