Továbbra is tiltaná az ukrán gabona eladását a szomszédos EU-tagoknál a magyar agrárminiszter

2023. szeptember 12. – 13:27

Másolás

Vágólapra másolva

Továbbra is meg kell tiltani, hogy az ukrán gabonát eladhassák a szomszédos uniós tagállamokban – közölte Nagy István agrárminiszter, aki Florin-Ionuț Barbu román mezőgazdasági és vidékfejlesztési tárcavezetővel egyeztetett kedden, Bukarestben. Az uniós korlátozás alapesetben pénteken lejár.

Ukrajna korábban a tengeren keresztül adta el a mezőgazdasági termékei nagy részét, főleg a Közel-Keletre és Afrikába. Az orosz invázióval az Ukrajna elleni tengeri blokád miatt a szállítóhajók kezdetben a kikötőkben ragadtak. Ugyan ismét elindulhattak, miután török közvetítéssel megkötötték a Fekete-tengeri ikermegállapodást, de ez addig sem működött zökkenőmentesen, amíg Oroszország le nem hagyta járni a saját felét.

Nagy István Florin-Ionuț Barbuval tárgyal – Fotó: Pelsőczy Csaba / Agrárminisztérium
Nagy István Florin-Ionuț Barbuval tárgyal – Fotó: Pelsőczy Csaba / Agrárminisztérium

Az EU egyrészt szolidaritási folyosókkal segítette az ukrán exportot, másrészt a 2014-ben Ukjrajnával kötött szabadkereskedelmi egyezményt tavaly júniusban kiterjesztette az addig korlátozott agrártermékekre, és ezt idén is meghosszabbította. A tengerinél jóval drágább szárazföldi szállítás miatt viszont sok áru, leginkább gabona a szomszédos EU-tagoknál kötött ki, ami piaci zavarokat okozott. A szomszédos tagállamok, köztük Magyarország emiatt egyoldalúan megtiltotta az ukrán agrártermékek eladását a saját piacán, csak az átmenő forgalmat engedte meg, amíg az eredetileg mindössze plusztámogatást ajánló Európai Bizottság nem engedett és részben, négy termékre legalizálta a korlátozást. Ez az ideiglenes intézkedés szeptember 15-én lejár, hacsak az Európai Bizottság nem hosszabbítja meg.

A minisztérium közleménye szerint Nagy István arról beszélt, hogy az uniós importtilalmat igazoló rendkívüli körülmények továbbra is fennállnak, ezért a kormány továbbra is meg kívánja őrizni az ukrán gabona behozatali korlátozását. A tranzitszállításokat Romániához hasonlóan engedik,

nem akarunk Ukrajnának ártani, a magyar gazdák versenyképességét azonban meg kívánjuk őrizni.

A magyar gazdák érdekeit minden lehetséges eszközzel meg fogjuk védeni, azon kell tovább dolgoznunk, hogy az ukrán gabona minél gyorsabban a kikötőkbe érjen és megtalálja korábbi hagyományos piacait Észak-Afrikában,vagy a Közel-Keleten – tette hozzá.

Nagy István kifejtette, a magyar felvásárlási árak alacsonyabbak a tőzsdei áraknál, ami jelentős nehézséget okoz a termelőknek. A felvásárlók kivárnak, ami miatt lefagyott a piac. A miniszter ma a bolgár és a szlovák kollégájával is egyeztetni fog a behozatali tilalomról.

Augusztus végén Nagy István kijelentette, hogy ha kell, a kormány szeptember 16-ától nemzeti hatáskörben már nemcsak az eddigi négy termék, hanem mind a 24 behozatalát megtiltja, amit korábban is egyoldalúan korlátozott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!