Ukrán belügyminiszter: Egy 23 napos csecsemő is meghalt a Herszon megyét ért orosz rakétatámadásban

2023. augusztus 13. – 08:03

frissítve

Ukrán belügyminiszter: Egy 23 napos csecsemő is meghalt a Herszon megyét ért orosz rakétatámadásban
Wagner-zsoldosok Rosztovban 2023. június 24-én – Fotó: Stringer / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva
  • Az ukrán belügyminiszter közlése szerint egy 23 napos csecsemő is meghalt a Herszon megyét vasárnap ért orosz rakétatámadásban.
  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója arról írt, hogy hogy Ukrajna mit tekintetne győzelemnek a háborúban.
  • Az Ukrán Fegyveres Erők szerint egyre több orosz katona dezertál Ukrajnában.
  • A brit hírszerzés jelentése szerint a Kreml elengedné a Wagner-csoport kezét, és leépítésekre lehet számítani a zsoldoscsoportnál.


Belgorodban öt lakás megrongálódott egy dróntámadás következtében. Tizenhat, a közelben parkoló autóban is kár esett – közölte Vjacseszlav Gladkov területi kormányzó a Telegram-csatornáján. „A törmelék eltakarítása és a sérült homlokzati elemek eltávolítása folyamatban van. A lakások szemrevételezése befejeződött. Összesen 5 lakás ablaki törtek be, és 16 autó sérült meg” – írta Gladkov.

A balesetnek nincsenek sérültjei, a helyreállítási munkálatok hétfőn kezdődnek meg.


A német Rheinmetall 2023 végére Luna New Generation (LunaNG) típusú drónokat szállít Ukrajnának. A Rheinmetall tavaly áprilisban bemutatott sorozata a felderítő funkciókon kívül a Hero-R, önállóan repülni képes forgószárnyas mozgó lőszereket is tartalmazza, a rendszer továbbá képes 4G mobiltelefon-hálózatot biztosítani, illetve ilyen hálózatokat zavarni és akár blokkolni is. A rendszer működéséről itt lehet megtekinteni egy videót.

Forrás: Rheinmetall
Forrás: Rheinmetall

A szuperdrónok új generációjaként is emlegetett rendszer része egy kompakt, kisebb járművekben is könnyen szállítható földi irányítóállomás több drónnal, valamint egy indító katapult. Ez utóbbi kifutópálya nélküli indíthatóságot biztosít szinte bárhonnan. Az ultrakönnyű drón 40 kilogramm, repülési ideje pedig akár a 12 órát is elérheti. Halk, kétütemű injektoros motor hajtja, így még kedvezőtlen időjárási körülmények között is megbízható. 5 kilométeres magasságig tud emelkedni, 100 kilométeres távolságba képes eljutni, ezzel pedig 30 000 km² területet lefedni.

A kercsi híd elleni szombati sikertelen ukrán támadások után Anton Gerascsenko, az ukrán belügyminiszter egyik tanácsadója elmagyarázta, miért tekintik olyan fontosnak az oroszok által megszállt Krímet Oroszországgal összekötő híd blokkolását.

„A kercsi híd létfontosságú összeköttetést teremt Oroszország délnyugati része és a megszállt Krím között – írta Gerascsenko a Twitteren. – Ukrajna számára emiatt legitim katonai célpontot, hiszen az orosz hadsereg ellátását szolgálja. Mivel a híd a hozzá tartozó vasútvonallal rendkívül fontos logisztikai tényező, az oroszok erősen védik és gyorsan javítják is.”

Ugyan az orosz hadsereg a megszállt Bergyanszk és Mariupol kikötőit is használja az utánpótlás biztosítására, de ezek kapacitása jóval kisebb a vasúthoz képest.

„Ezért a kercsi hídra mért csapásokkal kapcsolatban a legfontosabb kérdés az, megsérül-e a vasúti pálya. Amennyiben igen, az oroszok déli csapatai utánpótlás nélkül maradnak. Ha a hidat sikerül blokkolni, akkor a Herszoni és a Zaporizzsjai területekre szánt orosz katonai szállítmányok eljuttatása komoly logisztikai kihívást jelent majd” – írta.

Orosz rakétatámadás ért két falut vasárnap a dél-ukrajnai Herszon megyében. A csapásokban legalább heten meghaltak, között egy csecsemő és egy 12 éves gyerek is – írta a Reuters.

Az ukrán belügyminiszter, Igor Klimenko a Telegramon-csatornáján arról számolt be, hogy az alig 23 napos kisbaba mellett három felnőtt – köztük a csecsemő szülei – halt meg Siroka Balka falut ért csapásban. A csecsemő 12 éves testvére is súlyos sebesüléseket szenvedett, és a kórházba szállítás után meghalt. Két ember a szomszédos Sztaniszlav településen halt meg. Klimenko szerint ezt a falut 12 orosz tüzérségi csapás érte.

Az ukrán főügyészség vasárnap közzétett becslései szerint a 2022 februárja óta tartó háborúban már legalább 500 gyerek halt meg, további 1100 pedig különböző mértékű sebesülést szenvedett. Kiemelték, hogy a valódi szám ennél vélhetően sokkal magasabb, ugyanis a harcok sújtotta, valamint az orosz erők által megszállva tartott régiókból nincsenek friss és pontos adatok. A legtöbb gyerek a kelet-ukrajnai donyecki és harkivi régióban vesztette életét, ám sok a halálos áldozat Kijev és Herszon térségében is.

(MTI, Reuters)

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója, Mihajlo Podoljak arról írt új Twitter-bejegyzésében, hogy mi Ukrajna célja a háborúban, és hogy mit tekintenének győzelemnek.

„Gyakran halljuk a kérdést: mi Ukrajna célja és mit tekint győzelemnek? Íme a válasz: Ukrajna stratégiai célja az elfoglalt területek feltétel nélküli visszaszerzése, valamint az, hogy olyan feltételeket teremtsen, amelyek lehetetlenné teszik az agresszió megismétlődését.

Ezzel szemben bármilyen, a háború befagyasztásáról szóló forgatókönyv, amely rögzítené Oroszország területi annexióit – ahogyan azt egyes nyugati megfigyelők fontolgatják –, csak arra ösztönözné Moszkvát, hogy növelje étvágyát, és rövid szünet után visszatérjen a háborúhoz.

Ezért nincs alternatívája Ukrajna békeformulájának: a hadsereg megerősítése, a fegyverszállítások felgyorsítása, a területek visszafoglalása, rendszerváltás Oroszországban, kártérítés az új orosz kormánytól, és a háborús bűnösök kötelező megbüntetése”

– összegezte Podoljak.

Folyamatosan nő az orosz hadseregből Ukrajna felé dezertálók száma, írja a Guardian az Ukrán Fegyveres Erők vezérkarának közlésére hivatkozva.

A Herszon megyei Hornosztajivkában, ami még orosz megszállás alatt áll, házról házra keresik az orosz katonai járőrök személyzetükkel együtt a dezertáló katonákat. Az ukrán vezérkar szerint ugyanis a „megszálló erők csapataiból egyre többen hagyják el szolgálati helyeiket, és elhagyott épületekben próbálnak elrejtőzni”.

Az ukrán vezérkar szerint Oroszország szombaton 560 katonáját veszítette el az Ukrajnában vívott háborújában – becsléseik szerint pedig több mint 253 ezer orosz áldozata van az ukrajnai háborúnak az invázió tavaly februári kezdete óta. Igaz, ezeket a becsléseket érdemes visszafogottan kezelni, hiszen háborúzó félként Ukrajna is hajlamos és érdekelt is az ellenfél áldozatainak túlbecslésében.

Leépítések jöhetnek a Wagner-csoportnál, vagy legalábbis átszervezésekre lesz szükség a pénzügyi nyomás alatt álló zsoldosseregnél, írja vasárnap reggeli összefoglalójában a brit védelmi minisztérium.

A brit hírszerzés információi szerint elképzelhető, hogy a Kreml már nem fogja finanszírozni a Wagnert, a csoport június végi felkelése óta ugyanis az orosz állam több esetben is a zsoldosvezér Jevgenyij Prigozsin érdekeivel szemben hozott döntéseket.

Ha az orosz állam nem finanszírozza többé a Wagnert, akkor a britek szerint legvalószínűbb, hogy a belarusz hatóságok állhatnak majd be a finanszírozásba. A csoport hetek óta folyamatosan költözteti erőit Oroszországból Belaruszba, azonban a britek szerint ha Lukasenkóéknak kellene kifizetni a magánhadsereg szolgálatait, az jelentős és nem kívánt terhet jelentene az ország számára.

  • Húsz drónt semmisítettek meg az oroszok a Krím félsziget fölött szombat hajnalban. Az orosz védelmi minisztérium szerint az ukrán támadásnak nincsenek áldozatai.
  • Újabb támadás érhette a Krím félszigetet Oroszországgal összekötő kercsi hidat, sűrű füst szállt fel a környéken. A krími vezetés azt állítja, hogy a híd körüli füst egy légvédelmi eszköz, hogy megnehezítsék a támadók dolgát.
  • Az oroszok szerint három ukrán rakétát semmisítettek meg a híd felett. Az orosz külügyminisztérium terrortámadással vádolja Ukrajnát, és válaszlépést ígér.
  • Az ukrán légvédelem már 13 Kinzsal és több mint 20 Iszkander és Sz-400-as ballisztikus rakétát lőtt le – mondta Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője. A Putyin büszkeségének számító Kinzsalok rendkívüli gyorsaságuk miatt komoly kihívást jelentenek a légvédelmi rendszereknek, Oroszország azonban viszonylag kis készlettel rendelkezik ezekből a rakétákból.
  • A donyecki régió oroszok által beiktatott vezetője, Denisz Puszilin azt állítja, hogy az ukrán erők a több mint száz országban betiltott kazettás bombával támadtak Donyeck városára, és egy ember megöltek, többen megsebesültek.
  • Ukrán források szerint tizenhét ukrán drón megtámadta az orosz csapatok logisztikai bázisát a megszállt Krímben lévő Jevpatorijánál szombat este.
  • Az orosz digitális fejlesztésért, kommunikációért és közösségi médiáért felelős minisztérium megtiltotta alkalmazottainak, hogy bármilyen szakmai munkájukhoz Apple okostelefonokat vagy táblagépeket használjanak, kémkedéstől tartanak.
  • A brit védelmi minisztérium jelentése szerint Oroszország átcsoportosíthatta légierejének egy részét a Herszoni régióból a zaporizzsjai Orikiv környékére.

A szombati nap legfontosabb háborús híreket itt lehet elolvasni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!