Miért merülhet fel, hogy egy brit szigetcsoport szívesebben tartozna Norvégiához?

Az Orkney-szigetcsoport az Egyesült Királysághoz, egészen pontosan Skóciához tartozó terület. A 70 szigetből álló varázslatos világban 22 ezren élnek, a szigetek közül 21 lakott. A szigetcsoport már csak az elhelyezkedése, de a tradíciói miatt is különutas, nem igazán szívelik errefelé a skót vagy főleg a brit hivatalos politikát, nem mellesleg pedig Orkney-nak saját, két osztállyal rendelkező labdarúgóligája van. Ahol többen élnek, onnan menetrendszerű komp- és repülőjáratok indulnak (így a világ legrövidebb, másfél perces menetrend szerinti járata), ahol csak tucatnyian, ott a lakók maguk vagy az önkormányzatuk oldják meg a kapcsolatot a külvilággal.

Ez az egyedi hely most azzal került be a hírekbe, hogy mint azt a Guardian írja, James Stockan, a szigetek tanácsának vezetője speciális önkormányzatiság bevezetését és egyfajta közeledést kezdeményezett Norvégiához. A tanács elé beadott indítványnak még nincs semmilyen gyakorlati következménye, de a lap szerint a szigetcsoport akár szakíthat is az Egyesült Királysággal, hogy végül Norvégiához tartozzon. A beadott javaslat alapján azt is megvizsgálják, hogyan szerezhetnek továbbra is az Egyesült Királyság részeként a gazdasági lehetőségeiket jobban kiaknázó, különleges státuszt.

Miért éppen Norvégia?

Ki ne szeretne a világ egyik leggazdagabb, szénhidrogénkészletei folytán kiapadhatatlan gazdagsággal, például egy mesés állami alappal is rendelkező országához tartozni? Ám Orkney esetében ennek valóban van némi történelmi alapja, és nem a semmiből jönne egy ilyen felvetés.

A szeles, esős szigetcsoport nagyon régóta lakott. A 4000 éves Brodgar-gyűrű talán nem olyan ismert, mint a hasonló Stonehenge, de az épen maradt, hatalmas kövekből épített gyűrű ugyanolyan megmagyarázhatatlan csodája az ókornak, mint ismertebb társa. Ráadásul a kövektől nem messze teljesen jól kivehető fekhelyekkel, szobákkal, tűzhelyekkel egy időszámításunk előtt 3000-ből származó falu is található.

A szigetek első ismert lakói az írásos emlék nélkül kihalt, vélhetően kelta eredetű piktek voltak, de valamikor 800 körül óskandinávok érkeztek ide és telepítették be Orkney-t. Bár a fák meglehetősen ritkák errefelé, állítólag voltak régen, csak a helyiek kipusztították, így a lakók később szénával, szárított tengeri növényekkel tudtak tüzelni. Az esős vidéken pedig nagyon termékeny a talaj, a dús legelőkön ma is hatalmas számban és békében legelnek a marhák és a birkák, illetve – természetes ellenség hiányában – a közöttük szaladgáló nyulak.

Aki a különféle streamingszolgáltatóknál fellelhető Vikingek című sorozatot kedvelte, az nagyjából Orkney történelmét láthatta megelevenedni.

A viking törzsi vezetőket jarlnak hívták, Orkney-t is ilyenek vezették, és a viking harcosok innen jártak át eufemisztikusan „kalandozni”, vagyis gyilkolni, rabolni, erőszakoskodni a brit területekre. Mivel a piktek hamar felvették a kereszténységet, a szigeteken keveredni kezdtek a törzsi vallások az egyistenhittel. A 12. században már a skandinávok között is sok volt a keresztény, és akkoriban élt a térség népszerű szentje, Szent Magnus, Orkney elöljárója is.

Neki Kirkwallban (skandinávoknak Kirkjuvágban), a szigetcsoport fővárosában impozáns katedrálist állítottak, ahol a koponyája is ott van. Szent Magnus szavatartó és békés ember volt, amikor egyik vetélytársa, Harald egy embere baltát állított a fejébe, állítólag még elmormolt egy imát a gyilkosáért. Az önző és erőszakos, senki által nem kedvelt Harald viszont hiába győzött, mégis Magnust őrizte meg a népi emlékezet.

Fele norvég, fele brit

Orkney mindenesetre nagyon gazdag lett, az innen portyázó vikingek sok kincset halmoztak fel. Aztán megkezdődött egy óvatos közeledés az északiak és a britek között. Kövér Sigurd északi király II. Malcolm skót király lányát vette feleségül, majd 1468-ban a nagy barátkozásnak fontos következménye is lett.

I. Keresztély, a Dániát, Norvégiát és Svédországot egy uralkodó alatt egyesítő kalmari unió királya III. Jakab skót királyhoz adta feleségül lányát, Dán Margitot, és a hozomány részeként a szigetek 1472-ben Skóciához kerültek. Most a szigetcsoport kormányzója azzal érvelt a BBC-nek, hogy „sokkal hosszabb ideig voltunk a skandináv királyság részei, mint az Egyesült Királyságé”.

A politikus ugyan tudja, hogy egy ilyen folyamat nem egyszerű, de az északi kapcsolatok erősítésére és egy speciális közigazgatási reformra előterjesztett egy indítványt, amely a „mély kulturális kapcsolatra” hivatkozik, és mindenféle analógiát bemutat a környékről, megvizsgálva például Man, Jersey, Guernsey vagy a Feröer szigetek részleges önállóságát is.

Bár a politikai indítvány nem kötelezi a tanácsot semmire, és a valódi változtatáshoz petíciók, népszavazások szükségesek, az itteniek bizonyos ügyekben valóban mintha nem skót vagy főleg nem brit kötődésűek lennének. Például nagyon nem voltak az Egyesült Királyság többségével, amikor az ország megszavazta a brexitet: Orkney-ban csak 36,8 százalék támogatta azt, hogy lépjenek ki az Európai Unióból (ahogy egész Skócia is a maradásra voksolt).

Skandináv vonzalom

Tény, hogy a szigeteken élőknek saját identitásuk van, a helyi zászlót például 2007-ben egy pályázaton választották ki, és a győztes pályamű elvileg a skót és a norvég kötődést is bemutatja, de azért egy laikusnak nagyjából teljesen a norvég zászlóra emlékeztet.

A szigetcsoport amúgy kifejezetten gazdag vidék: lényegében nincs munkanélküliség, néhány ittas fiatal garázdálkodását leszámítva tökéletes a közbiztonság, csak éppen annyira nincs elég dolgos kéz, hogy szinte mindenkinek több állása is van, mesélték a helyiek, amikor korábban ott jártunk. A postás este felszolgál, a rendőr nyáron idegenvezető, hiszen elsősorban Nagy-Britannia más részeiről van érdemi turizmus is. Emellett fontos az állattenyésztés, a sör- és whiskygyártás, illetve a legfőképpen van egy nagyon modern zöld energiaipara is a szigetnek, amire mindjárt visszatérünk.

Említettük, hogy a brexitnépszavazásnál Orkney volt az egyik leginkább maradáspárti része az Egyesült Királyságnak. Nem véletlenül. Az Északi-tenger és az Atlanti-óceán találkozásánál járunk, itt működik az Európai Tengeri Energia Központ (EMEC – European Marine Energy Centre), amely korábban az unió legfontosabb árapály- és hullám-kutatóközpontja volt. Az EMEC nem is veszített a fontosságából, csak már kikerült az unióból. Pedig egy ilyen intézetnek finoman szólva sem kedvez, ha a megújuló energiára korábban bőven csordogáló kutatási pénzek, vagyis

az uniós források hirtelen elapadnak. Ráadásul volt időszak, amikor a brit központi források is megcsappantak.

A zöld átállás energiatermelési lehetőségeit kutató EMEC mindenesetre nem véletlenül tette a székhelyét Stromness városába, amely egyébként nem a vihar szóról (storm), hanem az áramlásokról (stream) kapta a nevét.

Bődületes természeti erők

A térségben található ugyanis Európa hullámenergia-potenciáljának a harmada, míg az árapály-energia kapacitásainak a fele. És bár még egyik technológia sem alkalmas arra, hogy állandó és biztonságos zsinóráramot termeljen, a kutatások ígéretesek. Az Északi-tenger és az Atlanti-óceán erőhatásai akár 20 méteres hullámokhoz is vezethetnek. Ráadásul Skócia északi része és Orkney szigete nagyon szeles is, így sok állattenyésztőnek van szélfarmja.

Hihetetlen erőforrások, kevés fogyasztó – mi következik ebből? Orkney egy olyan energiaközösség lehetne, amely sokkal több energiát állít elő, mint amennyit felhasznál. Ez az energiaközösség azért túlzó kifejezés, mert a szigetek össze vannak kötve a skót villamosenergia-rendszerrel, amit már csak azért sem szeretnek a helyiek, mert rengeteg energiájuk lenne, de ők betáplálnak, és országos áron kivesznek a rendszerből.

Ám ha valahol nagyon sok szabad energia áll rendelkezésre (és ez a mai technológiai szinten elsősorban tengeri szelet jelent), ott a jövő legígéretesebb energiatárolási megoldására is van lehetőség, vagyis a szigeteken már szárazföldi zöld hidrogéngyár is üzemel.

Orkney tehát köszöni jól van, nem elégedett a skót és a brit politikával, aminek most az eddiginél komolyabban adhat hangot. Viszont mindehhez azért tegyük hozzá, hogy

a 2011-es népszámláláskor Orkney lakosainak 62,4 százaléka vallotta magát skótnak (ami nagyjából megegyezik egész Skócia adataival), 10,8 százalék britnek, közel 6 százalék pedig angolnak.

És azt talán még végig sem gondolta a politikai vezetés, hogy mi lenne egy esetleges elszakadás esetén a szigetcsoport skót whiskyt gyártó cégével. Ha ugyanis Orkney már nem Skócia része lenne, a Scapa whiskyt sem lehetne skótnak nevezni.