Rácz András: Norvég földrengéskutatók igazolták, hogy az oroszok robbantották fel a Nova Kahovka-i gátat

2023. június 8. – 22:00

Másolás

Vágólapra másolva

Norvég földrengéskutatók adataiból az látszik, hogy jelentős szeizmikus mozgás volt a Nova Kahovka-i vízerőműnél, amikor kedd hajnalban átszakadt a Dnyeper folyón lévő gát. A robbanás 1 és 2 közötti erősségű földmozgásnak felelt meg. Ez egyben kizárja azt a lehetőséget is, hogy az ukrán tüzérség pusztította volna el a gátat, ugyanis nincs olyan ukrán tüzérségi rendszer, ami ilyen szeizmikus eltérést tudna kiváltani – írja csütörtök esti Facebook-bejegyzésében Rácz András Oroszország-szakértő, a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) munkatársa.

„A hirtelen szeizmikus kilengés azt a teóriát is kizárja, hogy a gát fokozatosan, magától omlott volna össze. Opcióként tehát egyedül az maradt, amit eredetileg is sejtettünk, és amire az indirekt jelek utaltak: a gátat uraló oroszok robbantották fel a létesítményt”

– állapítja meg Rácz, aki szerint így már csak az a kérdés maradt tisztázatlan, hogy az oroszoknak eredetileg is a gát teljes elpusztítása volt-e a céljuk, vagy csak egy kisebb áradást akartak előidézni. „De a végeredmény (és a felelősség) szempontjából ez mindegy” – tette hozzá a szakértő.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!