Legalább öt halottról tudnak a felrobbant gát mellett fekvő Nova Kahovkában

2023. június 8. – 17:06

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább öten meghaltak eddig a kahovkai vízerőmű átszakadása óta a gát melletti Nova Kahovkában, jelentették az orosz megszállás alatt levő város tisztviselői. A CNN a TASZSZ orosz állami hírügynökség jelentése hivatkozva azt írja, hogy hét marhapásztort kerestek eddig, közülük öt ember holttestét találták meg, két másik társukat pedig még keresik.

Az orosz oldalon futó mentőakciók helyzete a hatóságok szerint Hola-Prisztanyban és Oleskijben a legnehezebb – utóbbi város ukrán polgármestere legalább három halálos áldozatról tud, de szerinte „lehet, hogy sokkal többen vannak”.

Tábla figyelmezteti a Herszon megyei Sznyihurivkában a lakosokat a taposóaknákra a Nova Kahovka-gát felrobbanása után – Fotó: Viktoriia Lakezina / Reuters
Tábla figyelmezteti a Herszon megyei Sznyihurivkában a lakosokat a taposóaknákra a Nova Kahovka-gát felrobbanása után – Fotó: Viktoriia Lakezina / Reuters

A város orosz vezetése arra figyelmeztette a lakosságot, hogy ne használják a vezetékes vizet, és vigyázzanak a felbukkanó aknákkal. Korábban mi is írtunk arról, hogy a Dnyeper kiáradása magával sodorhatta a taposóaknákat, amiket Oroszország az ukrán ellentámadástól félve telepített a környéken.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!