Amerika úgy döntött, inkább nem megy csődbe, a világgazdaság is fellélegezhet

Sok hónapos huzavona és nehézkes alkudozás után Joe Biden elnök és Kevin McCarthy házelnök nagy nehezen megegyezett, aztán pedig az amerikai törvényhozás is megszavazta az adósságplafon felfüggesztését, aminek köszönhetően az Egyesült Államok (egyelőre) nem fog államcsődöt jelenteni.

Az adósságplafon az államadósság maximális mértékét szabályozza, és legutóbb 2021-ben emelték. Azóta azonban az amerikai kormány szokásához híven jóval többet költött, mint amennyi bevétele volt,

így felmerült a veszélye, hogy ha a plafont nem emelik meg vagy függesztik fel, június elejére a szövetségi kormány kifut a pénzből.

A törvényhozás alsóházában a Republikánus Párt, a felsőházában a Demokrata Párt van többségben, emiatt egy kompromisszumra volt szükség a csőd elkerüléséhez, ami nem ment egyszerűen a jelenlegi amerikai politikai klímában. Végül azonban csak sikerült elrántani a kormányt. A képviselőház szerdán 314-117 arányban, 71 republikánus és 46 demokrata nem mellett, a szenátus pedig csütörtökön 63-36 arányban, négy demokrata és 31 republikánus, valamint a hivatalosan független Bernie Sanders ellenszavazatával fogadta el a plafon felfüggesztéséről szóló jogszabályt. Ez a republikánusok által kierőszakolt kiadáscsökkentéshez köti az állam további finanszírozását.

A megállapodás jó hír a világgazdaságnak. A Moody’s hitelminősítő 20 százalékos, a Fehér Ház 45 százalékos tőzsdeindex-összeomlást jósolt a csőd esetére. Miután az ilyen sokkok – Bajnai Gordon egykori gazdasági miniszter bölcsességével szemben – Európába is el szoktak jutni, a megállapodás elmaradása még annál is súlyosabb béklyó lett volna a befektetésekre nézve, mint a magyar kormány csütörtök éjjel a megtakarítások egy részére suttyomban kihirdetett 13 százalékos különadója. (Ezt a szociális hozzájárult a július 1. után keletkező kamat- és árfolyamnyereség után kell majd fizetni.)

Az elnöki hivatal (hivatalból pesszimista) projekciói szerint az elnyúló alkudozás jelentette piaci bizonytalanság 200 ezer munkahelybe került, 0,1 százalékkal növelte a munkanélküliséget és 0,3 százalékkal csökkentette a GDP-növekedést. Ehhez képest egy „rövid” államcsőd félmillió munkahely elvesztésével és 0,6 százalékos növekedésiütem-csökkenéssel, egy elhúzódó csőd 8,3 millió munkahely megszűnésével és 6,1 százalékos növekedésiütem-csökkenéssel (más szóval súlyos recesszióval) járt volna.

Frontvonalak

A szembenállás lényegét korábbi cikkünkben foglaltuk össze részletesebben. Röviden arról van szó, hogy:

• A kongresszus – még demokrata párti többség mellett, de relatíve széles republikánus szenátusi támogatással – tavaly jóváhagyta a szövetségi kormány költségvetését.
• Ám ennek a költségvetésnek a finanszírozásához a kormánynak hitelt kell felvennie (azaz kötvényeket kell kibocsátania), miután az több kiadást tartalmaz, mint bevételt.
• Az államadósság maximális szintjét egy külön, a költségvetéstől független jogszabály határozza meg, ezt nevezik adósságplafonnak.
• Amikor közeleg a plafon elérése, a kongresszus olykor komolyabb vitákat követően, de jellemzően simán megemeli (esetleg különleges esetekben, például a koronavírus-járvány idején ideiglenesen felfüggeszti) az adósságplafont. Ám erről tavaly nem született egyezség a kongresszusban, ezért a plafon a legutóbbi, 2021-es emelés szintjén rekedt.
• Közben a 2022-es félidős választásokon a törvényhozás alsóházában, a képviselőházban a Republikánus Párt került többségbe, ezért az adósságplafon megemeléséhez kétpárti támogatás kellett.
• A 2021-ben meghatározott szintet, 31,4 ezer milliárd dollárt január 19-én elérte az amerikai államadósság.
• Ezután a pénzügyminisztérium pénzügyi és könyvelési trükkökkel tudta csak fenntartani a költségvetésben előírt költési szintet, de Janet Yellen miniszter szerint a trükközéssel is csak június elejéig tudták volna fedezni a kiadásokat az adósság növelése nélkül.

A megállapodási kényszer mindkét oldal számára kellemetlen volt. Egyrészt a republikánusok sok évtizedes rögeszméje, hogy a Demokrata Párt a kormányon felelőtlenül osztogat és növeli az államadósságot, és az ő feladatuk megakadályozni, hogy ezzel a baloldal romba döntse Amerikát – dacára annak, hogy a valóságban a republikánus elnökök, illetve republikánus kongresszusi irányítás alatt is erősen, sőt erősebben emelkedett az amerikai költségvetési hiány és az adósság. Azaz a jobboldal számára csak ellenzékben fontos a költségvetési szigor.

Másrészt a költségvetés túszul ejtése kockázatos hazárdjáték: amikor Barack Obama elnöksége alatt a republikánusok kétszer is elvitték a csőd széléig az adósságplafonnal kapcsolatos vitát, felmérések szerint őket okolta az emberek többsége a helyzetért, nem a kormányt. A zsarolást az is nehezítette, hogy Donald Trump színre lépése óta a párt nagyobb mértékben támaszkodik az állami programoktól jobban függő, szegényebb vidéki rétegekre, míg az adócsökkentésekből profitáló, a szociális rendszertől kevéssé függő, jól képzett külvárosi középosztály egyre inkább elfordul a párttól annak hangos radikálisai miatt. Jellemző, hogy Trump a 2024-es elnökválasztási kampány első előjátéka során azzal támadja republikánus ellenfeleit, hogy korábban az állami jóléti programok eltörlését hirdették.

Kevin McCarthy, az alsóház republikánus elnöke (a párt de facto törvényhozásbeli főnöke) elég gyenge pozícióban van pártján belül, emiatt eleve kevésbé volt képes és hajlandó belemenni egy ilyen kockázatos játékba.

A másik oldalon Joe Biden gyenge népszerűségi mutatói és a korábban megszavazott szociális programok esetleges feladásával járó arcvesztés hátráltatta a kompromisszumkészséget. A Fehér Ház úgy számolt, hogy miután a republikánusokra visszaüthet az esetleges csődhelyzet, nincs lépéskényszerben. Bidenék pedig eleve nem akartak engedni az utóbbi két évben nagy nehezen elfogadott állami programjaikból, miután szerintük pont az a baj, hogy hiába tud nagyon jó feltételek mellett hitelt felvenni, az amerikai állam mégsem költ eleget a társadalomra, az infrastruktúrára és az iparára, ami visszafogja az amerikai gazdaság potenciálját.

Diákhitel, élelmiszer-támogatás

A tárgyalások során a republikánus oldal is inkább jelképes társadalompolitikai krédóját igyekezett érvényesíteni, mintsem valós gazdasági változásokat. Az alkudozás főként egyes szociális programok megvágása körül folyt, és mérsékelt engedményeket hozott.

A megállapodás alapján 2025 január elsejéig – azaz a 2024-es választás utánig – felfüggesztették az adósságplafont, amelyért cserébe:

• a következő hat évre évi egy százalékban korlátozzák a költségvetési kiadások növekedési ütemét (bár ez technikailag a 2024-es választások után változhat);
• 30 milliárd dollár eddig el nem költött forrást von meg egyes, a koronavírus-járvány alatt megszavazott programoktól, például a lakásbérlet-támogatást, a vidéki internet-infrastuktúra fejlesztését és a kisvállalkozóknak nyújtott kedvezményes hiteleket is eltörli;
• elvesz pár milliárdot a szövetségi adóhivataltól, amelyhez a demokrata többségű kongresszus nemrég azért vágott hozzá egy nagy zsák pénzt, hogy szigorúbban üldözze a gazdagok adóelkerülését (ami a republikánusok szerint az amerikai emberek illegitim vegzálása);
• felfüggeszti a diákhitelekre a koronavírus-járvány alatt kivetett törlesztési moratóriumot;
• egyszerűsíti az ipari beruházások környezetvédelmi engedélyeztetését, bár a Fehér Ház szerint ez nem jelenti a szabályozás lazítását;
• viszont a vágás védelmi kiadásokat természetesen nem érint, ezek a korábbi, növekvő pályán maradnak.

A megállapodás a kongresszus költségvetési elemző hivatalának projekciói szerint 1500 milliárd dolláros spórolást jelent a következő tíz évben a korábbi tervekhez képest, bár természetesen az alkut a 2024-es választások után, az új kongresszus felállásával vélhetően ennél hamarabb felül fogják írni.

A széleken senki sem boldog

A két párt radikálisabb tagjai azt hangoztatták, hogy a paktum katasztrofális árulás saját oldaluk részéről: a republikánus jobbszél szerint pártjuk tárgyalói túl sokat engedtek Bidennek, és a jelenleginél jóval komolyabban meg kellett volna vágni a szociális programokat. Bár számos jobbos követelés kimaradt az alkuból, a demokrata balszél szerint viszont pártjuk így is túl sokat engedett, és a republikánusoknak tett kompromisszumokkal milliók megélhetését sodorta veszélybe.

Utóbbi vád alapja, hogy a megállapodás értelmében szigorítják egyes szociális és segélyprogramok, így az alacsony jövedelműeknek járó élelmiszerjegyek folyósításának feltételrendszerét. A jelenlegi szabályok szerint az 50 év alatti, eltartottal nem rendelkező felnőtteknek havi 80 órát kell dolgozniuk, hogy megkaphassák a juttatást, ezt most 54 évre emelik, mert a republikánusok a Fideszhez hasonlóan úgy vélik, hogy a segélyért dolgozni kell. (Szemben kutatókkal, akik szerint az ilyen előírásoknak nem sok hatása van a munkanélküliségre.)

Szigorodik az alacsony keresetű családoknak juttatott pénzbeli családi pótlék feltételrendszere is. Itt eddig az egyes szövetségi államok nagyobb diszkréciót kaptak, hogy alacsonyabb munkafeltételek mellett is kiutalják a pénzt, ezt a kiskaput most bezárják.

Ezzel együtt a megállapodásnak pártfüggetlen projekciók szerint relatíve mérsékelt hatása lesz akár az amerikai költségvetésre, akár a szociális helyzetre vagy az amerikai növekedési mutatókra.

A diákhitel-moratórium felfüggesztése és a szociális programok szigorítása rontja a helyzetet, de a várakozások szerint ezt ellensúlyozza majd az erős munkaerőpiaci állapot, amelynek köszönhetően az alacsony jövedelműek bérei az utóbbi években relatíve erős emelkedést mutattak.

A centrista demokraták emiatt inkább dicsérték Bident, amiért egy inkább előnyös megállapodást hozott tető alá, bár az elnök nem nagyon verte a mellét az alkuban játszott szerepe miatt, és azt hangsúlyozta, hogy kompromisszumról van szó, amellyel egyik oldal sem teljesítette minden követelését.

Kevin McCarthy viszont arról beszélt, hogy a megállapodás történelmi győzelem a fiskális konzervatívok számára, azaz igyekezett saját eredményeként eladni a dolgot pártja és választói számára. A január elején példátlan pártbéli ellenszélben megválasztott republikánus házelnök végül elkerülte, hogy frakciója fellázadjon ellene, ami a jelenlegi washingtoni klímában egyes értékelések szerint nagy sikernek számít. Az alku ugyanakkor azt is jelezte, hogy a képviselőházi többség mellett is elég mérsékelt a párt érdekérvényesítő képessége.

Ami a gazdaságnak öröm, a pártvezetőknek pedig részleges fellélegzés, az a pénzügyi unortodoxia rajongóinak keserédes győzelem csak: a megállapodással ugyanis ismét a fiókba került az az ötlet, miszerint a kormány az adósságplafon megkerülése érdekében veressen egy darab, ezermilliárd dolláros névértékű platinaérmét. Bár ezzel a lehetőséggel Yellen állítása szerint annak potenciális alkotmányellenessége miatt nem foglalkoztak komolyan, az internet erre fogékony bugyraiban az utolsó napokig élt a remény, hogy az amerikai politika képes lesz emelni a tétet, és az eddiginél is abszurdabb hülyeségeket szülni.