Varga Judit: Teljesen feleslegesen szavazott az EP a magyar EU Tanács-elnökségről

2023. június 1. – 15:30

Másolás

Vágólapra másolva

Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerint durván megsérti a hatályos uniós szerződéseket, hogy egy ma megszavazott EP-állásfoglalás „elvenné” Magyarországtól a jövő évben esedékes uniós tanácsi elnökséget. (A szöveg szerint kérdéses, hogy Magyarország hitelesen el tudná vezetni a tagállamokat képviselő uniós társdöntéshozót.)

A szavazás bizonyítja: ha van jogállamisági, valamint korrupciós probléma, az itt van Brüsszelben és nem Budapesten, jelentette ki az MTI szerint a fideszes EP-képviselő. Úgy vélte, hogy Magyarországot ismét a békepárti álláspontja miatt támadják és ítélik el újra meg újra Brüsszelben,

folytatódik és fokozódik a Magyarországot célzó nyomásgyakorlás.

Bár nem látszik olyan jogi módszer, amit a képviselők az állásfoglaláson túl bevethetnek, felmerült néhány gyakorlati eszköz is – erről itt olvashat bővebben. Végső soron a tagállamok dönthetnek arról, végigviheti-e a magyar kormány az elnökséget, egyes országok pedig már jelezték is aggályaikat – erről itt írtunk részletesen.

Delbos-Corfield: Tovább romlott a helyzet Magyarországon

„Az Európai Parlament ismét egyöntetűen kifejezte súlyos aggodalmait a jogállamiság magyarországi helyzetének további romlása miatt” – nyilatkozta a szavazás után Gwendoline Delbos-Corfield. Az EP Magyarországra vonatkozó állandó jelentéstevője szerint „itt az ideje, hogy a Tanács megkérdezze: egy, a hetes cikk szerinti eljárás alatt álló tagállam képes-e hitelesen betölteni” az EU Tanácsának elnökségét. A képviselő arra uniós alapjogokat betartató procedúrára utalt, ami az EP kezdeményezésére 2018 óta tart a magyar kormánnyal szemben.

Gwendoline Delbos-Corfield úgy vélte,

a befagyasztott források megnyitása ezen a ponton biankó csekket adna a Fidesznek az alapjogok további megsértéséhez.

A jogi következmények nélküli állásfoglalás többek között elvárja: a visszatartott támogatások feloldásért elvárt intézkedéseket csak azután szüntessék meg, hogy az intézkedések „a gyakorlatban is hatékonynak bizonyultak”, és nincs visszalépés az elfogadásuk után.

Varga: Teljesen feleslegesen szavaztak

„A mai napon

teljesen feleslegesen szavaztak a hazánkat elítélő javaslatról, ugyanis javában zajlik már az előkészítő munka” a Tanács-elnökséghez

– írta Facebookon Varga Judit. Az igazságügyi miniszter az ülésterem széléről készült vágóképpel igyekezett bizonyítani, hogy tegnap kevés képviselőt érdekelt „a Magyarországot elítélő drámázgatás, vagyis az úgynevezett parlamenti vita”.

Ujhelyi: Újabb bizonyítvány a Fidesz-kormányról

„Ez bizony még a Holdról is látszik, Viktor!” – írta Facebookon Ujhelyi István EP-képviselő. Az MSZP-ből tavaly kilépett politikus szerint az Európai Parlament „világos, egyetértő többséggel állított ki újabb bizonyítványt a Fidesz-kormányról és annak európai értékeket meggyalázó működéséről”.

Novák: Bízom benne, hogy komoly emberek között fel sem merül a magyar EU Tanács-elnökség elvitatása

Ha az Európai Parlament, amely a jogállamiság őrének tartja magát, demokratikus úton marad, és nem lép le erről, azt jelenti, hogy az Európai Unió soros elnökségét 2024 második félévében Magyarország fogja betölteni – jelentette ki Novák Katalin. Az ATV nagyjából akkor kérdezte a magyar államfőt Tiranában, amikor az uniós képviselők Brüsszelben megszavaztak egy Magyarországról szóló állásfoglalást. A dokumentum „felveti a kérdést, hogy Magyarország hogyan lesz képes 2024-ben hitelesen” vezetni a Tanácsot.

Novák Katalin a szavazás eredményét még nem ismerve arról beszélt:

bízik benne, hogy „nem születik antidemokratikus, a jogszabályokat felrúgó döntés”, és így „fel sem merül komoly emberek között, hogy az európai uniós elnökséget el lehetne vitatni Magyarországtól”.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!