Erdoğant éltető gyerekek, dudáló autók, kesergő ellenzék: két világra szakadt Ankara a török elnök győzelmével

„Minden csodálatos lesz, Erdoğan a világ vezetője lesz!”

– kiabálta az arcunkba egy nő, amikor megálltunk mellette a dudáló autókat nézni. Török idő szerint délután 5-kor kezdték el összeszámolni a szavazatokat Törökországban, ahol az elnökválasztás második fordulóján a két jelölt, Recep Tayyip Erdoğan és hatellenzéki kihívója, Kemal Kılıçdaroğlu mérettette meg magát.

Erdoğan támogatói már ekkor biztosra vették Ankarában, hogy a jelenlegi elnök marad továbbra is hatalmon: végül 52,14 százalékkal tényleg meg is nyerte az választást. Helyszíni riportunk Ankarából az ellenzék és a kormánypárt eredményvárójáról.

Oroszlán szívű, ő a szerelem

„A neve arany betűkkel a szívekbe van vésve,
Büszkeség, most a holnapba sétál be ő és te, (…)
Elnyomottak hangja, ő hazánknak őre,
Mintha ő lenne maga a türelem erődje.”

– hevenyészett fordításban talán így lehetne visszaadni azokat a sorokat, amelyek válogatás nélkül szinte minden autóból üvöltöttek vasárnap délután az elnöki palota felé vezető úton. Erdoğan a választások második fordulóján Isztambulban szavazott, ahol voksolása után pénzt és játékokat osztogatott a szavazókörzet iskolájának udvarán. Ezután a török elnök továbbra is Isztambulban maradt, török idő szerint fél 9-kor itt jelentette be lényegében először győzelmét: „a következő öt évben is mi fogjuk vezetni az országot” – mondta egy kampánybusz tetejéről.

A török elnök csak ezután érkezett Ankarába, hogy helyi idő szerint este 11-kor beszédet mondjon választóinak – akik vele szemben már sokkal hamarabb, este 7 környékén biztosra vették, hogy elnökük győzött. Erdoğan arcával díszített török zászlók lengedeztek az elnöki palota környékén, az emberek pedig Erdoğan nevét skandálták. Meg azt a kampánydalt, amelyet fentebb is idéztünk, és amely refrénjének szavaival élve akár úgy is lehetne fogalmazni, hogy Erdoğan szíve egy oroszláné, megtörni nem lehet, a kegyelem virága pedig Erdoğan maga – akinek egyébként egy a neve a szerelemmel.

„Győzött az elnökünk, esélye sem volt az ellenzéknek”

– fejtegették a palota felé vezető úton Ankara zászlókba burkolt kormánypárti ünneplői. Híján egyébként senki nem maradt errefelé a zászlóknak: bár két nő mellettünk pont arról panaszkodott, hogy nem hoztak magukkal semmit és „nem tudják, mit fognak most így lengetni, hiszen csupasz kézzel csak nem mehetnek”, a helyi szemfüles törökök gyorsan segítségükre lettek a pár líráért árult zászlókkal. Az elnöki palota környékét ellepték a zászlóárusok, az erdoğanisták, illetve a boldogan dudáló autók.

Erdoğan, a világvezér

„Ma nemcsak Törökországban, de a világban is nyert a demokrácia. Ő az egyetlen, aki 21 év alatt nem vesztett választást, ő a világ vezetője”

– mondta a korábban arcunkba kiabáló nő férje, aki addig csak azért nem figyelt ránk, mert az ötéves gyerekének segített az erdoğanos zászlót lengetni. „Azért szavaztam Erdoğanra, hogy béke legyen az országban. Most újra az lesz, Törökország előre fog menni, mert Erdoğan nemcsak Törökországot imádja, hanem az egész világot”, tette hozzá.

Az Erdoğan-szimpatizánsok többsége egyébként az elnök győzelmi beszéde előtt nem nagyon akart szóba állni a sajtóval. Ugyanígy viselkedtek a vasárnap délelőtt is, amikor Kılıçdaroğlu szavazókörzetébe látogattunk el.

Aki ellenben igen, attól hamar megtudtuk, hogy lényegében családi szeretettel, akár szerelemmel tekintenek a török elnökre. Kiderült közben persze tőlük az is, hogy Kılıçdaroğlu szavazói szerintük hazaárulók vagy LMBTQ-szimpatizánsok, akikről úgy vélekednek, minthogy „átok rád Kılıçdaroğlu, elkapjuk a támogatóid, éljen soká Erdoğan.”

„Ezt látnod kell, milyen ünneplés megy itt”, hívták közben telefonon egymást az emberek, amikor már este 9-re teljesen megtelt a palota előtti tér. Több ezren érkeztek Erdoğan ünneplésére, a környező főutakon pedig autóval sehogy, de gyalog is csak alig-alig lehetett járni az utakon. Nem a közlekedésé volt a főszerep már Erdoğan beszédéhez közeledve: Ankara útjai rögtönzött ünneplőplaccá változtak, ahol dudálni, görögtüzezni, zászlót lóbálni és tapsolni kezdtek az emberek.

Az elnöki palota környékén felnőttektől egészen kicsi, pár éves gyerekekig énekelte mindenki Erdoğan elnök nevét, a kormánypárti szavazók teljes fesztivált csaptak a török elnök ünneplésére, a törökországi infláció, a földrengés, a líra folyamatos gyengülésének kérdésére pedig csak két válasz érkezhetett már ekkor a dudálás mellett: vagy az, hogy ezek a dolgok nem léteznek, vagy az, hogy, ahogy azt például itt is megírtuk, a török nemzet fontosabb, mint holmi gazdasági válságok.

Öngyilkosság, kődobálás, emigrálás

„Három út van: öngyilkos leszek, lelépek az országból, és végül követ vagy akár fegyvert ragadok” – az egyetemista Mehmet is érezte, hogy túloz, de az összellenzéki elnökjelölt, Kemal Kılıçdaroğlu pártjának székházánál ez foglalta össze legtömörebben az ellenzékiek csalódottságát.

A kontraszt hatalmas volt az Erdoğan győzelmét ünneplő hatalmas tömeg öröme és a becsapódott UFO-t idéző Köztársasági Néppárt (CHP) székháza előtt összegyűlt 2-300 ellenzéki csalódottsága között.

Vasárnap délelőtti riportunkban egy nő arról beszélt, hogy Törökország lényegében két olyan valóságra szakadt, amely nemhogy nem segíti, de meg sem tudja közelíteni egymást. Hogy ennek mekkora is a valóságalapja, azt jobban nem is lehetett volna illusztrálni, mint az elnökválasztás második fordulójának estéjén. Az elnöki palotától egészen a belvárosig a földfelszín felett ünnepeltek Erdoğan pártfogói, az ellenzék viszont érezhetően inkább a föld alatti közlekedést választotta az ünneplők elkerülésére, ha mennie kellett valahová: az aluljárókban ugyanis a fenti hangos örömködést a szomorú bámulás, sírás váltotta fel.

„Nem láttam még soha ekkora ünneplést, ilyen nem volt még azelőtt”, mondják nekünk ellenzéki szavazók a CHP székházánál. Amikor a miértre kérdezünk, azt válaszolják, először volt benne a pakliban 21 év után, hogy Erdoğan megbukik, azzal viszont, hogy nyert, „beleírta magát a történelemkönyvbe”.

A székház előtt egy ideig szinte síri csend volt, az apátiából csak az rázta fel a főként egyetemistákból álló csoportot, amikor a főúton győzedelmesen elvonult Erdoğan támogatóinak konvoja, dudaszóval és az Erdoğan nevére felfűzött pártindulókkal.

Ekkor többen felnéztek telefonjaikból hogy legalább középső ujjukat mutassák be az elnököt hatalomban tartó szavazóknak.

Az öt százalékos különbséggel alulmaradó Kılıçdaroğlu végül nem szorongatta meg a második fordulóban Erdoğant, „pedig azt hittem, győzelmet jövök ünnepelni” – mondta nekünk a 23 éves Yazig. Csaknem az egész eddigi élete Erdoğan vezetése alatt telt, bízott benne, hogy a második fordulót mégis behúzza az összellenzéki jelölt. Bár az első forduló – és a vele egyidőben tartott parlamenti választás – eredményei alapján az volt a valószínűbb, hogy az illiberális rendszert kiépítő Erdoğan lesz a befutó. Csak az vigasztalja, hogy pilótának tanul, és szakmájával külföldre is mehet dolgozni. Így gondolkodik egészségügyi menedzsmentet tanuló barátja, İkiz is, aki tervei szerint az Egyesült Államokba megy.

„Én elfogadom, hogy ez lett a választás eredménye, de az biztos, hogy a képzett fiatal munkaerő már most is látványos elszivárgása a következő években csak gyorsulni fog” – mondta a szintén egészségügyi vonalon tanuló és a kivándorláson gondolkodó Suayip.

Egy gyengülő ország jövőképe

Erdoğan győzelmét végül nem akadályozta meg az évtizedek óta nem látott magasságba szökött infláció – tavaly 80, idén hivatalosan 40 százalék –, a gazdasági nehézségek, és a februári, 50 ezer ember életét követelő földrengés sem. Utóbbinál az áldozatok magas számához hozzájárultak az elnök által is elismerten rosszul szervezett mentési munkálatok és az, hogy az építési szabályokon a korábbi években sokat lazítottak, hogy a gazdaság motorját adó és a kormányzathoz közeli cégek érdekkörébe tartozó ingatlanberuházások gördülékenyebben haladjanak, aminek következtében számtalan lakóépület könnyedén omlott össze.

Az ennek ellenére elszenvedett vereséget Kılıçdaroğlu is elismerte: az elnökjelölt megköszönte a támogatást és azt mondta, a következő években kell majd küzdeni a demokrácia megerősítéséért.

De a vereség tudomásul vételét leginkább az jelezte, mennyire kevesen gyűltek össze a CHP székházánál vasárnap este.

Néhányszor felzúgott ugyan a „Tayyip rabló”, utalva a rendszer korruptságára és a „Kemal Atatürk katonái vagyunk”, amely a világi Törökország iránti elhivatottságot jelezte, de mindez már a lecsengő lelkesedést mutatta.

Nem lehet persze elvonatkoztatni attól, hogy Erdoğan olyan választást nyert meg, amelynek első fordulóról szóló értékelésében az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) alá tartozó ODIHR kimondta, hogy a sajtónyilvánosságban a kormány tisztességtelen előnyt élvezett, így a választás nem felelt meg a demokratikus alapelvek minden pontjának. Törökországban több tucat politikai fogoly van, az újságírókkal szembeni eljárások rendszeresek, az állami intézményekben a munkahelyek megszerzése pedig sokszor alacsonyabb szinteken is a politikai lojalitáson múlik.

„Biztos vagyok benne, hogy Erdoğan alatt a gazdaság is gyengülni fog és az ország kevésbé lesz demokratikus”

– mondta az építészmérnöknek készülő Ozan. Csalódott, de szerinte Törökországban is megtalálja majd gazdasági számításait, így marad. „A következő öt évben az lesz a dolgunk, hogy meggyőzzük az embereket arról, hogy Erdoğan politikája nem vezet sehová”.

Nem lehetünk Irán

„Jövőre végzem el a jogi egyetemet, hahaha” – nevetett fel keserűen Özlem. A fiatal lány sokakhoz hasonlóan arról beszélt, hogy külföldi továbbtanulásban és munkában gondolkodik. „A szüleim is atatürki szellemben neveltek, nem akarok vallási szempontok szerint öltözködni. Nem válhatunk olyanná, mint Irán. Már így is van olyan negyed, ahová nem mehetnék be olyan ruhában, amilyenben szeretnék, néhány éve még nem volt ilyen érzésem” – mondta, utalva arra, hogy Erdoğan egyre inkább a radikális iszlám híveinek tett gesztusokat győzelme érdekében és a rendszer gyors ütemben távolodik a világi alapoktól.

Ugyanígy a radikalizálódástól és a nők helyzetének romlásától tart Beyza is. Az óvodapedagógusnak készülő lány szerint lesz kísérlet arra, a következő években, hogy a fejkendő viselését egye inkább megköveteljék, de ő mindenképp ellenáll.

„Senki nem uralhatja a testemet. Iránban ugyan 44 éve már megfosztották a nőket az öltözködés szabadságától, de ott is vannak, akik küzdenek ez ellen, és, ha úgy adódik, én is küzdeni fogok, nem megyek el Törökországból.”

Beyza a választásokon önkéntes volt, elmondása szerint az eredmény részben manipuláció, csalás eredménye, de még nagyobb szerepe van benne a választók importjának. Elmondása szerint milliónyi afgán és szíriai bevándorló kapott pénzért állampolgárságot.

Mások is beszéltek arról, hogy törökül nem tudó választókat láttak a szavazókörökben. Mi is sok arabul beszélőt hallottunk Erdoğan elnöki palotájánál a kormánypárti támogatók között – igaz, az erről szóló beszélgetés hamar irreális számokra terelődik, volt, aki 13 millió külföldiről beszélt – ami a 85 millió lakosú, 64 millió választóval rendelkező országban is elképezelhetetlenül nagy szám.

13 millióról egyébként a második fordulóban radikálisabb hangnemre váltott Kılıçdaroğlu beszélt, de kicsit más kontextusban: a becslések szerint 3,6 millió szíriai menekült él ma az országban, de Erdoğan győzelmével további 10 millió jönne be – állította az ellenzéki elnökjelölt.

Kılıçdaroğlunak már az első fordulóban kellett volna úgy beszélnie, mint ahogyan azt a második előtt tette – mondta a szintén egyetemista Suayip, aki szerint a CHP-t bő tíz éve vezető 74 éves politikusnak felelősséget kellene vállalnia. Ő személy szerint a hat pártból álló ellenzéki szövetség bármelyik vezetőjét jobb választásnak tartja. Ezzel nincs egyedül, a tömegben kisebb verekedés is kitört, amikor az egyik ellenzéki Kılıçdaroğlu lemondását követelte, míg a másik csoport úgy vélte, ő volt a lehető legjobb választás, vele kell folytatnia az ellenzéknek.

Mire aztán Erdoğan meglehetősen későn, török idő szerint este 11-kor elmondta a beszédét, az ellenzéki eredményvárók nagy része már hazaindult. Erdoğan ankarai erkélybeszédében úgy fogalmazott, a választók nem hoztak szégyent a kormánypárti szövetségre. Hozzátette: „ezt az utat együtt jártuk végig. Éjjel-nappal dolgoztunk, és ti újra ránk bíztátok ezt a feladatot”. Aztán nem sokkal Törökország régi-új elnökének szavai után megnyugodni látszott a város, bár dudák és vészvillogók azért egészen hajnalig fejezték ki, mennyire örülnek az eredményeknek.