Marine Le Pen orosz kapcsolatairól tartott meghallgatást a francia parlament

2023. május 25. – 10:11

Másolás

Vágólapra másolva

Marine Le Pen és szélsőjobboldali pártját a Nemzeti Tömörülést hallgatta meg egy parlamenti bizottság, ahol kiemelten foglalkoztak a párt külföldi hiteleivel. A testület többek közt azt próbálja kideríteni, hogy Le Penék kapcsolatban állnak-e Moszkvával – írja az Euronews.

Azt szeretnék kideríteni, hogy a Nemzeti Tömörülés kapott-e olyan szervezettől pénzt, ami Vlagyimir Putyinhoz vagy Orbán Viktorhoz köthető. A gyanú szerint a radikális politikus kampányát több orosz oligarcha is támogatta. Ezt a meghallgatást a Macron-párti oldal kezdeményezte, középpontjában egy 9,4 millió eurós hitel áll, amit egy cseh-orosz banktól kapott a párt. Le Penék egyébként máshonnan is szereztek pénzt tavalyi kampányukra:

A Nemzeti Tömörülés tavaly közel 11 millió eurónyi hitelt vett fel a Mészáros Lőrinchez köthető MKB-tól.

A megállapodásról akkor születhetett döntés, amikor Marine Le Pen, 2021 októberében Magyarországon járt és találkozott Orbán Viktorral. Le Pen tavaly végül elbukta a francia elnökválasztást, a hitelt azóta vissza is fizették. Ahogy arról korábban írtunk, a bank részéről a több mint négymilliárd forintos hitel kevéssé tűnt piaci tranzakciónak. A döntés komoly reputációs kockázatot jelentett a pénzintézetnek.

Marine Le Pen – akit azóta már leváltottak a Nemzeti Tömörülés éléről – „boszorkányüldözésnek” nevezte az eljárást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!