Bármely felnőtt tarthatna magánál 25 gramm kannabiszt Németországban

2023. április 12. – 15:26

Másolás

Vágólapra másolva

Karl Lauterbach német szövetségi egészségügyi miniszter (SPD) fokozatosan, az év végéig legalizálná a marihuána rekreációs célú használatát Németországban – jelentette be Cem Özdemir (Zöldek) mezőgazdasági miniszterrel közösen egy szerdai sajtótájékoztatón.

Lauterbach egy kétpilléres modellről beszélt a Spiegel beszámolója szerint. Eszerint

  • a kábítószer értékesítését kezdetben speciális egyesületek, úgynevezett kannabiszklubok végeznék;
  • maximum 25 gramm kannabisz vásárlását engedélyeznék ezekben a klubokban. Egy hónapon belül aztán fejenként akár 50 gramm kannabisz vásárlása válhatna legálissá;
  • legfeljebb háromtőnyi növény otthoni termesztését engedélyeznék;
  • második lépésként az engedéllyel rendelkező szaküzletek értékesítését tesztelnék;
  • a drog teljes legalizációjának terve és az általános bolti árusítása egyelőre lekerült az asztalról.

A tervezet célja a kannabiszfogyasztás biztonságosabbá tétele. „Harcolni akarunk a feketepiac ellen, vissza akarjuk szorítani a kábítószerrel összefüggő bűnözést” – idézi a Spiegel a német egészségügyi minisztert.

Lauterbach sikertelennek nevezte a kannabisz illegális kábítószerként való kezelését, vagyis a szer termesztésének, értékesítésének és fogyasztásának tiltását és üldözését. Mint mondta, évek óta országszerte növekszik a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények száma. Így szerinte a büntetőjog szigorítása nem vezet sehova.

A mezőgazdasági miniszter szerint a kormány célja nem a fogyasztás további növelése, hanem az illegális bűnözők, a feketepiac visszaszorítása. Azt is elmondta, hogy az új szabályozás csak a felnőttekre vonatkozik, hiszen a 18 éven felülieknek engedélyezné a fogyasztást a német kormány.

Arra a kérdésre, hogy a részben legális holland kannabiszmodell szolgált-e mintaként a reformhoz, Lauterbach nemmel válaszolt. „A holland modellt inkább útmutatóként használtuk arra vonatkozóan, hogy mit ne tegyünk”. Hollandiában köztudottan kisebb kávézókban lehet hivatalosan fogyasztani a szert, amely továbbra is kapható a feketepiacon. A miniszter szerint egyiknek sem szabadna meghonosodnia Németországban.

A tervezetet a német törvényhozás mindkét kamarájának jóvá kell hagynia.

Nemcsak a politika tervezi a kannabisz legálissá tételét, tavaly nyáron a német Szövetségi Pszichoterapeuták Kamarája kifejezetten javasolta, hogy az alkohol legyen drágább, a kannabisz pedig – szabályozott keretek között – legális Németországban.

A törvényjavaslat elfogadásával Málta után Németország lenne a második európai uniós ország, amely legalizálja a kannabiszt.

Az orvosi célú felhasználás – Magyarországot leszámítva – mindenhol legális az EU-ban

Németország – több más európai országgal együtt – korábban már engedélyt adott a kannabisz korlátozott, orvosi célú felhasználására. Az ENSZ Kábítószerügyi Bizottsága az Egészségügyi Világszervezet (WHO) javaslatára még 2020 végén módosította a kannabisz besorolását, és elismerte annak gyógyászati hatékonyságát.

Magyarország – egyedüli EU-tagállamként – az ENSZ 2020-as közgyűlésén nemmel szavazott, és a magyar kormány azóta sem tartja magát a közösen megszavazott uniós állásponthoz. Az Európai Bizottság ezért idén pert indított ellene.

A különutas magyar szabályozás miatt azok a betegek, akik gyógyászati céllal, tüneteik enyhítésére használják a kannabiszt, továbbra is illegális forrásokból kénytelenek beszerezni. Erről – több magyar ember történetét bemutatva – ebben a cikkünkben írtunk részletesen, a magyar állapotokról pedig itt írtunk korábban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!