Bolsonaro a választási vereség után csütörtökön visszatér Brazíliába, az érkezése újra felkavarhatja az országot

Legfontosabb

2023. március 30. – 07:21

Bolsonaro a választási vereség után csütörtökön visszatér Brazíliába, az érkezése újra felkavarhatja az országot
Jair Bolsonaro volt brazil elnök a Konzervatív Politikai Akció Konferencián (CPAC) a Maryland állambeli National Harborban 2023. március 4-én – Fotó: Evelyn Hockstein / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Jair Bolsonaro korábbi brazil elnök csütörtökön visszatér Brazíliába, jelentette be pártja, a konzervatív Liberális Párt (PL) egy hete. Bolsonaro a világszintű jobboldali populista erősember-hullám ikonikus alakja, aki 2022 őszén szoros választáson kapott ki a baloldali Luiz Inácio Lula da Silvától, mandátumának lejárta előtt pár nappal pedig diplomáciai vízummal Amerikába ment.

Bolsonaro január óta nem járt Brazíliában, csütörtökön azonban a terveknek megfelelően repülőre ült, írja a BBC. A floridai repülőtéren a felszállás előtt azt mondta: visszatérése után nem fogja vezetni a kormányra került Lulával szembeni ellenzéket. A repülőtéren Bolsonarónak arra is jutott ideje, hogy beszélgessen és fotózkodjon rajongóival. A korábbi brazil elnök helyi idő szerint csütörtökön kora reggel érkezik meg a brazil fővárosba.

Az, hogy Bolsonaro pár hónap, KFC-vel és bevásárlással töltött floridai emigráció után visszatér, szinte biztosan felkavarja a brazil politika éppen csak megnyugodni látszó állóvizét. Személyében egyrészt régi-új vezetőt kaphat a legutóbbi választáson jelentősen megerősödő jobboldal, ami így koncentráltan fordulhat rá a 2024-es önkormányzati választásokra. Az exelnök emellett továbbra is komoly népszerűségnek örvend támogatói körében, ami egy újabb elnöki kampányt, végső soron akár a 2022-es küzdelem visszavágóját is eredményezheti.

Rövidebb távon azonban legalább ilyen fontos az a stresszteszt, amit a visszatérése a brazil demokratikus berendezkedésre és jogállamiságra helyez.

Bolsonaro először nem szállt szembe a választás eredményével, inkább durcásan belső emigrációba vonult, vereségét alelnökén keresztül ismerte el, közben azonban pártján keresztül jogi úton próbálta megsemmisíteni az eredményt, sikertelenül. Bolsonaro aztán nem jelent meg utódja beiktatásán sem – pedig a hatalom átadása a diktatúra 1985-ös bukása óta fontos demokratikus gesztusnak számít Brazíliában.

Noha Bolsonaro maga nem bujtogatta nyilvánosan ellenállásra híveit, a sokéves propagandamunkának köszönhetően az exelnök támogatóinak egy harcos kisebbsége egészen egyszerűen nem tudta elfogadni az eredményt. Követői pedig 2023 januárjában amerikai mintára megostromolták a brazil törvényhozás épületét – Lula szerint ennek megszervezésében Bolsonaro is részt vett. A zavargások utáni brazil helyzetről itt írtunk bővebben.

Bolsonaro ellen mindeközben több párhuzamos eljárás is folyik, amelyek némelyike köztisztségtől való eltiltást vonhat maga után. Bár arra kevesen számítanak, hogy Bolsonarót visszatérése pillanatában azonnal letartóztatnák, sikkasztástól uszításig terjedő ügyei komoly gondot okozhatnak az elnöki hivatal adta védelem nélkül.

Szaúdi gyémántok

Bár súlyosabb jogsértésekben is folyik ellene nyomozás, egyelőre úgy tűnik, gyémántügyei jelentik a legközvetlenebb veszélyt Bolsonaróra. A brazil sajtó március elején számolt be először az állítólag dollármilliókat érő ékszerkészletekről, amelyek egyikét még 2021 októberében foglalta le a brazil vámhatóság a São Pauló-i reptéren.

A fülbevalókból, nyakláncból, gyűrűből és órából álló csomag Bolsonaro energiaügyi miniszterének egyik tanácsadójával érkezett az országba Szaúd-Arábiából a megfelelő adók befizetése nélkül. A brazil médiában is megjelent videófelvételek szerint az energiaügyi miniszter még aznap ellátogatott a vámhatósághoz, ahol azt állította, az ékszereket Bolsonaro feleségének, Michelle Bolsonarónak szánták.

Egy másik csomag azonban átcsúszott a vámon, és Bolsonaro birtokába került. Ez a készlet egy órát, egy tollat, egy gyűrűt, mandzsettagombokat és egy rózsafüzérre emlékeztető gyémánt ékszert tartalmazott, és a feleségének szánt ékszerekhez hasonlóan a svájci Chopard cég gyártmányai voltak. Kormányzati utasításra az ékszereket pénteken visszaszolgáltatták Bolsonaro jogi képviselői, az elnök maga pedig azt mondta egy televíziós interjúban, hogy nem akart eltűnni az ékszerekkel. Bolsonaro korábban azt állította, nem kérte és nem is kapta meg az elkobzott gyémántokat.

Az elkobzott ékszerek – Fotó: Amanda Perobelli / Reuters
Az elkobzott ékszerek – Fotó: Amanda Perobelli / Reuters

A brazil törvények szerint a külföldről, repülővel érkező állampolgároknak 1000 dollár (kb. 350 ezer forint) érték felett be kell jelenteniük a behozott áruikat, a mentesség feletti összeg után pedig az értékük felével egyenlő adót kell fizetniük. Amennyiben az ékszerek a szaúdi állam ajándékai lettek volna Brazíliának, adómentességet élveztek volna, úgy viszont nem képezhetik Bolsonaro tulajdonát. Egyes esetekben az elnök személyes használatra is kaphat ajándékot adómentesen, de ez csak alacsony értékű tárgyaknál, például focimezeknél áll fenn, nem pedig gyémántékszereknél.

Különböző felvételek és dokumentumok azt sugallják, Bolsonaro többször is megpróbálta visszaszerezni a lefoglalt ékszereket. Nyilvánosságra került például az elnöki hivatal egy levele, melyben személyesen az energiaügyi minisztertől kérték az ékszerek kiadatását. Szintén napvilágot látott egy dokumentum, amely szerint elnöki parancsra egy őrmester katonai repülőgéppel próbálta elhozni a reptérről az ékszereket Bolsonaro utolsó hivatali napjaiban. A szövetségi rendőrség jelenleg azt vizsgálja, Bolsonaro szabálytalanul akarta-e behozni az ékszereket Brazíliába, illetve hogy igénybe vett-e közhivatalnokokat, mikor megpróbálta megkerülni a vámhatóságot.

Az ügy azonban nem csak a kompromittáló dokumentumok sokasága miatt veszélyes Bolsonaróra nézve.

A brazil szenátus átláthatósági bizottsága ugyanis vizsgálatot indított, van-e az ajándékoknak bármi közük egy gyanús üzlethez, melynek keretében a Petrobras brazil állami olajvállalat eladta egyik olajfinomítóját az Egyesült Arab Emírségeknek. A vád szerint ugyanis a tranzakció jóval a piaci áron alul történhetett.

Egyes brazil jogászok azt állítják, az elnök többek között korrupció, sikkasztás és pénzmosás vádjával is bíróság elé kerülhet. Wallace Corbo jogi szakértő szerint pedig egyenesen ez az a bűncselekmény, amely jelenleg a legtöbb bizonyítékkal terheli Bolsonarót.

Uszítás, dezinformáció és népirtás vádja

Bolsonaro ellen egy tucatnyi más ügyben is eljárás folyik. A választási bíróság például azt vizsgálja, az elnök álhíreket terjesztett-e, mikor megalapozatlan állításokkal kétségbe vonta a brazil elektronikus szavazási rendszer megbízhatóságát. Ehhez kapcsolódik a brazil legfelsőbb bíróság vizsgálata, amely tágabb értelemben nézi azokat a valótlanságokat, amiket az elnök például a koronavírus-járványról terjesztett. (Erről bővebben itt írtunk.)

Szintén nyomozók próbálják megállapítani, Bolsonaro pontosan milyen szerepet játszott a január 8-i zavargásokban, amikor hívei az új elnök, Lula eltávolítását követelve ostromolták meg a brazil törvényhozás és a legfelsőbb bíróság épületét. Lula egyértelműen Bolsonarót tette felelőssé a történtekért, az uszítással vádolt exelnök viszont nemcsak a zavargásokban betöltött szerepét, de azok súlyosságát is tagadja.

„Puccs? Milyen puccs? Hol volt a parancsnok? Hol volt a hadsereg? Hol voltak a bombák?”

mondta korábban.

Talán mind közül az a legsúlyosabb vád Lula részéről, amely szerint Bolsonaro és kormánya népirtást követett el az Amazonasban élő janomami törzs ellen, mikor arra bátorította az illegálisan tevékenykedő bányászokat, hatoljanak be az őslakosok területére. Bolsonaro viszont „baloldali hoaxnak” nevezte a népirtásról szóló vádakat.

Felfokozott közhangulat

Bolsonaro visszatérése azonban nemcsak saját magának, de Brazíliának is kockázatos lehet. Több elemző is úgy látja, hogy az exelnök végtelenül megosztó politikája is visszatér az épp csak időleges nyugvópontra jutó brazil közéletbe, a felfokozott hangulatban pedig akár újabb komoly zavargások is jöhetnek. Különösen igaz ez akkor, ha Bolsonaro ügyei esetleg letartóztatásba torkollanak, vagy a politikust kizárják az elnökválasztási indulásból.

„Tüntetések lesznek. Az emberek fel fognak lázadni. Harcolni fogunk Bolsonaro üldözése ellen”

mondta a Washington Post szerint egy megrögzött bolsonarista. Brazil lapok úgy vélték, hogy Bolsonarót akár tízezer támogatója is várhatja, amikor hazaérkezik.

Bolsonaro szimpatizánsai zavargások közepette megrohamozták és betörtek a kongresszus épületébe 2023. január 8-án – Fotó: Sergio Lima / AFP
Bolsonaro szimpatizánsai zavargások közepette megrohamozták és betörtek a kongresszus épületébe 2023. január 8-án – Fotó: Sergio Lima / AFP

Az egyelőre nem világos, mekkora esélye van Bolsonaro letartóztatásának. Az exelnök jogi tanácsadói szerint egyelőre kevés, amivel egyes, anonimitásukat kérő igazságügyi tisztviselők is egyetértenek. Ugyanakkor Bolsonaro már nem élvezi az elnöki hivatal adta privilégiumokat, ráadásul a legfelsőbb bírósági vizsgálatokat az az Alexandre de Moraes vezeti, akivel Bolsonaro már elnöksége alatt is többször konfrontálódott.

Szintén fontos szempont a legfőbb ügyész személye, ő dönthet ugyanis a legfelsőbb bíróság által lebonyolított vizsgálatok után a vádemelésről. A jelenlegi legfőbb ügyészt többen azzal vádolják, hogy Bolsonarót védelmezi, Lula pedig csak szeptemberben nevezheti ki saját jelöltjét a posztra. Többen azonban arra is rámutattak, hogy a Bolsonaro várható hazatérésének idejére eső kínai útját egészségügyi okokból elhalasztó új elnök szeretné elkerülni, hogy Bolsonaróból mártír legyen, így vélhetően óvatosan fog mozogni az ügyben.

Mindenesetre több politikai szakértő aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Bolsonaro miként tudja kihasználni az ilyen széles körű és mélyen gyökerező politikai ellenségeskedést. Jairo Pimentel, a brazíliai Ponteio Politica tanácsadó cég politológusa például úgy látja, Bolsonaro jelenléte szörnyű a brazil demokrácia számára, riválisait ugyanis ellenségként, nem pedig ellenfélként kezeli.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!