Hszi Csin-ping meghívta Kínába Vlagyimir Putyint

2023. március 21. – 10:31

Másolás

Vágólapra másolva

Hszi Csin-ping kínai elnök bejelentette, hogy meghívta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy még az idén látogasson el Kínába. „Tegnap hivatalosan meghívtam Putyin elnököt, hogy idén, egy számára megfelelő időpontban látogasson el Kínába” – mondta. Emlékeztetett arra, hogy idén Kína ad otthont a harmadik „Egy övezet, egy út” nemzetközi fórumnak, és hogy Vlagyimir Putyin az előző két ilyen fórumon részt vett.

A kínai elnök hétfő reggel érkezett Moszkvába egy ritka hosszú, háromnapos látogatásra. A Kremlben találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akivel zárt körű, kötetlen megbeszélést folytatott. A beszámolók szerint a hivatalos megbeszélésekre kedden kerül sor.

Hszi Csin-ping kedden délelőtt Mihail Misusztyin orosz miniszterelnökkel tárgyalt, és a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség beszámolója szerint őt is meghívta Kínába. A kínai elnök kijelentette, hogy a Kínai Államtanács új miniszterelnöke, Li Csiang „prioritásként fogja kezelni az Oroszországgal való partnerség fejlesztését”.

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozója a Kremlben 2023. március 20-án – Fotó: Szergei Karpukhin / Sputnik / AFP
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozója a Kremlben 2023. március 20-án – Fotó: Szergei Karpukhin / Sputnik / AFP

Moszkvai látogatása előtt a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője felszólította a kínai elnököt, hogy sürgesse meg Putyint, hogy vonja ki csapatait Ukrajnából. „Reméljük, hogy Hszi elnök nyomást gyakorol majd Putyin elnökre, hogy hagyjon fel az ukrán városok, kórházak és iskolák bombázásával, állítsa le a háborús bűnöket és atrocitásokat, és vonja ki csapatait” – mondta John Kirby.

„Aggódunk azonban amiatt, hogy ehelyett Kína megismétli a tűzszünetre vonatkozó felhívásokat, amely az orosz erőket Ukrajna szuverén területén belül hagyja, és minden olyan tűzszünet, amely nem foglalkozik az orosz erők Ukrajnából való kivonásával, gyakorlatilag ratifikálná Oroszország illegális hódításait” – tette hozzá.

(RIA Novosztyi, BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!