Nobel-békedíjas emberjogi szervezet vezetőinél razziáztak orosz rendőrök

2023. március 21. – 20:07

Másolás

Vágólapra másolva

Az egyik legrégebbi orosz emberjogi csoport, a Memorial kilenc vezetőjének otthonában tartott razziát a rendőrség, írta a BBC.

A Memorialt 1989-ben alapították azzal a céllal, hogy emlékezzenek a szovjet rezsim által üldözöttek millióira. Az emberjogi szervezet sokáig működhetett is, a Krím megszállása óta egyre nagyobb nyomás nehezedett rá, majd nem sokkal azelőtt, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, felszámolták.

A Memorial 2022-ben Nobel-békedíjban részesült a belarusz Ales Bialickij emberjogi ügyvéddel és az ukrán Állampolgári Jogi Központtal együtt.

A Memorial egykori vezetőihöz azért szállt ki a rendőrség, mert az orosz nyomozóbizottság bűnügyi vizsgálatot indított a nácizmus állítólagos rehabilitációja miatt. A rendőrök többek között Oleg Orlov társelnököt is felkeresték, aki ellen korábban egy büntetőeljárás is indult a katonaság lejáratásának vádjával.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!