EP: Az EU politikájával ellentétes Szijjártó februári minszki útja

2023. március 15. – 22:44

EP: Az EU politikájával ellentétes Szijjártó februári minszki útja
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert fogadja Szjarhej Alejnyik fehérorosz külügyminiszter Minszkben 2023. február 13-án – Fotó: Szijjártó Péter / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Sajnálja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter februári minszki útját az Európai Parlament szerdán elfogadott állásfoglalása Belaruszról. Az EP hangsúlyozza, hogy fontos megerősíteni az EU egységét Belarusszal szemben, „beleértve a jelenlegi rezsim diplomáciai elszigetelését”. A képviselő-testület „elítél minden olyan fellépést, beleértve a de facto hatóságoknál Minszkben tett magas rangú látogatásokat, amelyek kételyeket támasztanak azzal kapcsolatban, hogy az Unió egyértelműen nem ismeri el” a belarusz vezetést.

„Ezzel összefüggésben sajnálatát fejezi ki Szijjártó Péter magyar külügyminiszter 2023. február 13-i minszki látogatása miatt, amely ellentétben áll a Belarusszal és az Oroszország Ukrajna elleni agresszív háborújával kapcsolatos uniós politikával”.

Szijjártó Péter a februári minszki látogatásán arról beszélt, „világos, hogy miután önök hírt adnak arról, hogy én ma itt voltam, és a béke fontosságáról tárgyaltam belarusz kollegámmal, ezért majd engem sokan fognak támadni. Nyugati politikustársaim, a nemzetközi liberális média majd mind el fogja mondani, hogy milyen rossz, hogy én ma itt voltam és tárgyaltam a belarusz kollégámmal. Én erre egy dolgot szeretnék mondani. A magyar álláspont mindig világos volt: a kommunikációs csatornákat nyitva kell tartani”.

Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke a határozat szerdai elfogadása után Facebookon

példa nélkülinek és elfogadhatatlannak nevezte, hogy a dokumentum „nyílt bírálatot intéz az EU egy tagállamának külügyminiszterével szemben, nevesítve” Szijjártó Pétert.

A közös EP-határozatoknak „a stratégiai szintű közös politikai irányvonalak” kijelölése lenne a céljuk, „nem pedig a pártpolitikai szintű csatározások és a politikai aktivizmus, ezért szavazatommal a határozatot nem támogattam”. (A Fidesz az egyre valószínűbb kizárása elől 2021-ben hagyta el a legnagyobb, néppárti frakciót, azóta a képviselői a függetlenek között ülnek.) A szavazási jegyzőkönyv alapján Gál Kingával együtt a fideszes delegáció minden szavazó tagja nemet mondott a teljes szövegre. Velük együtt összesen 25 ellenző és 40 tartózkodó (köztük a KDNP-s Hölvényi György) mellett 557 igennel fogadták el az állásfoglalást.

A jogi következményekkel nem járó szöveg elítéli, hogy a belarusz vezetés folyamatosan, rendszerszinten elnyomja az ország népét és az ellenvéleményeket többek között politikai célú, zárt ajtók mögötti perekkel. (Néhány napja távollétében tizenöt év börtönre ítélték Szvetlana Tyihanovszkaját, a belarusz ellenzék egyik vezetőjét.)

A képviselők ismét határozottan elítélték Belarusz szerepét Oroszorszország Ukrajna elleni háborújában, szerintük a rezsim tettestárs az orosz állami terrorizmusban és szélesebb körű szankciókkal kellene sújtani.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerőseinek!

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!