Halasztották a döntést az új benzines és dízelautók 2035-ös uniós betiltásáról

2023. március 3. – 12:17

Halasztották a döntést az új benzines és dízelautók 2035-ös uniós betiltásáról
Egy férfi tölti az autóját Olaszországban, L'Aquilában – Fotó: Lorenzo Di Cola / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Halasztották, hogy az uniós tagállamok szavazzanak az új belsőégésű motoros járművek 2035-ös betiltásáról. A javaslatról az uniós országok képviselői pénteken egyeztettek, ami után az üléseket levezető soros svéd elnökség közölte: a március 7-re tervezett formális szavazás helyett „a kellő időben” voksolnak.

A döntést az Európai Parlamentnek és az EU Tanácsának kell közösen meghoznia, utóbbi képviseli a tagállamokat. A két testület még tavaly októberben kötött előzetes egyezséget, ami általában azt jelenti, hogy a szavazás már lefutott ügy: mind a tanácsi elnökség, mind az EP jelentéstevője felméri, elég szavazat van-e a közösen kialkudott szöveg mögött. A Tanácsban ehhez alapesetben minősített többségre van szükség, azaz

  • a tagállamok 55 százalékára,
  • amelyek az uniós lakosság 65 százalékát képviselik.

Csakhogy tavaly szeptemberben új, jobboldali-szélsőjobboldali kormányt választottak az olaszok, amely nem támogatja a javaslatot. Az erős autóiparú ország infrastrukturális és közlekedési minisztere,

Matteo Salvini öngyilkosságnak és a kínai iparnak adott ajándéknak nevezte az alkut.

Ahogy akkori cikkünkben írtuk, Antonio Tajani külügyminiszer a 100 helyett 90 százalékos arányt javasolt a belsőégésű motorok arányára. Ez azt jelentené, hogy gyártásban maradhatnának az eredeti terv alapján szintén halálra ítélt plug-in hibridek, amelyekben a benzines és elektromos motor kettőse mozgatja az autót. Giorgia Meloni miniszterelnök is kijelentette, hogy „erőteljesen” ellenezni fogja a teljes tiltást. Az Euractiv úgy tudja, ez már nem az első halasztás az olaszok ellenkezése miatt.

Az olaszok mellett egy másik nagy autógyártó tagállam, Németország is kifarolni látszik az egyezségből. Volker Wissing közlekedési miniszter, a liberális, piacpárti Szabaddemokrata Párt tagja a héten arra figyelmeztetett, hogy a kormány megvonhatja a támogatását a tervtől, hacsak nem kapnak kivételt a megújuló energiával termelt „e-üzemanyagok”, például a „zöld hidrogén”.

A Politico szerint Lengyelország és Bulgária is ellenzi a tervet, és

ez a négy ország közösen blokkolhat.

Közülük háromnak nagy a lakossága, és a Tanács szavazási kalkulátora szerint nélkülük valóban nincs meg a 65 százalékos arány. Azért, hogy három népes ország összefogva még ne akaszthasson be, a szabályok szerint legalább négyre van szükség a blokkoláshoz, de Bulgáriával együtt ezt a feltételt is kipipálhatják.

Az Euractiv szerint a német közlekedési miniszter csak tartózkodásról beszélt, de ilyenkor gyakorlatilag ez is nemnek minősül. A tanácsi kalkulátorban is elég akár mind a négy tagnál erre állítani a szavazatot, hogy bukás legyen az eredmény.

A lap a lengyel szavazatról is kérdezte a tagállam egyik diplomatáját, aki nem tudott válaszolni, mert szerinte még nem állapodtak meg az álláspontjukról.

A Politico úgy tudja, hogy a témáról a javaslatot tevő Európai Bizottság vezetője, Ursula von der Leyen vasárnap egyeztet a német kormánnyal. Frans Timmermans, az uniós testület zöld csomagjáért felelős alelnöke korábban arról beszélt, szerinte

sehogyan sem kellene felhasználni e-üzemanyagokat közúti közlekedésre, mert az elektromos járművekhez képest aránytalanul sok áram kell az előállításukhoz,

amire máshol lenne szükség, és a repülésben nagy szükség lesz rájuk, ezért arra kellene összpontosítani.

A belsőégésű motoros járművek betiltásának lehetséges következményeiről ebben és ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!