Március végén érkezhetnek meg Ukrajnába a Leopard 2-es harckocsik

2023. február 7. – 20:08

Másolás

Vágólapra másolva

A német védelmi minisztérium bejelentette, hogy a Leopard 2A6 harckocsik március végétől lesznek elérhetők Ukrajna számára. Boris Pistorius német védelmi miniszter kedden előre be nem jelentett látogatásra érkezett Kijevbe, ahol Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Olekszij Reznyikov védelmi miniszterrel is találkozott.

Pistorius arról beszélt, hogy Ukrajna több mint száz régebbi, Leopard 1A5 típusú harckocsit kap európai országoktól. Legalább három zászlóaljat kell felszerelni velük 2024 első vagy második negyedévére – mondta Pistorius, majd nem sokkal később a német védelmi minisztérium bejelentette, hogy Németország akár 178 Leopard 1A5 harckocsi exportját is jóváhagyja.

„Ami a Leopard 2 harckocsik leszállítását illeti, Németország tartja magát az ígéretéhez: Március végéig képesek leszünk leszállítani a hozzájárulásunkat” – mondta a német védelmi miniszter, hozzátéve, hogy a vadászgépek szállítása viszont nem volt része a Zelenszkij elnökkel folytatott tárgyalásoknak.

Ahogy arról részletesen írtunk, a háború jelenlegi szakaszában a harckocsik és páncélozó szállítójárművek nélkülözhetetlennek tűnnek az oroszok által megszállt területeken kiépített védelmi vonalak áttörésére, illetve az áttörés mélységi kiaknázására. A nyugati típus harckocsik szállításáról ebben a cikkben írtunk részletesen.

(FAZ)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!