Az északi országok felszólították a NOB-ot, hogy tiltsák ki az orosz sportolókat a párizsi olimpiáról

2023. február 7. – 20:27

Másolás

Vágólapra másolva

Svédország, Dánia, Finnország, Izland és Norvégia olimpiai testülete felszólította a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), hogy az orosz-ukrán háború miatt tiltsa el az orosz és belarusz sportolókat, illetve hivatalos személyeket a nemzetközi sporteseményektől. „Szilárdan kitartunk álláspontunk mellett” – fogalmaztak közös közleményükben.

A NOB a háború kitörése után azt javasolta a nemzetközi sportszövetségeknek, hogy akadályozzák meg az orosz és belarusz sportolók részvételét a versenyeiken. A NOB idén január 25-én új ajánlást adott ki, amelyben azt indítványozta, hogy azok a sportolók, akik nem vesznek részt aktívan a háború támogatásában, – és dopping nélkül készülnek – semleges státuszban indulhassanak a nemzetközi versenyeken.

A NOB új álláspontjával azonban több ország, többek között Ukrajna, Lengyelország, Lettország és Litvánia sem ért egyet, és azt követelik, hogy az oroszok és belaruszok ne szerepelhessenek a 2024-es párizsi olimpián. Ellenkező esetben a bojkottot sem tartják kizártnak. A NOB ugyanakkor elutasított mindenféle bojkottal való fenyegetést.

Az Egyesült Államok Olimpiai és Paralimpiai Bizottsága a Fehér Házzal együtt abban az esetben támogatja a NOB szándékát, ha az orosz és belarusz versenyzők csak semleges színekben indulnak. A párizsi olimpia rendezői közleményükben leszögezték, hogy tiszteletben tartják a NOB döntését, amely lehetővé teszi az orosz és belarusz sportolók újbóli indulását a nemzetközi versenyeken. Az európai sportminiszterek várhatóan pénteken tárgyalnak a kérdésről nagy-britanniai találkozójukon.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!