Harry herceg könyve annyira durva volt, hogy végül minden második oldalt kihúzott belőle

2023. január 14. – 14:57

Másolás

Vágólapra másolva

Harry herceg a The Daily Telegraph napilapnak adott interjút, a téma természetesen a kedden megjelent „Spare” (Tartalék) című könyve volt.

A mű 407 oldalas, de első tervezete még 800 oldalas volt. Viszont abban írt olyan eseményekről is, különösen közte és Vilmos, illetve közte és apja, III. Károly király között történtekről, amelyeket nem akart a világ tudomására hozni. Harry szerint ugyanis

édesapja és bátyja soha nem bocsátott volna meg neki, ha ezeket a részleteket is belevette volna a könyvbe.

A herceg a szombati lapinterjúban arról is beszélt, hogy aggódik Vilmos trónörökös és felesége, Katalin hercegnő három gyermekéért, mert tudja, hogy a gyerekek közül legalább egynek ugyanaz a „tartalékszerep” jut majd, mint neki.

A memoár címe is arra utal, hogy ő csak a „tartalék” a brit királyi családban. Az elterjedt mondás szerint ugyanis a mindenkori uralkodó akkor gondoskodik megfelelően a trónutódlásról, ha házasságából születik egy trónörökös (heir) és egy tartalék is (spare). Harry jelenleg az ötödik a brit trónutódlási sorban.

Néhány cím a Harry hercegről az utóbbi időben megjelent cikkeink közül:

A könyv magyarul március 17-én jelenik meg, „Tartalék” címmel, addig olvassák el róla kritikánkat! A brit, az amerikai és a kanadai kiadásból a megjelenés napján 1,4 millió példány fogyott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!