Zelenszkij: Moszkva az ördöggel szövetkezett, a háború azért folyik, hogy egy ember hatalmon maradjon

2022. december 31. – 08:56

frissítve

Zelenszkij: Moszkva az ördöggel szövetkezett, a háború azért folyik, hogy egy ember hatalmon maradjon
Tűz ég egy orosz rakéta becsapódása nyomán keletkezett kráterben Kijevben 2022. december 31-én – Fotó: Roman Hricina/MTI/AP

Másolás

Vágólapra másolva
  • Szilveszterkor orosz robotrepülőgépek támadták Kijevet és más ukrán városokat, de most nem az áramelosztók, hanem civil létesítmények voltak a célpontok. Egy ember meghalt, többen megsebesültek.
  • Az orosz erők több települést támadtak Bahmut környékén.
  • Az ukrán védelmi miniszter szerint Oroszország január elején lezárhatja a határait, és újabb mozgósításra készülhet.
  • A Kreml új rendelete szerint az Ukrajnában szolgáló orosz katonáknak és hivatalnokoknak nem kell elszámolni a jövedelmükről és a vagyonukról.
  • Putyin újévi beszédében azt mondta: a Nyugat hazudott a békéről, és cinikusan Ukrajnát használja Oroszország megtörésére.
  • Zelenszkij szerint Moszkva az ördöggel szövetkezett, a háború azért folyik, hogy egy ember élete végéig hatalmon maradhasson.

Újabb részletek derültek ki az Ukrajna ellen indított szilveszteri rakétacsapásokról. A Reuters összefoglalója szerint Oroszország szombaton több mint 20 robotrepülőgépet lőtt ki ukrajnai célpontokra, legalább egy ember halálát okozva Kijevben. Valerij Zaluzsnij hadseregparancsnok közlése szerint a légvédelem 12 beérkező rakétát lőtt le, köztük hatot Kijev környékén, ötöt Zsitomir régióban és egyet Hmeltnyickij régióban. A robotrepülőgépeket stratégiai bombázókról indították a több száz kilométerre lévő Kaszpi-tenger felett, illetve szárazföldi indítóállásokból.

Emberek táncolnak a kijevi metróban kialakított óvóhelyen 2022. december 31-én – Fotó: Danylo Antoniuk / 2022 Anadolu Agency
Emberek táncolnak a kijevi metróban kialakított óvóhelyen 2022. december 31-én – Fotó: Danylo Antoniuk / 2022 Anadolu Agency

A három napon belüli második nagy orosz rakétatámadás súlyosan megrongált egy kijevi szállodát és egy lakóházat. A támadásokban legalább egy tucat ember megsérült. A sebesültek között volt egy japán újságíró is, akit kórházba szállítottak – közölte Vitalij Klitcsko kijevi polgármester. German Galuscsenko energiaügyi miniszter a Facebookon azt mondta: a csapások nem okoztak komoly károkat az országos energiarendszerben. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Twitteren a támadás után azt írta: az orosz hadsereg szándékosan lakóövezeteket céloz, nem is az energetikai infrastruktúrát. Dmitro Lubinets ukrán emberi jogi ombudsman „szilveszteri terrornak” nevezte a támadást.

Slava Ukraini! – zárta a brit védelmi minisztérium egy perces videóját James Heappey miniszter, miután magát teljesen beleélve felsorolta, mivel, hogyan támogatták 2022-ben a megtámadott Ukrajnát:

Moszkva az ördögöt követi, miután szilveszterkor több mint 20 cirkálórakétát lőttek ki ukrajnai célpontokra legalább egy ember halálát okozva Kijevben – mondta videóbeszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, amelynek szövege az ukrán elnöki hivatal honlapján is megjelent. Három napon belül ez volt a második nagy orosz rakétatámadás, ami súlyosan megrongált egy kijevi szállodát és egy lakóházat. A támadásokban legalább egy tucat ember megsérült.

Zelenszkij kiemelte: Oroszország húsvétkor és karácsonykor is indított támadásokat Ukrajna ellen.

„Keresztényeknek nevezik magukat, nagyon büszkék az ortodoxiájukra, de az ördöggel szövetkeztek. Őt támogatják és vele vannak”

– mondta az ukrán elnök. “Nem nyernek bocsánatot sem azok, akik parancsot adnak ilyen csapásokra, és azok sem, akik végrehajtják ezeket”, hangzott el, majd az orosz ajkúaknak címzett beszédben az ukrán elnök átváltott oroszra:

„Soha senki nem fogja megbocsátani nektek a terrort. Senki a világon nem fog megbocsátani nektek ezért. Ukrajna soha nem fog megbocsátani. (…)”

Zelenszkij ezután így folytatta:

"Ez az egész háború, amit ti vívtok, ti vagytok Oroszország, ez nem a NATO-val való háború, ahogy a propagandistáitok hazudják. Ez nem valami történelmi dolgokért folyik. Hanem azért, hogy egy ember élete végéig hatalmon maradjon. És hogy mi lesz mindannyiótokkal, Oroszország polgáraival, az őt nem érdekli.

Zelenszkij szerint Putyin meg akarja mutatni, hogy a csapatok mögötte állnak, és hogy ő van elöl, de ő maga rejtőzködik, elbújik a csapatok, a rakéták, a rezidenciái és palotái falai mögé.

Sokan sokféleképpen töltik a szilvesztert. Van, aki bulizik. Van, aki társasjátékozik. Van, aki tévét néz a meleg szobában. Van, aki alszik. Vannak, akik dolgoznak. Vannak, akik a petárdáktól rettegő kutyáikat próbálják megnyugtatni. Vannak, akiknek ilyenkor is alig van tüzelője, vannak, akik az utcán alszanak és így tovább. Ez az ukrán katona történetesen egy lövészárokban tölti a szilvesztert Bahmutban. Valószínűleg nem lehet melege, de azoknak se sokkal jobb a helyzete ott, akik a városban vannak, mert a több mint négy hónapja dúló harcok miatt ott is megszűnt az áram- és a gázszolgáltatás.

Fotó: George Ivancsenko/EPA/MTI
Fotó: George Ivancsenko/EPA/MTI

Hogyan lehet szórakozni, nyitva vannak az éttermek? Van-e fűtés, áram? Mikorra kell hazaérni? Mikor kezdődik a kijárási tilalom, meddig tart? Lehet-e petárdázni? Összeszedtük a legfontosabb gyakorlati tudnivalókat az ukrajnai szilveszterrel kapcsolatban, amiket ebben a cikkben olvashat el.

„A Nyugat hazudott a békéről és agresszióra készült, mára már nyíltan, szégyenkezés nélkül elismeri ezt. Ukrajnát és népét pedig cinikusan Oroszország meggyengítésére, valamint megtörésére használják” – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton újévi beszédében, amelyet elsőként Oroszország távol-keleti felében sugároztak a televíziók. „Soha és senkinek nem fogjuk ezt megengedni” – húzta alá az orosz elnök.
Putyin megismételte a háború egyik ürügyeként használt elméletét, miszerint a nyugati elitek képmutatóan éveken át békés szándékaikról hitegettek mindenkit, ideérve a Donyec-medencében kialakult súlyos konfliktus rendezését is, miközben „valójában mindenben neonácikat támogattak, akik katonai és nyíltan terrorcselekményeket folytattak a Donyec-medencei köztársaságok békés lakói ellen”.

Vlagyimir Putyin az ukrajnai "katonai műveletben" részt vevő orosz katonák kitüntetésének hivatalos katonai ünnepségén Rosztov-na-Donuban, a Déli Katonai Körzet főhadiszállásán 2022. december 31-én – Fotó: Mikhail Klimentyev/AFP
Vlagyimir Putyin az ukrajnai "katonai műveletben" részt vevő orosz katonák kitüntetésének hivatalos katonai ünnepségén Rosztov-na-Donuban, a Déli Katonai Körzet főhadiszállásán 2022. december 31-én – Fotó: Mikhail Klimentyev/AFP


Putyin szerint Oroszország ellenfelei 2022-ben szankciós háborút hirdettek ellene az ország teljes összeomlását várva, ez azonban nem következett be, mert Oroszország a 2014-es krími történések óta szankciós környezetben él és mert megbízható, szilárd tartalékot képeztek. Putyin meggyőződése, hogy együttes erővel Oroszország képes lesz úrrá lenni a nehézségeken és megőrizheti nagyságát és függetlenségét. „Csak előre fogunk haladni és győzni, családjainkért és Oroszországért” – mondta.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő tájékoztatása szerint Putyin újévi köszöntőjét a déli katonai körzetben tett látogatása alkalmával tartotta, ahol kitüntette az ukrajnai orosz hadműveletben érdemeket szerzett katonákat és átadta az újonnan alakult katonai egységek zászlajait. (MTI)

Oroszország egy héten belül lezárhatja határait és új mozgósítási parancs kiadására készülhet, jelentette be az ukrán védelmi miniszter. Egyelőre nem tudni, hogy ukrán részről szándékos dezinformációról vagy valódi információról van szó. Olekszij Reznyikov pénteken videoüzenetben fordult az orosz állampolgárokhoz. Orosz nyelven szólva figyelmeztette azokat, akiket érinthet a mozgósítás:

„Biztosan tudom, hogy körülbelül egy hetük van hátra, mielőtt még választási lehetőségük lenne.”

Reznyikov szerint január elején az orosz hatóságok lezárják a határokat az emberek előtt, hadiállapotot hirdetnek, és újabb mozgósítási hullámot indítanak. Fehéroroszországban is lezárják a határokat. Krylo Budanov, az ukrán hírszerzési igazgatóság vezetője pénteken a BBC-nek azt mondta, hogy Oroszország új mozgósítási parancsa január 5-én kezdődik. Akár igaz, akár nem, ha ezt az ukrán bejelentést az orosz lakosság komolyan veszi, újabb tömegeket hagyhatják el az országot. A legutóbbi mozgósítás miatt legalább 300 ezer katonaköteles korú orosz menekült át valamelyik szomszédos országba.

Kijev mellett más ukrán városokat is tüzérségi- és rakétacsapások értek az év utolsó napján, a támadásokban hat ember megsebesült a déli Mikolajiv régióban – közölte Vitalij Kim kormányzó a regionális televízióban. Kim a Telegramon közzétett külön bejegyzésében azt mondta: Oroszország civileket célzott meg a csapásokkal, ami háborús bűncselekménynek minősül. Oroszország ezt többször is tagadta. Szombaton a nyugati Hmelnyickij várost ért dróntámadásban két ember megsérült. A déli Zaporizzsja városára mért csapás lakóházakat rongált meg, Kijevben pedig egy ember meghalt, többen megsebesültek a tüzérségi csapásokban. (via Guardian)

Orosz rakéták csapódtak be szilveszter napján Kijevben, eddig egy ember halálát erősítették meg a főváros délnyugati részén fekvő Szolomjanszk körzetében, jelentette be Vitalij Klicsko kijevi polgármester. Szolomjanszkban két másik robbanásban heten sérültek meg, legalább három nőt szállítottak kórházba. Kijrlo Timosenko, Volodimir Zelenszkij elnök hivatalának helyettes vezetője szerint egy szállodát és egy családi házat találtak el a rakéták. A jelentések szerint tíz robbanás volt hallható az első támadássorozatban. Klicskó szerint további támadások érték Pecserszk és Holosivszk kerületeket, a város központi és nyugati végében. Az orosz erők Ukrajna más területeit is lőtték. A célpontok között volt Hmelnyickij és Zaporizzsja, valamint a harkivi terület, írta a Kyiv Independent. A rakétatámadás veszélye miatt az ukrán állami áramhálózat-üzemeltető Ukrenergo ideiglenesen korlátozta az áramszolgáltatást. A brit hírszerzés korábban jelezte, hogy az orosz hadsereg az ukrán lakosság moráljának megtörésére várhatóan az újév idején is légicsapásokat fog végrehajtani civil létesítmények ellen. (Guardian)

December 29-én az orosz erők nagy hatótávolságú fegyverekkel újabb csapásokat mértek Ukrajnára, amelyekkel elsősorban ismét az áramelosztó hálózatot célozzák, áll a brit védelmi minisztérium napi jelentésében. Október óta Oroszország 7-10 naponként hajt végre ilyen intenzív csapáshullámokat. Az elemzés szerint Oroszország célja ezzel az, hogy megpróbáljon felülkerekedni az ukrán légvédelmen. Reális esély van azonban arra, hogy az elkövetkező napokban megváltoztatják az eddigi mintázatot, és az újabb csapásokkal meg akarják gyengíteni az ukrán lakosság morálját az újévi, ünnepi időszakban.

Az ukrán csapatok továbbra is próbálkoznak az arcvonal áttörésével, de az orosz erők sikeresen hárítják őket – mondta Leonyid Pasecsnik, az önkényesen kikiáltott Luhanszki Népköztársaság (LPR) vezetője a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek. Pasecsnik szerint a helyzet továbbra is meglehetősen nehéz és bonyolult. Az ellenség folytatja a kísérleteket a védelem áttörésére és a védők állásainak megrohamozására, de ezen kísérletei kudarcot vallanak. „Katonáink uralják a frontvonalon kialakult helyzetet, hárítják az ellenség támadásait és védik a határokat” – állította az LPR vezetője. Kedden Andrej Marocsko, az LPR Népi Milícia tisztje azt mondta: az ukrán hadsereg további egységeket telepít Kremennaja és Szvatovo környékén. Elmondása szerint az ukrán egységeket többnyire külföldön kiképzett katonák és külföldi zsoldosok erősítik. Emellett állítása szerint az ukrán hadsereg Kremennaja és Szvatovo közelében jelentős emberveszteségeket szenvedett. Ezeknek az állításoknak a valóságtartalmát független forrásból nem lehet ellenőrizni.

Az Ukrajnában állomásozó katonák és állami alkalmazottak mentesülnek a személyi jövedelemadó alól. Az AFP azt írja: az új intézkedés mindazokra vonatkozik, akik azon a négy ukrajnai területen harcolnak, amelyeket Oroszország sajátjának nyilvánított, noha nem ellenőrzi őket teljes mértékben. A Donyeck, Luhanszk, Herszon és Zaporizzsja régióban szolgálatot teljesítő orosz katonáknak, rendőröknek, a biztonsági szolgálatok tagjainak és más állami alkalmazottaknak nem kell többé adatokat szolgáltatniuk „jövedelmükről, kiadásaikról, vagyonukról” – áll a rendeletben. Emellett joguk van arra, hogy „jutalmakat és ajándékokat” kapjanak, ha azok „humanitárius jellegűek”, és az ukrajnai katonai művelet részeként kapták őket.

A rendelet a szolgálatot teljesítők élettársaira és gyermekeire is vonatkozik, és 2022. február 24-ig, Ukrajna megtámadásáig visszamenőleg szól. A Kreml már korábban is számos kedvezményt adott az Ukrajnában harcoló oroszoknak és családtagjaiknak. Korábban több beszámoló is jelent meg a mosógépeket, hűtőszekrényeket, lapostévéket rabló orosz katonákról, akik a Mediazona beszámolója szerint főleg a keleti, Urálon túli területekre küldik hadizsákmányaikat. A Telexnek Rácz András, a Német Külpolitikai Társaság külső munkatársa korábban azt mondta: az orosz haderő szisztematikusan fosztogat, a katonai vezetés ezt pedig nemhogy szankcionálja, de támogatja is. Oroszországban emellett rendszeresen ítélnek el katonákat és az ország hadiipari komplexumához közel álló magas rangú tisztviselőket olyan korrupciós ügyekben, amelyekben nagy összegeket sikkasztottak el. (Guardian)

Az ukrán hadsereg közlése szerint az orosz erők megpróbáltak előrenyomulni Bakhmut és Avdijivka közelében, amelyek az ország keleti részén fekvő donyecki terület egészének elfoglalására irányuló, lassan haladó hadjáratuk fókuszpontjai. Az orosz erők több várost és falut lőttek, köztük Bahmutot, a tőle délre fekvő Kurgyumivkát, a közeli Szoledart, valamint a Bahmuttól nyugatra fekvő Konsztantyinivka várost is, írta a Reuters az ukrán fegyveres erők vezérkarának pénteki közlése alapján. A vezérkar szerint az orosz erők lőtték Avdijivkát, a közeli Marjinka és Nyevelszke városát is. Az orosz erők a donyecki területen nyugatabbra fekvő településeket, köztük Vuledar városát is lőtték. (Guardian)

Az ukrán-magyar határszakaszon 6954-en léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5659-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton. A beléptetettek közül a rendőrség 275 embernek állított ki harminc napra érvényes, ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát, hogy megkapják végleges okmányaikat. Az ukrajnai háború elől szombaton 70 ember, köztük 46 gyermek érkezett Budapestre vonattal. (MTI)

  • Dróntámadás és légiriadó volt Kijevben
  • Fémdetektorokat és bomba-hatástalanító készülékeket küld Nagy-Britannia Ukrajnának
  • Békét kívánt az ukránoknak újévi videóüzenetében az USA kijevi nagykövete
  • Büntetőeljárást indított az orosz Nyomozó Bizottság az ukrán hadvezetés ellen Mariupol ügyében
  • Maradnak az Oroszország és Belarusz elleni szankciók, közölte a NOB-elnök
  • Több épület megrongálódott Kijevben a dróntámadás után
  • Ukrajna regionális konfliktust akar provokálni, állítja Belarusz
  • Kuleba szerint amíg Orbán marad, semmi sem változik az országaink közötti kapcsolatokban
  • Terepjáróra barkácsolt Viktor légvédelmi rendszerekre dobtak össze pénzt a csehek
  • 700 órát volt légiriadó Kijevben idén
  • Zelenszkij szerint Ukrajna légvédelme garantálja Európa biztonságát

Az orosz-ukrán háború pénteki híreit itt tudja megtekinteni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!