Lukasenko azt állítja, hogy Ukrajna rakétákat lőtt ki Belaruszra

2022. július 2. – 07:01

frissítve

Lukasenko azt állítja, hogy Ukrajna rakétákat lőtt ki Belaruszra
Súlyosan megrongálódott lakóház Szeverodonyeckben 2022. július 1-jén – Fotó: REUTERS/Alexander Ermochenko

Másolás

Vágólapra másolva
  • Erős robbanások rázták meg a dél-ukrajnai Mikolajiv környékét szombat reggel.
  • Két másik brit hadifoglyot is halálra ítélhetnek a donyecki szeparatisták.
  • Letartóztatták a Philadelphia Flyers jégkorongozóját, Ivan Fedotovot Oroszországban, mert nem teljesítette a katonai szolgálatát.
  • Alekszandr Lukasenko belarusz elnök azt állította, hogy Ukrajna rakétákat lőtt ki Belaruszra.
  • Már száznál is több sportszervezet alkalmaz szankciót orosz sportolók ellen a háború miatt.
  • 100 gigabájtnyi titkos orosz katonai adatot találtak az ukránok Csernyihivben.

Németországnak számolnia kell azzal a lehetőséggel, hogy Oroszország a tervezett karbantartási munkálatok befejezése után is felfüggeszti a gázáramlást az Északi Áramlat 1 gázvezetéken keresztül – mondta Robert Habeck német gazdasági miniszter, alkancellár szombaton.

Az Északi Áramlat 1 gázvezetéket, amely Oroszországból a Balti-tenger alatt szállít gázt Európába, a tervek szerint július 11. és 21. között éves karbantartás miatt leállítják.

„Racionális lépés lehet Moszkva részéről a földgázszállítások további csökkentése vagy teljes leállítása, ez beleillene az Európa destabilizálására irányuló eddigi lépéseik sorába” – mondta Habeck a Die Zeit című lapnak adott interjújában. A miniszter egy látható mintázatról beszélt: a gázmennyiséget újra és újra csökkentették, legutóbb az Északi Áramlat 1 vezeték esetében 60 százalékkal. „Ezt logikusan követné a következő csökkentés. A kérdés az, hogy Németország mennyire van erre felkészülve” – tette hozzá.

A miniszter szerint az oroszok egy ilyen lépéssel megpróbálhatják magasan tartani a németországi energiaárakat Németországban. „Épeszű ember nem állítaná, hogy ez kizárt” – mondta.

Múlt csütörtökön Németországban kihirdették a földgázellátási válsághelyzet háromlépcsős vészhelyzeti tervének második, riasztási fokozatát az Oroszországból érkező szállítások jelentős csökkenése miatt. A zöldpárti Habeck akkor azt mondta, hogy Oroszország fegyverként használja az energiát, fel akarják hajtani az árakat, és megosztottságot akarnak előidézni az Ukrajna mellett kiálló országokban.

Az ukrajnai orosz invázió megindulásakor a Németországba külföldről érkező gáz 55 százaléka jött Oroszországból, ezt azóta sikerült 35 százalékra csökkentenie a németeknek. A németországi gáztárolók jelenleg 58 százalékon vannak – ami magasabb, mint tavaly ilyenkor –, de a decemberre kitűzött cél, a 90 százalékos kapacitás elérése további intézkedések nélkül nem lesz elérhető.

(Reuters)

Alekszandr Lukasenko belarusz elnök azt állította, hogy Ukrajna három nappal ezelőtt megpróbált katonai létesítményeket támadni országa területén. Lukasenko – aki Vlagyimir Putyin orosz elnök legfőbb szövetségese – azt mondta, hogy az összes rakétát elfogták – jelentette a belarusz Belta hírügynökség. A belarusz elnök azt mondta, országa nem akar háborút Ukrajnával.

„Provokálnak bennünket. Jelentenem kell: három napja, talán még egy kicsit korábban, Ukrajna területéről próbáltak csapást mérni a Belarusz területén lévő katonai létesítményekre. De hála Istennek, a Pancir légvédelmi rendszerek elhárították az összes rakétát, amelyet az ukrán fegyveres erők lőttek ki” – mondta Alekszandr Lukasenko egy szombati beszédében.

A belarusz elnök konkrét bizonyítékokkal nem támasztotta alá az állításait.

(Sky News)

Az orosz állami média jelentése szerint két újabb brit állampolgárt vádoltak meg azzal, hogy zsoldosként harcoltak Ukrajnában. A 35 éves plymouthi Andrew Hillt és 22 éves huntingdoni Dylan Healyt a jelentések szerint „erőszakos hatalomátvétel” kísérletével és „terrorista kiképzésben” való részvétellel vádolták meg a szeparatista hatóságok – jelentette az orosz ellenőrzés alatt álló Donyeckben működő állami hírügynökség. A két férfi áprilisban esett fogságba Kelet-Ukrajnában.

Hill a hírek szerint korábban a brit hadsereg Lancaster-ezredében szolgált, és az orosz televízióban is bemutatták, miután április végén elfogták. A videón a 35 éves férfi súlyosan sebesültnek tűnt, a feje be volt kötve, bal karja pedig gipszben volt.

Healy a jelentések szerint önkéntesként érkezett Ukrajnába. Őt és egy másik brit férfit, Paul Urey-t a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja közelében vették őrizetbe, miközben egy nő és két gyerek evakuálásában segítettek. Healey állítólag minden nagyobb segélyszervezettől függetlenül dolgozott Ukrajnában.

A brit külügyminisztérium szóvivője azt mondta, elítélik, hogy Oroszország politikai célokra használják fel a hadifoglyokat és civileket. „Folyamatosan kapcsolatban állunk az ukrán kormánnyal az ügyükkel kapcsolatban, és teljes mértékben támogatjuk Ukrajnát a szabadon bocsátásuk érdekében tett erőfeszítéseiben” – mondta a szóvivő.

Júniusban két másik brit állampolgárt, és egy marokkói társukat ítélték halálra azonos vádak alapján az úgynevezett Donyceki Népköztársaságban. Az ítéletek végrehajtására nem tűztek ki időpontot.

(Guardian)

A német energiaügyi ügynökség vezetője arra kérte a németeket, hogy takarékoskodjanak az energiával és készüljenek fel a télre, mert attól tart, hogy Oroszország leállíthatja a földgázszállításokat.

Klaus Müller, a Német Szövetségi Hálózati Ügynökség elnöke arra kérte a ház- és lakástulajdonosokat, hogy a nyáron ellenőriztessék és állítsák be gázkazánjaikat és radiátoraikat, hogy maximalizálják hatékonyságukat.

Az orosz földgázt szállító Északi Áramlat-1 vezeték fogadóállomása a németországi Lubminban Fotó: Hannibal Hanschke / Reuters
Az orosz földgázt szállító Északi Áramlat-1 vezeték fogadóállomása a németországi Lubminban Fotó: Hannibal Hanschke / Reuters

„A karbantartás 10-15 százalékkal csökkentheti a gázfogyasztást” – mondta Müller, aki szerint az ingatlantulajdonosoknak érdemes átgondolni, hogy vajon szükség van-e minden szobában a melegre, vagy itt-ott le lehet-e kicsit venni a hőmérsékletet. Szerinte a következő 12 hetet, amíg beköszönt a hideg idő, ki lehet használni a felkészülésre.

(SkyNews)

Nem teljesítette a katonai szolgálatot, ezért letartóztatták Ivan Fedotov jégkorong kapust, aki májusban szerződött a Philadelphia Flyershez. A 25 éves Fedotov finnországi születésű, de Oroszországban nevelkedett, orosz színekben indult az idei pekingi olimpián is, és ezüst érmet szerzett a csapattal. Az egyik szentpétervári jégkorongpályán tartóztatták le.

Chuck Fletcher, a Philadelphia jégkorongért felelős elnöke és általános igazgatója a New York Timesnak azt mondta, hogy a Flyers „tisztában van a jelentésekkel, és vizsgálja a helyzetet”.

(Skynews)

Katonai adatokkal teli, titkos orosz hardvert találtak ukrán határőrök az észak-ukrajnai Csernyihivben, közölték az ukrán hatóságok. A merevlemez 100 gigabájtnyi orosz katonai adatot tartalmazott, köztük az egyik légvédelmi egység katonáinak listájával és személyes adataival, de voltak rajta részletek orosz fegyverekről és hadgyakorlati tervekről is.

Az ukrán határszolgálat azt közölte, hogy a dokumentumok egy része „titkos” feliratú volt. „Az ukrán bűnüldöző szervek munkatársai most már rendelkeznek a behatolók fényképeivel, jellemzőivel, útlevélmásolataival és más dokumentumokkal” – áll az Állami Határszolgálat közleményében.

(Sky News)

Ukrajna megtámadása miatt eddig mintegy száz nemzetközi sportszervezet léptetett életbe az orosz sportot sújtó szankciókat. A moszkvai sportminisztérium szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) és 95 további nemzetközi szervezet alkalmaz megszorító intézkedéseket Oroszországgal szemben. Közülük 12 döntött az ország tagságának felfüggesztéséről, és 19 olyan nemzetközi sportszövetség van, amely eltávolította vezetői posztjukról Oroszország képviselőit.

14 sportszövetség nem követte a NOB ajánlását, és továbbra is engedélyezi, hogy versenyein orosz sportolók semleges státuszban részt vehessenek. Utóbbiak közé tartoznak a sakkozók, a teniszezők és a cselgáncsozók – közölte a TASZSZ orosz állami hírügynökség.

(MTI)

A Pentagon szombaton bejelentette, hogy a közeljövőben új, 820 millió dollár (3,1 milliárd forint) értékű katonai segélycsomagot ad Ukrajnának, amely két NASAMS légelhárító rakétarendszert, a korábban leszállított HIMARS rakétasorozatvetőhöz való lőszert, valamint 150 000 155 milliméteres tüzérségi lövedéket és négy speciális radart tartalmaz majd.

A segélyösszeg döntő része, 770 millió dollár az úgynevezett Ukrajnai Biztonsági Segítségnyújtási Kezdeményezés (USAI) alapból származik majd – közölte a Pentagon megbízott sajtófőnöke. Todd Breasseale hozzátette, hogy Joe Biden elnök hatalomra kerülése óta az Egyesült Államok mintegy 7,6 milliárd dollárnyi pénzügyi és katonai segítséget juttatott Ukrajnának.

Pénteken az Európai Bizottság javaslatot tett egy új, egymilliárd eurós támogatásra Ukrajnának. Ha a javaslatot jóváhagyja az Európai Parlament és az Európai Tanács, összesen 2,2 milliárd euróra emelkedne az Ukrajnának a háború kezdete óta nyújtott teljes makroszintű uniós pénzügyi támogatás.

(MTI)

Magyarország területére 2022. július 1-jén 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 6839 fő lépett be – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. A román-magyar határszakaszon belépők közül 6252 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.

A beléptetettek közül a rendőrség 358 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes, ennyi idejük van, hogy felkeressék az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.

Az ukrajnai háború elől július 1-jén 62 ember, köztük 20 gyermek érkezett Budapestre vonattal.

Szombaton hajnalban megszólaltak a légvédelmi szirénák Mikolajivban, majd erős robbanások rázták meg a várost – közölte a polgármester. „Erős robbanások vannak a városban! Maradjanak az óvóhelyeken!” írta Olekszandr Senkevics polgármester a Telegram csatornáján.

(The Guardian)

Az előző napi, csütörtöki tudósításunkat itt olvashatja.

  • Rakétatalálat ért egy lakóházat Odesszában, legalább 21 ember, köztük 2 gyerek vesztette életét.
  • Oroszország elkezdte elhordani a gabonát az elfoglalt ukrán kikötőkből.
  • Magyarország 3,5 milliárd forinttal támogatja Ukrajna újjáépítését és belső menekültjeit.
  • Ursula von der Leyen a kijevi törvényhozás előtt felsorolta, milyen reformokra van szükség Ukrajnában ahhoz, hogy csatlakozhasson az Európai Unióhoz.
  • A brit hírszerzés szerint az oroszok az ukrán támadások miatt vonultak vissza a fekete-tengeri Kígyó-szigetről.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!