De ki az a két brit férfi, akiket váratlanul halálra ítéltek az oroszbarát szeparatisták?

2022. június 10. – 08:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ahogy azt írtuk, csütörtökön a donyecki oroszbarát szeparatisták halálra ítéltek három ukrán seregben szolgáló külföldi férfit. Közülük ketten britek, a harmadik férfi pedig marokkói. A két brit már évek óta szolgált az ukrán seregben, nem a háború miatt érkeztek. De ki ez a két férfi, akiket a donyecki bábkormány „zsoldos tevékenységekért, valamint a hatalom megszerzésére és a Népköztársaság alkotmányos rendjének megdöntésére irányuló tevékenységért” ítélt el? És akik miatt valószínűleg komoly diplomáciai felhördülés lesz a következő napokban.

Aiden Aslin és Shaun Pinner. Fotó: Konstantin Mihalchevskiy / Sputnik via AFP
Aiden Aslin és Shaun Pinner. Fotó: Konstantin Mihalchevskiy / Sputnik via AFP

Aiden Aslin

A 28 éves Aslin eredetileg ápoló, a nottinghamshire-i Newarkból származik, és 2018-ban költözött Ukrajnába, ahol megismerkedett menyasszonyával. A déli Mikolajivban telepedett le, megszerezte az ukrán állampolgárságot a brit mellé. 2018-as bevonulása óta ukrán tengerészgyalogosként szolgál. Korábban, 2015-17 között Szíriában is harcolt az Iszlám Állam ellen a YPG kurd fegyveres alakulatokkal.

A család többször is nyilatkozott, a nagymamája a BBC-nek például azt mondta, hogy Aslin „Ukrajnát a fogadott otthonának érezte”, így „mint minden ukránnak, az ő életét is felforgatta Putyin barbár inváziója”, és meg akarta védeni „Ukrajna önrendelkezési jogát”.

A férfi a Twitteren @cossackgundi néven rendszeresen tweetelt a háborúról.

Shaun Pinner

A 48 éves Pinner 2018 óta él Ukrajnában, és azóta egy ukrán dandár tagja katonaként, ahol aknákat és fel nem robbant lőszereket takarít. Amúgy Bedfordshire-ből származik, de évek óta feleségével Mariupolban élt.

Aslinhoz hasonlóan ő sem idegenlégiós önkéntes, hivatásos ukrán katona és a Guardian úgy tudja, hogy a Szíriai Demokratikus Erőkben is harcolt. Pinner korábban a brit hadseregben is szolgált, számos bevetésen, többek között Észak-Írországban és az ENSZ kötelékében Boszniában.

A Mail on Sunday című lapnak januárban adott interjújában Pinner arról is beszélt, hogy miért harcol: „Itt vagyok, hogy megvédjem a családomat és a választott városomat. Oroszország kezdte ezt a háborút. Oroszország finanszírozza és Oroszország irányítja, de mi harcolni fogunk ellenük!”

Brahim Saadoun

A marokkói Saadunt még áprilisban fogták el, egyelőre annyi információt lehet róla tudni, hogy a Kijevi Politechnikai Intézet (KPI) aerodinamikai és űrtechnológiai karán folytatta tanulmányait, amikor Ukrajnában kitört a háború.

(BBC, Guardian, Morocco World News)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!