A donyecki szakadárok halálra ítéltek két brit és egy marokkói férfit, akik az ukrán seregben harcoltak

2022. június 9. – 17:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A szakadár Donyecki Népköztársaság oroszbarát tisztségviselői halálra ítéltek három férfit, amiért az ukrán seregben harcoltak – írja a Guardian.

A három férfi közül ketten, Shaun Pinner és Aiden Aslin britek, a harmadik elítélt, Saaudun Brahim pedig marokkói. Mindhármukat Mariupolban fogták el, amikor az ukrán hadseregben harcoltak.

Mindkét brit férfi már jóval a háború előtt Ukrajnában élt és katonáskodott. Aslin 2018-tól szolgált az ukrán hadseregben. Akkoriban költözött Mikolajivba, és elvett egy ukrán nőt. A BBC szerint a fogságba esése óta többször szerepelt az orosz tévében, arcán sérüléseket lehetett látni. Pinner szintén négy éve szolgált az ukrán seregben, 2022 végén járt volna le a szerződése, ami után úgy tervezte, hogy humanitárius munkát csinál majd Ukrajnában.

Az donyecki bábkormány a férfiakat „zsoldos tevékenységekért, valamint a hatalom megszerzésére és a Népköztársaság alkotmányos rendjének megdöntésére irányuló tevékenységért” ítélte el.

Mindhárman bevallották a vádakat, a Guardian moszkvai tudósítója szerint viszont egyértelmű, hogy a vallomásokat kikényszerítették belőlük.

A feltételezések szerint Oroszország az eljárást arra használja, hogy nyomást gyakoroljon az Egyesült Királyságra, és kikényszerítsen egy esetleges fogolycserét.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!