Ez történt a háborúban hétfő délután és este

2022. április 12. – 06:25

Másolás

Vágólapra másolva
  • Karl Nehammer osztrák kancellár szerint egyenes, nyílt és nehéz volt a Vlagyimir Putyinnal folytatott hétfői tárgyalása. Nehammer a találkozó után nyilvánvalónak látja, hogy az orosz erők súlyos támadásra készülnek Kelet-Ukrajnában.
  • Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy biztosan nem függesztik fel a katonai műveleteket a orosz-ukrán tárgyalások következő fordulójáig.
  • Elindult Lengyelországba a Buneswehr első repülőjárata, amivel sérült ukrán civileket szállítanak majd németországi kezelésre.
  • Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy hétfőn összesen 4354 embert evakuáltak a humanitárius folyosókon keresztül.
  • Nem született döntés az orosz kőolaj-, és gázimport szankcionálásáról, ugyanakkor a szankciók bevezetésének lehetősége szerepel az Európai Unió „asztalán”.
  • Az olasz hatóságok lefoglalták a volt Forma-1-es pilóta Nyikita Mazepin és apja 100 millió eurót érő szardíniai villáját.
  • Franciaország újabb hat orosz diplomatát utasított ki, akiket kémkedéssel gyanúsítanak.
  • A Világbank legfrissebb jelentése szerint Ukrajna gazdasága idén várhatóan 45,1 százalékkal zsugorodik.
  • A Die Weltnél dolgozik tovább Maria Ovszjannyikova orosz újságíró, aki korábban háborúellenes táblát mutatott fel az orosz állami tévécsatorna élő hírműsorában.
  • Moszkvában őrizetbe vették Putyin egyik ismert kritikusát, Vlagyimir Kara-Murzát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!