Új szakaszba lép az invázió, az osztrák kancellár is súlyos orosz támadásra számít Kelet-Ukrajnában – a háború 47. napja képekben

2022. április 11. – 20:28

frissítve

Új szakaszba lép az invázió, az osztrák kancellár is súlyos orosz támadásra számít Kelet-Ukrajnában – a háború 47. napja képekben
Helyi lakos a Kijev melletti Bucsában – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Nyugati tisztviselők szerint az oroszok megpróbálják megduplázni, sőt talán megháromszorozni a Donbaszban harcoló erőik létszámát, de ez időbe telik, és továbbra is kérdéses, hogy mennyire lesznek hatékonyak. Ez döntő fontosságúvá teszi az elkövetkező időszakot – mondják a BBC által idézet tisztviselők.

Úgy vélik, hogy az invázióba eredetileg bevont orosz zászlóaljcsoportokból 37 vagy 38 ma már harcképtelen – így alig több mint 90 bevethető csoportja maradt Oroszországnak. A jelentések szerint az oroszok most újra felszerelik, ismét ellátják és átcsoportosítják az erőiket.

A háború szempontjából fontos esemény volt, hogy hétfőn Moszkvába utazott Karl Nehammer osztrák kancellár, és találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A háború kitörése óta ez volt az első alaklom, hogy Putyin személyesen tárgyalt egy nyugati ország vezetőjével. Nehammer szerint nagyon közvetlen, nyílt és nehéz tárgyalást folytatott Putyinnal, amitől nem lett derűlátó. Nyilvánvalónak látja, hogy az orosz erők súlyos támadásra készülnek Kelet-Ukrajnában.

Fotó: Sergey Bobok / AFP
Fotó: Sergey Bobok / AFP

Orosz tüzérségi támadás után félig összedőlt, lakhatatlanná vált társasház Harkivban.

Egy névtelenséget kérő amerikai tisztségviselő is arról beszélt, hogy az oroszok átcsoportosították az erőiket a Donyec-medence nyugati felére.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Egy idős férfi a bucsai Vokzalna utcában, ahol kiégett orosz harckocsik torlaszolják el az utat.

Újságírók beszámolóiból tudjuk, hogy nem sokkal a bevonulásuk után egy orosz hadoszlop nyomult végig a Vokzalna utcán Irpiny felé. A városból azonban már nem jutottak ki. Ukrán drónok és rakéták csaptak le a konvojra. A szűk utcán nem volt menekülési útvonal, a kilőtt tankok akadályozták a többi harci jármű menekülését is. Csupán fél óráig tartott a tombolás, ennyi idő alatt égett el, robbant fel az egész hadoszlop.

Kollégáink, Huszti István és Földes András Bucsában jártak, ahol jelen voltak az egyik tömegsír feltárásakor, helyszíni riportjukat itt olvashatja el.

Fotó: Genya Savilov / AFP
Fotó: Genya Savilov / AFP

Az Orvosok Határok Nélkül evakuációs vonata tart Lviv felé, a keleti front közelében lévő kórházakból szállítanak sérülteket, valamint idősotthonok lakóit és tartós ápolást igénylő betegeket. Az első vonat negyvennyolc embert szállított biztonságba.

Fotó: Ozge Elif Kizil / Anadolu Agency / AFP
Fotó: Ozge Elif Kizil / Anadolu Agency / AFP

Ideiglenes szállás a lvivi Nemzeti Politechnikai Egyetem sportcsarnokában, ami legfeljebb háromszáz embernek tud menedéket, élelmet és orvosi ellátást biztosítani egy hétig, utána tovább kell állniuk. A menekülők zöme a kijevi, kramatorszki, harkivi és mariupoli konfliktusövezetekből érkezik.

Fotó: Chung Sung-jun / Getty Images
Fotó: Chung Sung-jun / Getty Images

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn folytatta online parlamenti turnéját, ezúttal a dél-koreai országgyűléshez szólt, hogy katonai támogatást kérjen Ukrajna számára. Az ukrán elnök úgy véli, hogy országa csak akkor éli túl a háborút, ha még több segítséget kap külföldről. Azt mondta, Dél-Korea is sok olyan fegyverrel rendelkezik, amivel nemcsak ukrán életeket menthetnek meg, de az oroszokat is megakadályozhatják abban, hogy másokra támadjanak.

Fotó: Anatolii Stepanov / AFP
Fotó: Anatolii Stepanov / AFP

Ukrán katonák védekeznek egy lövészárokban a luhanszki frontvonalon.

Fotó: Ueslei Marcelino / Reuters
Fotó: Ueslei Marcelino / Reuters

Herszonból menekült családok delfinshow-t néznek egy odesszai szálloda akváriumában.

Fotó: Anatolii Stepanov / AFP
Fotó: Anatolii Stepanov / AFP

Egy ukrán BM–21-es lövi az orosz csapatokat a Donbasz régióban.

Hatalmas csatára készülnek az oroszok és az ukránok is a Donyec-medencében. Az ukrán hatóságok arra kérik a civileket, azonnal hagyják el Kelet-Ukrajnát. Zelenszkij főtanácsadója szerint csak egy donbaszi ütközet után lehetséges egy találkozó az orosz és az ukrán elnök között.

Fotó: Joe Raedle / Getty Images
Fotó: Joe Raedle / Getty Images

Irina Szymanska újszülött gyerekével a lvivi vasútállomás ideiglenes szállásán.

Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes jelentette be, hogy hétfőn kilenc humanitárius folyosót próbálnak megnyitni, hogy háborús zónákból evakuáljanak civileket.

A folyosókat az ország keleti régiójában nyitnák meg, az egyik a hetek óta heves ostrom alatt álló Mariupolból nyújtana transzportot az embereknek. Mariupolból Zaporizzsjába szállítják az embereket, míg a luhanszki régió városaiból Bahmutba menekítik ki a civileket.

Miután az oroszok Kijev környékéről átcsoportosították az erőiket Ukrajna keleti részeire, arra lehet számítani, hogy a Donbaszban fokozódnak a harcok. Van, aki szerint már meg is kezdődött az offenzíva, éppen ezért sürgetik az evakuálásokat az ukrán hatóságok.

Fotó: Alexey Maishev / Sputnik / AFP
Fotó: Alexey Maishev / Sputnik / AFP

A luhanszki szakadár milícia katonája lőszerhüvelyeket pakol Pervomajszk közeli harcálláspontján.

Az ukrán elnöki hivatal vezetője szerint Ukrajna sosem fog békemegállapodást aláírni, amíg nem szerzi vissza az ellenőrzést a keleti régiói felett. Olekszij Aresztovics szerint az orosz megszállókat fokozatosan fogják megsemmisíteni.

Kapcsolódó