Zelenszkij a török Habertürknek: A hátrakötött kezű halottakat nem lehet elrejteni, sem megindokolni

2022. április 6. – 20:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrán elnök még kedden adott interjút a török Habertürk nevű csatornának, amelyet szerdán teljes terjedelmében feltöltöttek Ukrajna Elnöki Hivatalának Facebook-oldalára. Zelenszkij az interjúban az orosz erők Kijev környéki visszavonulásáról, a bucsai mészárláshoz hasonló esetekről és a törökök tárgyalásokban betöltött szerepéről is beszélt.

Az ukrán elnök a bucsai mészárlásról az ENSZ-nek is beszélt, illetve szokásos éjjeli beszédét is ennek szentelte hétfő éjjel, a török csatornának pedig azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy egyre több hasonló esetet látnak, miközben az oroszok megpróbálják lesöpörni az erről szóló híradásokat. Zelenszkij szerint ugyanakkor a hátrakötött kezű halottakat és a tömegsírokat nem tudják elrejteni, sem megindokolni, és rengeteg bizonyíték van a kezükben ahhoz, hogy ki tudják vizsgálni ezeket az eseteket.

Azt is hozzátette, hogy az oroszoknak két narratívája van, az egyik az, hogy nácizzák az ukránokat, a másik pedig az, hogy az orosz ajkú lakosságot akarják megvédeni. Szerinte ugyanakkor csak rá kell nézni arra, hogy mi történik Mariupolban, Harkivban, Melitopolban vagy Bergyanszkban – mind olyan helyek, ahol rengeteg orosz ajkú ukrán él, aki most már gyűlölik Oroszországot. Zelenszkij szerint mindenki, akinek szerepe volt Ukrajna inváziójának megtervezésében, háborús bűnös, de az orosz katonákat ettől még ellátták. Arról is beszélt, hogy az oroszok félnek attól, hogy sikerül segítséget küldeniük Mariupolba, mert akkor fény derülne arra, hogy az a város is földi pokollá változott, és több ezer halott vagy sebesült lehet ott.

A török mediációról azt mondta, hogy minden kínálkozó lehetőséget meg kell ragadniuk, mert párbeszéd nélkül nem lehet véget vetni a háborúnak. Mint mondta, látják, hogy a törökök segíteni akarnak, nemcsak a tárgyalások szervezésével, hanem például azzal is, hogy korábban bejelentették, hajókkal segítenék az evakuálást. Zelenszkij azt is hangsúlyozta, hogy a Krím-félsziget helyzetéről is muszáj lesz beszélni, ez ugyanis a nemzetközi jog szerint továbbra is Ukrajna része. Mint mondta, ebben gyakorlatilag a világ minden országának vezetői egyetértenek, és ők sem akarnak engedni belőle. Ahogy arról múlt héten írtunk, az oroszok az ukrán megoldási javaslat ellenére továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy a Krím-félsziget nem lehet vita tárgya, de ezen kívül állítólag minden témára rábólintottak már.

(Gercek Gündem / LB.ua)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!