Ez történt az orosz–ukrán háborúban kedd délután és este

2022. március 22. – 23:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ebben a posztban azokat a legfontosabb eseményeket szedtük össze, amelyek kedd délután és este történtek az orosz–ukrán háború 27. napján.

  • Az ukrán külügyminisztérium szóvivője, Oleg Nikolenko azt írta, hogy a 300 ezres dél-ukrajnai városban, az oroszok által megszállt Herszonban majdnem elfogytak az élelmiszer- és orvosi ellátmányok.
  • António Guterres ENSZ-főtitkár arról beszélt újságíróknak, hogy szerinte a háború globális éhínséghez vezethet. Úgy véli, az orosz–ukrán háború abszurd, megnyerhetetlen, nem tart semerre, épp ezért legfőbb ideje lenne véget vetni a harcoknak.
  • Hollandiában emlékeztetni kellett a bankokat a szankciók betartására, de már 392 millió euró orosz vagyont befagyasztottak.
  • Klaus Iohannis román államfő bejelentette, hogy a júniusi NATO-csúcs előtt összehívják a keleti NATO-tagállamok, vagyis a Bukaresti Kilencek (B9) csúcstalálkozóját, annak érdekében, hogy összehangolják az tagok háborúval kapcsolatos álláspontját. A B9-eknek Magyarország is tagja.
  • Nagyon élesen kritizálta a magyar kormányt Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes. Facebook-bejegyzésében azt sérelmezte, hogy Magyarország nem szállít fegyvereket Ukrajnának, és szerinte a magyar kormány retorikája alig különbözik a nyíltan oroszbarát állásponttól.
  • Egy amerikai tisztviselő szerint már az Azovi-tengerről is támadják Mariupolt az orosz erők.
  • Az ukrán katasztrófavédelem szerint Luhanszkban gyerekkórházat lőttek az oroszok.
  • Orosz rakéta csapódott be és rombolt le egy vasútállomást a Dnyipróhoz közeli Pavlohrád városában.
  • Odessza irányába is lőttek ki rakétákat az oroszok kedd este.
  • Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője arról beszélt, hogy Oroszország csak akkor vetne be atomfegyvert, ha saját létét érezné veszélyben.
  • Három napra újraindította oroszországi gyárát a Renault.
  • Vlagyimir Putyin orosz és Emmanuel Macron francia elnök telefonon beszélt egymással. A francia elnöki hivatal szerint nem látszik a megállapodás az ukrajnai tűzszünetről.
  • Életben van Wali, a világhírű veterán kanadai mesterlövész, akinek korábban a halálhírét keltették az oroszok. A CBC Newsnak adott interjúban beszélt az ukrajnai tapasztalatairól.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!