Hollandiában emlékeztetni kellett a bankokat a szankciók betartására, de már 392 millió euró orosz vagyont befagyasztottak

2022. március 22. – 17:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Múlt hét szerdáig alig 6 millió euró értékű orosz vagyont fagyasztottak be Hollandiában, hogy miért csak ennyit, azt a holland alsóház kérte számon Sigrid Kaag pénzügyminiszteren. Két nappal később a Holland Nemzeti Bank (DNB) elnöke további 200 millió euró értékű orosz vagyon befagyasztását jelentette be.

A pénzügyminiszter pedig ma közölte, hogy miután a nemzeti bank elnöke felhívta a pénzintézetek figyelmét a szankciók helyes alkalmazására, az összeg tovább emelkedett. Így keddig összesen 392 millió euró értékben fagyasztottak be a Kremlhöz közelálló, 188 szankcionált orosz személy vagyonából.

Klaas Knot, a Holland Nemzeti Bank (DNB) elnöke – Fotó: Ilvy Njiokiktjien / ANP / AFP
Klaas Knot, a Holland Nemzeti Bank (DNB) elnöke – Fotó: Ilvy Njiokiktjien / ANP / AFP

Ez az összeg a bankok, a vagyonkezelő irodák, a nyugdíjalapok és a befektetési vállalkozások által befagyasztott vagyonokat tartalmazza.

A Het Financieele Dagblad című holland gazdasági napilap tavalyi számításai szerint 2020-ban az orosz cégek mintegy 90 milliárd eurót fektettek be Hollandiában. Ebből 35 milliárd euró az EU szankciós listáján szereplő személyekhez kötődik: ez 862 személyt és 73 vállalatot jelent.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!