A NATO továbbra is ellenzi az ukrán légtérzárat

2022. március 16. – 17:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jens Stoltenberg szerdán beszélt erről egy sajtótájékoztatón, ahol elmondta, hogy a tagállamok egységes álláspontja az, hogy Volodimir Zelenszkij sorozatos kérései ellenére nem fognak légtérzárat bevezetni Ukrajna fölött. Hozzátette, hogy mindenki egyetért abban is, hogy nem fognak sem szárazföldi, sem légi egységeket küldeni Ukrajnába. Stoltenberg úgy fogalmazott, hogy

„látják, milyen pusztítás megy végbe Ukrajnában és hány ember szenved ott, de úgy gondolják, hogy ez csak még rosszabb lenne, ha a NATO olyan beavatkozást hajtana végre, amelynek következtében háború törne ki a szervezet és Oroszország között.”

Stoltenberg arról is beszélt, hogy ennek ellenére Moszkvának nem szabad azt gondolnia, hogy bármit megtehet, a NATO semmilyen szövetséges ország elleni támadást nem fog tolerálni. Múlt héten az oroszok egy Lviv mellett támaszpontot bombáztak le, amely csupán 17 kilométerre van a NATO-tagállam Lengyelország határától.

Zelenszkij kedden a kanadai parlamentben, majd szerdán az amerikai kongresszus előtt is arról beszélt, hogy a nyugati országoknak le kellene zárnia az ukrán légteret. Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője kedden újságíróknak azt mondta, hogy az Egyesült Államok továbbra sem támogatja az ötletet, és vadászgépeket sem akarnak küldeni Ukrajnának.

Hogy miért is annyira érzékeny téma, hogy repüléstilalmi övezetté nyilvánítsa a NATO Ukrajna légterét, arról ebben a cikkünkben írtunk részletesebben. A lényeg, hogy egy ilyen övezet kialakítása azt jelentené, hogy a NATO-nak ki kellene lőnie az orosz légierő gépeit, és hogy erre képes legyen, ahhoz az orosz légvédelmi radar- és rakétarendszereket is ki kellene iktatnia.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!