Zelenszkij a kanadai parlamentben is arról beszélt, hogy több segítségre van szükségük az európai és észak-amerikai országoktól

2022. március 15. – 17:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrán elnök kedden videón jelentkezett be a kanadai parlament képviselőházában, ahol a képviselők már a beszéde előtt állva tapsolták meg a politikust. Justin Trudeau kanadai miniszterelnök azt is elmondta, hogy az ukránok bátorsága mindannyiuk számára inspirációt jelent, a kiállásukkal pedig minden demokratikus ország alappilléreit védik.

Zelenszkij a parlamentben ezúttal is arról beszélt, hogy az európai és észak-amerikai országoknak többet kell tenniük azért, hogy segítsenek rajtuk, a szankciók, a fegyverek és a támogató szavak ugyanis nem vetettek véget a háborúnak. Az ukrán elnök feltette a kérdést, hogy hány rakétának kell még eltalálnia a városokat ahhoz, hogy végre lezárják a légteret, ahogy azt már napok óta kérik, sőt, követelik a nyugati országoktól.

Zelenszkij példákat is hozott erre, arra kérte Trudeau-t, hogy képzelje el, milyen lenne, ha lebombáznák az ottawai repteret, ostrom alá vennék Vancouvert vagy bombákat dobnának a torontói CN Towerre. Az ugyanakkor több mint valószínű, hogy ez sem fogja meghatni a légtér lezárását ellenző NATO-t és az Egyesült Államokat, ahogy korábban közölték, szerintük ez egész Európára kiterjedő háborúhoz vezetne. Az ukrán elnök azt is közölte beszédében, hogy a hivatalos adatok szerint már 97 gyerek halt meg a háború kezdete óta Ukrajnában.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!