Kína azt állítja, hogy sosem fogja megtámadni Ukrajnát

2022. március 17. – 04:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kína soha nem fogja megtámadni Ukrajnát – jelentette ki Fan Hszien-zsung, Kína ukrajnai nagykövete.

Fan emellett az ukránok egységét és ellenállását méltatta olyan megjegyzéseiben, amelyek látszólag ellentmondanak az ország korábbi álláspontjának – írja a BBC.

Fan azt ígérte, gazdaságilag és politikailag is támogatni fogja a lvivi regionális katonai adminisztrációval folytatott megbeszélésen az ukránokat. Lviv regionális katonai közigazgatásának kormányzója, Makszim Kozickij is megerősítette a találkozót a hét elején kiadott közleményében, megjegyezve, hogy Kína kétszer is küldött humanitárius segélyt az ukrán népnek, a harmadikat pedig ezen a héten várják.

„Kína és Ukrajna stratégiai partnerek, idén ünnepeljük országaink diplomáciai kapcsolatának 30. évfordulóját” – mondta Kozickij.

Fan azt mondta, számukra baráti nép az ukrán, Kína pedig gazdaságilag és politikailag is támogatni fogja Ukrajnát. „Tiszteletben fogjuk tartani az ukránok által választott utat, mert ez minden nemzet szuverén joga” – mondta.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!