Egy nap alatt megduplázódott az ukrajnai menekültek száma az ENSZ szerint

2022. február 27. – 18:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Már 368 ezer ember menekült el a harcok elől Ukrajnából az orosz invázió három nappal ezelőtti kezdete óta az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) összesítése szerint – írja az MTI. Ez azt jelenti, hogy a világszervezet által ismert adatok alapján egyetlen nap alatt több mint megduplázódott az ukrán menekültek száma, szombaton ugyanis még csak 150 ezer emberről számolt be Fillippo Grandi, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa.

A menetkület több mint fele, csaknem 200 ezer ember érkezett Lengyelországba csütörtök óta a lengyel határőrség szerint. Csak szombaton 77300 menekült érkezett Ukrajnából a lengyel határhoz, utána pedig vasárnap délelőtt 11 óráig további 44 ezret regisztráltak – közölte újságírókkal Tomasz Praga, a határőrség parancsnoka.

A többi Ukrajnából elmenekülő ember Moldovába, Magyarországra, Szlovákiába és Romániába érkezett meg. A magyar határt 62 ezren lépték át szombat éjfélig.

A UNHCR vasárnap hajnali jelentése szerint 160 ezren egyelőre Ukrajnán belül kerestek menedéket, ami nem jelenti azt, hogy később ne próbálnának meg külföldre menni. Az ENSZ-szervezet közölte: attól tart, hogy akár ötmillióra is duzzadhat az ukrajnai menekültek száma.

A Telexen a háború csütörtöki kitörése óta folyamatosan beszámolunk a hazánkba érkezők helyzetéről, helyszíni riportjainkat többek között itt, itt és itt lehet elolvasni, a magyar menekültekről szóló, Beregsuránynál készült videónkat pedig itt lehet megnézni:

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!