62 ezren jöttek át Magyarországra Ukrajnából a háború kitörése óta

2022. február 27. – 09:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 62 ezren léptek be csütörtöktől szombat éjfélig a magyar-ukrán határon Magyarországra – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrségi honlapon.

Az összesítés szerint jóval többen érkeznek Magyarországra, mint ahányan Ukrajna felé tartanak, a két ország közös határszakaszán

  • csütörtökön 19 978-an
  • pénteken 19 618-an
  • szombaton 23 140-en érkeztek az országba.

A kilépők számában is emelkedést tapasztaltak, csütörtökön 5452-en, pénteken 5744-en, szombaton 7810-en távoztak valamelyik határátkelőhelyen át Ukrajnába.

A rendőrség teljes kapacitással üzemelteti mind az öt ukrán viszonylatú közúti határátkelőhelyet és biztosítja az Ukrajnából Magyarországra érkezők folyamatos belépését. A rendőrök nem fordítanak vissza a határon senkit, aki Magyarországon keres menedéket, minden segítséget megadnak a háború viszontagságai elől menekülőknek. Nem hagyják magukra azokat sem, akik menetrendi vagy anyagi okokból, családi, rokoni, baráti segítség híján nem tudnak a határátkelőhelyekről tovább indulni: őket menedékhelyekre kísérik, ahol kulturált körülmények között tartózkodhatnak és biztosítják ellátásukat.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!