Záhonyból Mándokra vihetik a magyar papírok nélkül érkező menekülteket

2022. február 26. – 18:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar rendőrség elkezdte buszokkal elszállítani Záhonyból az Ukrajnából oda érkező emberek egy részét, jelentette késő délután helyszíni tudósítónk. Azokat vihették el a vasútállomásról, akiknek nem voltak magyar irataik. Információink szerint a 17 kilométerre lévő Mándokra, egy gyűjtőállomásra viszik őket. Feltűnő volt, hogy a délelőtti órákhoz képest sokkal több rendőr volt a vasútállomásnál, legalább 7-8 rendőrségi jármű állt a parkolóban. A határrendészet előtt több mint 40-50 ember várakozott, nagyrészt magyarul beszéltek, de voltak köztük ukránok is. Most is nagyon sok gyereket lehetett látni, kamaszok, kisebbek vegyesen.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex
Rendőrök eligazítást tartanak az Ukrajnából érkezett embereknek a záhonyi vasútállomáson. Fotó: Mizsur András
Rendőrök eligazítást tartanak az Ukrajnából érkezett embereknek a záhonyi vasútállomáson. Fotó: Mizsur András
Fotó: Mizsur András
Fotó: Mizsur András

A rendőrök korábban beszedték az emberek iratait, és épp annak voltunk szemtanúi, hogy elkezdték visszaosztani nekik ezeket. Ukrán útlevelek és anyakönyvi kivonatok voltak náluk.

Mindezt egy hangosbemondóval vezényelte egy férfi , aki vélhetően a rendőrséghez tartozott, de civil ruhában volt. Egyenként szólította az embereket, és néha meglehetősen lekezelő stílusban beszélt velük. Egy idősebb nőt megszólt, mert szakadtak voltak a papírjai. Ez a férfi mondta el azt is, hogy azért viszik őket Mándokra, hogy „ott lefolytassák a további dokumentációt.” Az nem derült ki, hogy ez mit jelent pontosan; volt, aki azt mondta, hogy magyar dokumentumokat fognak kapni. Aki megkapta a papírját, azt egy rendőr kísérte oda a parkolóban várakozó buszokhoz. Két busz indult el, abban a 15 percben, amíg a vasútállomáson voltunk de még legalább két tucatnyian vártak arra, hogy visszakapják az irataikat. Beszéltünk egy fiatal férfival, aki Budapesten él, de a rokonai most jöttek át Ukrajnából, Munkács környékéről. Nekik fel kellett szállniuk a buszra, a férfi a saját kocsijával követte a buszt.

Kerestük az Országos Rendőr-főkapitányságot, hogy valóban Mándokra viszik-e a menekülteket, illetve hogy ott pontosan mi vár rájuk. Amint válaszoltak a kérdéseinkre, posztunkat frissítjük.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!