Eddig több mint 150 ezer ember menekült el Ukrajnából a háború elől

2022. február 27. – 07:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Fillippo Grandi, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa szombaton arról beszélt, hogy az eddigi adatok szerint több mint 150 ezre kényszerültek elmenekülni Ukjranából, az erőszak elől. Mint fogalmazott,

„Ezek fele Lengyelországba, sok pedig Magyarországra, Moldovába, Romániába és azon túlra [menekült].”

Hozzátette, „Ukrajnában is nő a lakóhelyelhagyás, de a katonai helyzet megnehezíti a számok becslését és a segítségnyújtást is”. Mint azt többször megírtuk, a szomszédos országok támogatók a helyzettel kapcsolatban, még Magyarország is azt nyilatkozta, hogy mindenkit beengednek, aki Ukrajnából érkezik.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!