Az Európai Bizottság fizetési felszólítást küldött Lengyelországnak

2022. január 21. – 00:33

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság fizetési felszólítást küldött Lengyelországnak, mert nem tett eleget a döntésnek, amit az Európai Unió Bírósága a lengyel legfelsőbb bíróság fegyelmi kamarájának ügyében hozott, erősítette meg az MTI szerint Christian Wigand, az Európai Bizottság illetékes szóvivője.

Az Európai Unió Bírósága október végén hozott ítéletében napi egymillió eurós pénzbüntetést rótt ki Lengyelországra, mivel a varsói kormány – a bíróság rendelkezésével szembemenve –, nem függesztette fel a legfelsőbb bíróság fegyelmi kamarájának működését.

Az Európai Unió Bíróságának korábbi döntése szerint a lengyel fegyelmi kamara nem egyeztethető össze az uniós joggal, továbbá szerinte veszélyezteti az igazságszolgáltatás függetlenségét. Az uniós bírói testület elrendelte a kamara működésének felfüggesztését is, míg az Európai Bizottság szankciókat helyezett kilátásba, amennyiben Varsó nem hajtja végre az ítéletet.

Ahogy arról ebben a cikkünkben részletesben írtunk korábban, a PiS (Jog és Igazságosság) lengyel kormánypárt az elmúlt években fokozatosan átszabta a bírósági rendszert: bírókat kényszernyugdíjaztak, politikai kinevezettekkel kibővítették az igazságszolgáltatási tanácsot, és szintén PiS-közeli tagokkal létrehozták a felügyeleti tanácsot. Ennek kiterjedt jogköre van: komoly szankciókat hozhatnak bírók ellen, ha nem találják megfelelőnek azok valamelyik ítéletét.

Az uniós jogállamisági jelentés szerint ezek után nem biztosított a lengyel bíróságok függetlensége és pártatlansága, a rendszerben benne van az igazságszolgáltatás feletti politikai kontroll és nyomásgyakorlás lehetősége.

Az Európai Bizottság szóvivő a brüsszeli testület szokásos sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva beszélt arról csütörtökön, hogy az Európai Bizottság levelet, benne fizetési felszólítást küldött Lengyelországnak szerdán, amiért a lengyel kormány nem tett eleget az uniós bíróság döntésének.

Tájékoztatása szerint az Európai Bizottság fizetési felszólítása 2021 novemberétől 2022 januárjáig esedékes bírság megfizetésére vonatkozik. Az első felhívást követően a Bizottság havonta küld fizetési felhívást Varsónak. Azt mondta, hogy Lengyelországnak mihamarabb teljesítenie kell a bíróság végzését,

a befizetés határideje a fizetési felszólítás kézhezvételétől számított 25 napon belül esedékes.

Az egymillió eurós napi pénzbüntetést addig kell fizetnie a varsói vezetésnek, amíg nem tesz eleget az uniós testület döntésének.

A lengyel alkotmánybíróság október elején olyan döntést hozott, amelyben kimondta a nemzeti alkotmány elsőbbségét az uniós joggal szemben azokon a területeken, amelyeken az Uniónak nincs kizárólagos hatásköre, valamint azt, hogy az Európai Unióra átruházott hatáskörök csakis az alaptörvénynél alacsonyabb szintű jogszabályokra vonatkoznak.

Azzal, hogy alkotmánybírósági szinten kérdőjelezték meg az EU működésének két meghatározó elemét, az uniós jog primátusát, valamint az Európai Bíróság joghatóságát, Lengyelország frontálisan szembement Brüsszellel. Ezzel Lengyelország az addigiaknál sokkal durvább jogi konfliktusba ment bele az EU-val, erről itt írtunk részletesen>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!