Legalább egy tiltott bulin részt vett, és ezt el is ismerte Boris Johnson

2022. január 12. – 14:02

Legalább egy tiltott bulin részt vett, és ezt el is ismerte Boris Johnson
Boris Johnson ezúttal maszkban – Fotó: WIktor Szymanowicz / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Kemény pillanatokat élt át a brit parlamentben szerdán Boris Johnson miniszterelnök, akit a képviselők szégyentelennek neveztek, bár ő nyilvánosan Canossát járt. Johnson a BBC szerint először ismerte el, hogy részt vett egy 2020 májusában tartott összejövetelen a Downing Street, vagyis a miniszterelnöki hivatal kertjében, még az akkor érvényben lévő korlátozások idején.

A titkos és tiltott összejövetelekről korábban már a Telex is beszámolt. Mint kiderült, hiába tiltotta meg a brit kormány 2020 tavaszán a bulik rendezését, a Downing Street kertjében több partit is rendeztek.

A mostani ügyet a brit ITV kereskedelmi tévé robbantotta ki; kiderült, hogy Martin Reynolds, a miniszterelnök személyi titkára szervezte a bulikat, így a 2020. május 20-i kerti partit is. Az iszogatós rendezvényre száz embert hívtak meg, ebből nagyjából harmincan jelentek meg. Szemtanúk már korábban is azt mondták, hogy Boris Johnson és felesége, Carrie Symonds is ott voltak.

Johnson szerdán az alsóházban azt mondta, 25 percet vett részt az összejövetelen, ahol megköszönte a dolgozóknak a munkájukat. Nyilvánosan bocsánatot kért, de azzal védekezett, hogy ő azt hitte, egy munkaeseményről volt szó. Johnson azt is mondta, hogy az ügyben meg kell várni a partikat feltáró vizsgálat eredményét.

A munkáspárti Toby Perkins szerint mindig lesznek olyan miniszterelnökök, akikkel ők nem értenek egyet, de azt mondta, hogy soha nem volt olyan, aki a mostani módon lealacsonyította volna egy kormányfő hivatalát.

Az ellenzéki pártok Johnson lemondását követelik. Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője emlékeztetett, hogy Matt Hancock egészségügyi miniszter lemondott tavaly nyáron, amikor kiderült, hogy megszegte a járványügyi korlátozásokat, és Allegra Stratton volt szóvivő is, amikor előkerült egy videó, amin egy Downing Streeten rendezett karácsony partival viccelődött.

A 2020 májusi parti idején bevezetett szabályok szerint kettőnél több, nem egy háztartásban élő ember még szabadtéren sem gyülekezhetett. Korábban a 2020 végén szabálytalanul megrendezett karácsonyi partik borzolták a kedélyeket, Johnson akkor felkérte Simon Case-t, a kabinetfőnökét, hogy vizsgálja ki a 2020-ban a korlátozások idején kormányzati épületekben tartott eseményekkel kapcsolatos vádakat. Case viszont lemondott vizsgálatvezetői feladatáról, miután kiderült, hogy az egyik ilyen összejövetel épp az ő irodájában történt. A vizsgálatot ezután egy másik köztisztviselőnek adták át.

Az újabb ügyet már a Scotland Yard is mérlegeli, ez nem pusztán a szabályok megszegése, de a közvélemény félrevezetése miatt is egyre súlyosabb. A napvilágra került hírek nyomán meredeken bezuhant Johnson népszerűségi mutatója azóta, hogy 2019-ben miniszterelnökként hivatalba lépett.

A BBC szerint a konzervatívokon belül is többen dühösek a történtek miatt, többen is nyilvánosan a lemondását sürgették, de mások úgy érzik, Johnsonnak sikerült időt nyernie. A párton belüli hangulat azonban nemrég már abban is megmutatkozott, amikor december közepén közel százan szavaztak a saját pártjából Boris Johnson egyik járványügyi szigorítása ellen, a kormányzása alatt ez volt a legnagyobb lázadás az alsóházban a torykon belül.

A kormánypártot a választók is egyre kézzelfoghatóbban büntetik: december közepén a konzervatívok egy olyan választókörzetet veszítettek el időközi választáson, amelynek korábban, 1830 óta mindig tory képviselője volt.

A tavaly év végén kirobbanó karácsonyibuli-botrányt és a konzervatívokat érintő korábbi kínos ügyeket, valamint azok politikai jelentőségét itt elemeztük részletesebben.