Lemondott vizsgálatvezetői feladatáról Boris Johnson kabinetfőnöke, miután kiderült, hogy ő is bulizott

2021. december 17. – 23:49

Másolás

Vágólapra másolva

Lemondott a Downing Street-i zárt körű partikkal kapcsolatos vizsgálat lebonyolításában betöltött szerepéről az Egyesült Királyság legmagasabb rangú köztisztviselője, a miniszterelnök kabinetfőnöke, miután kiderült, hogy egy ilyen, a járványügyi szabályokra fittyet hányó rendezvényt épp az ő saját irodájában tartottak, írja a BBC. A brit közszolgálati médium értesülései szerint

2020. december 17-én éppen Simon Case irodájának tagjai számára tartottak „kvízestet”, és meghívókat küldtek ki „Karácsonyi buli!” címmel.

Körülbelül 15 embert hívtak meg a Whitehall 70. szám alatt, a Downing Street közelében tartott összejövetelre, bár úgy tudni, nem mindenki jelent meg.

Az állításokra reagálva a kormányszóvivő azt mondta: a kabinetfőnök munkatársai egy virtuális vetélkedőn vettek részt 2020. december 17-én.

„Néhányan közülük, akik a járvány ideje alatt az irodában dolgoztak és aznap szolgálatot teljesítettek, az asztaluktól vettek részt ezen, míg a csapat többi tagja virtuálisan dolgozott. A kabinetfőnök nem vett részt az eseményen, de átsétált a csapat irodáján keresztül a saját irodájába.”

A kormány állítása szerint nem vettek részt meghívottak az eseményen, amely egy órán át tartott.

Simon Case-nek éppen az lett volna a feladata, hogy a Covid-szabályok megsértésével kapcsolatos gyanúkat kivizsgálja a kormányapparátus tavalyi, botrányos bulijainak ügyében.

Tavaly karácsony előtt az alfa (brit) koronavírus-variáns akkori megjelenése és gyors terjedése miatt vezettek ugyanis be új korlátozásokat Londonban és a környékén. Ezek alapján a különböző háztartásban élők zárt térben nem tarthattak társasági összejöveteleket, és szabadtéren is csak hatan találkozhattak. Kifejezetten munka céljából lehettek kivételek, de a karácsonyi időszakra vonatkozó kormányzati iránymutatás külön kitért arra, hogy

„nem szabad munkahelyi karácsonyi ebédet vagy partit tartani”.

Először a Daily Mirror számolt be még a múlt héten egy elhíresült karácsonyi buliról, amit több más brit lap forrásai szerint is tavaly december 18-án tartottak a Downing Streeten a dolgozók. Egy forrás azt mondta a BBC-nek, hogy volt étel, ital, játékok, és az egész jóval éjfél utánig nyúlt. A brit kormány fő érve egy héten át az volt, hogy nem volt ilyen buli, és nem sértették meg a járványügyi intézkedéseket.

Néhány napja aztán előkerült az a december 22-én készült videó, amelyen Allegra Stratton kormányszóvivő és a kommunikációs stáb több tagja is a sajtótájékoztatókhoz használt teremben viccelődött egy állítólagos karácsonyi buliról, és nevetgélve mesélték, hogy a távolságtartásra is fittyet hánytak. Stratton a videó kikerülésének másnapján könnyek között mondott le a kormányzati pozíciójáról, és egyelőre ő az egyetlen, aki belebukott az ügybe.

Boris Johnson szerdán igyekezett elébe menni a partikat érintő alsóházi kérdéseknek azzal, hogy arról beszélt, őt is dühíti, hogy a munkatársai viccelődnek a korlátozásokkal, és elnézést kért azért a benyomásért, ami a videót nézve kialakulhatott bárkiben, de azt mondta, őt többször is biztosították, hogy nem volt buli, és senki nem szegte meg a szabályokat azon a napon.

Azt is bejelentette, hogy

kabinetfőnöke, Simon Case vizsgálatot folytat le, hogy megállapítsák, mi történt pontosan, és retorziókat is kilátásba helyezett, ha bárkiről kiderül, hogy nem tartotta be az intézkedéseket.

Az elmúlt héten sorra jöttek a különböző hivatalos és kevésbé hivatalos nyilatkozatok, névtelen források beszámolói arról, hogy hány lehetséges partiról van szó, és kik vehettek részt ezeken. Az biztos, hogy három ilyen összejövetel esetében indult hivatalos vizsgálat: a december 18-i mellett egy november 27-i, szintén a Downing Streeten tartott másik, illetve egy, az oktatási minisztérium által elismert december 10-i esemény ügyében vizsgálódnak. A Downing Street már hét közben azt is megerősítette a CNN-nek, hogy volt tavaly decemberben egy kvízjáték is, de szerintük ezen elsősorban otthonról vettek részt a munkatársak, akik pedig mégis az irodából, azok figyeltek a távolságtartási szabályokra.

A történtekről ebben a cikkünkben írtunk bővebben. Elemezésünkben arra jutottunk: noha még rengeteg részletet nem tudni, az egész botrány azért is csapódik le különösen kínosan, mert Johnson pont szerdán jelentette be az új járványügyi korlátozásokat. A torykon belül alapból sem mindenki értett ezzel egyet, mások pedig azt kérdőjelezték meg, hogy sikerül-e rávenni az embereket az intézkedések betartására, ha úgy tűnik, mintha tavaly pont azok kezelték volna lazán ezeket, akik meghozták és kommunikálták a szabályokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!