Bulit szerveztek a brit miniszterelnök rezidenciáján az első hullám alatt, állítólag Boris Johnson is ott volt

2022. január 10. – 22:53

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább 30 fős buliba ment Boris Johnson brit miniszterelnök a 2020-as első hullám idején, a járványügyi korlátozások alatt – írja a BBC szemtanúkra hivatkozva.

A kerti partit a Downing Street alkalmazottai szervezték 2020 májusában, és mindenki saját maga számára hozhatta az italt. A buliról először Dominic Cummings, Johnson korábbi főtanácsadója írt.

Az ITV megszerezte az emailen kiküldött meghívót, amit 100 alkalmazottnak küldtek el azzal az indoklással, hogy „hozzák ki a legtöbbet a szép időből”. A meghívókat Johnson magántitkára, Martin Reynolds nevében küldték ki.

„Távolságtartós italozgatás – SZIGORÚAN BIZALMAS – CSAK A 10. HÁZSZÁMNAK” – írták az email tárgy rubrikájába, utalva arra, hogy csak a brit miniszterelnök 10. házszám alatt lévő rezidenciájának dolgozói a címzettek.

Az ITV szerint a miniszterelnök és felesége is részt vett az italozgatáson. Johnson nem kívánt nyilatkozni, hogy ott volt-e a partin.

A BBC-nek két szemtanú is azt mondta, hogy látták a miniszterelnököt és feleségét a kertben, ahova hosszú asztalokat tettek ki. A brit közmédia forrásai szerint a személyzet egy része botor dolognak tartotta az emailt, aggódtak az italozás miatt, meg voltak rökönyödve az egészen.

Az összejövetel napján Oliver Dowden akkori kulturális miniszter tartotta a Downing Street koronavírus-tájékoztatóját. Ekkoriban a korlátozások még javában tartottak Nagy-Britanniában, június 1-ig 6 főnél többen nem találkozhattak kültéren. „Egy emberrel lehet találkozni a háztartásán kívül egy szabadtéri, nyilvános helyen, egymástól két méter távolságra” – mondta el Dowden.

A Munkáspárt szerint a miniszterelnöknek „komoly kérdésekkel” kell szembenéznie, ha kiderül, hogy részt vett a partin. A Downing Street nem volt hajlandó nyilatkozni, mivel az összejövetelt egy folyamatban lévő független vizsgálat részeként vizsgálják.

Decemberben a miniszterelnök felkérte Simon Case-t, az Egyesült Királyság legmagasabb rangú köztisztviselőjét, hogy vizsgálja ki a 2020-ban a korlátozások idején kormányzati épületekben tartott eseményekkel kapcsolatos vádakat. Case viszont lemondott, miután kiderült, hogy az egyik ilyen összejövetel épp az ő irodájában történt. A vizsgálatot ezután egy másik köztisztviselőnek adták át.

A Johnsonnak nem ez volt az egyetlen húzása a járvány alatt. A Guardian a múlt hónapban tett közzé egy fényképet, amely 2020. május 15-én készült, és amelyen a miniszterelnök, a felesége és 17 munkatársa látható a Downing Street kertjében. Johnson szerint nem buliztak, hanem munkahelyi beszélgetést folytattak.

Johnsonnak különösen rosszkor jönnek ezek a botrányok, miután szigorúbb járványügyi intézkedések bevezetését szeretné elérni a parlamentben, de még a saját pártjából is sokan ellene szavaznak a szabályzásokkal kapcsolatban. A Downing Street partijairól és arról, hogy mitől főhet még Johnson feje, ebben a cikkben írtunk még bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!