A tiszai szeméttengerre a történelmi Lembergben találtunk megoldást

A Tisza még biztosan hoz műanyagot Ukrajna felől, de Kárpátalja vezetése szerint nagyon pontos terveik vannak arra, hogy a plasztikfolyóból néhány éven belül tiszta Tisza legyen. A hulladék útját a folyó forrásától a határig 2021 tavaszán videóban mutattuk be, ám ahhoz, hogy a kommunális hulladék ne kerüljön a folyóba, nemcsak a Tisza mentén kell megoldani a hulladék kezelését, hanem jóval szélesebb területen, a Kárpátalján és azon túl is.

Méghozzá gyorsan: Kárpátalja legnagyobb városában például már csak egy-két évig lesznek képesek helyben lerakni a kommunális hulladékot. A 115 ezres Ungvár 20 kilométerre fekszik a Tiszától, de félő, hogy ha nem lesz megoldott a hulladék lerakása és feldolgozása, akkor a szemét egy része szintén a folyóban köthet ki.

„Húsz éve még abból állt a hulladék begyűjtése, hogy a házak előtt elgurult egy teherautó, dudált, az emberek kiszaladtak a vödreikkel, és a platóra öntötték a szemetet” – adott szemléletes képet a kezdetekről Kárpátalja megyei tanácsának elnöke. Volodimir Csubirko csak november végén került a posztjára – másodszor tölti be –, de a hulladékkezelés átalakításával már bő tíz éve foglalkozik.

A korábban osztrák, jelenleg cseh tulajdonban lévő AVE hulladékkezelő is az ő közbenjárásával jött Kárpátaljára. „Azt akartuk megmutatni, hogy igenis lehet piaci alapon szemétszállítást végezni Kárpátalján.” Ez azonban csak részben sikerült: Kárpátalja déli részében, a kevésbé hegyes területen, ahol a 115 ezres Ungvár, a 85 ezres Munkács, a 28 ezres Huszt, a 25 ezres Nagyszőlős és a 24 ezres Beregszász is fekszik, piaci alapon működik a hulladék begyűjtése, háztartásonként nagyjából havi 90 hrivnyáért – 1100 forintért. (A szemét döntő része így is egyszerűen a telítődő és egyébként sem megnyugtatóan kezelt hulladéklerakókba jut, a kulcs a feldolgozás kiépítése lenne.)

A begyűjtés itt legalább működik, ugyanez azonban a nehezebben elérhető, hegyvidéken fekvő északi, ráadásul kevésbé népes településeken háromszor ennyiért sem kifizetődő, így magáncégek nem is vállalják a feladatot. A járműállományra is kellene legalább hétmillió euró – 2,5 milliárd forint –, és a begyűjtést is dotálni kellene, mert a 250–300 hrivnyás havi díj (egy hrivnya 12 forint) túl sok lenne az ott egyébként is kevesebbet kereső háztartások többségének.

„Én itt élek, kész vagyok a szemetet felelősen elhelyezni, de ehhez kiépített infrastruktúra kell. Vannak is eredményeink, de az, hogy a folyón még mindig folyik le szemét, az szégyen” – mondta Csubirko.

Ez az önkritikus hivatali hozzáállás nem ritka Kárpátalján, amikor a Tiszába kerülő lakossági hulladékról van szó. Azt sem lehet mondani, hogy a problémát kisebbítenék a hivatalnokok. Igaz, ezzel főként nem is Kijev felé lobbiznak a probléma megoldásához szükséges forrásokért, hanem az EU és részben Magyarország felé.

Nem véletlen, hogy épp Magyarország és Ukrajna, pontosabban Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Önkormányzata, Kisvárda Város Önkormányzata és Kárpátalja Megyei Tanácsa között jött létre az első olyan Európai Területi Társulás (ETT), amelyet egy EU-tag és egy EU-n kívüli ország hozott létre. A Tisza ETT 2015-ben alakult, több pályázati forráshoz is juttatta a térséget. Magyarország kétmillió eurót tett a Jánosiban épülő hulladékfeldolgozó 6,5 milliós költségvetésébe is.

Ez az együttműködés a Tisza folyásirányának ismeretében kézenfekvő, de Kijev és Budapest feszült, diplomáciai kitiltásokkal fűszerezett kapcsolata miatt nem is annyira triviális. Az ukrán oktatási törvény nyelvi részét érintő módosítások miatt – amelyek a magyar kormány szerint elsorvasztják a magyar nyelvű oktatást a kárpátaljai állami iskolákban – a magyar kormány jó ideig blokkolta a NATO és Ukrajna közötti miniszteri szintű találkozókat, Kijev pedig egyre inkább szeparatizmust látott bele a magyar kormány Kárpátalját érintő politikájába, Orbán Viktor autonómiát követelő nyilatkozatába és a kárpátaljai magyar szervezetekbe.

Persze a Krím orosz elfoglalása és a kelet-ukrajnai szakadárállamok megjelenése óta Kijev érzékenysége egy bizonyos szintig érthető, de a helyi ukrán politikusok szerint is el kellene kerülni, hogy a közös projekteket olyan ügyek veszélyeztessék, mint például a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és vezetője, Brenzovics László elleni tavalyi házkutatások ügye. (Igaz, a kijevihez hasonló túlreagálásokért Budapest sem megy a szomszédba: amikor 2018-ban Ungváron egy Molotov-koktél, majd egy kisebb bomba robbant a KMKSZ székházánál, Szijjártó Péter rögtön a szélsőségesek visszaszorítását kérte számon az ukrán szerveken, noha az akcióban legalább ennyire lehetséges a orosz titkosszolgálati szál.)

Csubirko szerint itt az ideje, hogy a KMKSZ és a Brenzovics elleni vádakhoz a bizonyítékokkal is előlépjen az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a bíróság előtt, vagy pedig gyorsan le kell zárni az ügyet, amely miatt a KMKSZ elnöke hónapok óta Magyarországon van. „Jó ideje ismerem Brenzovicsot, nem hiszem, hogy tankokat akart volna venni.” A kárpátaljai helyzetről az ukrán–magyar kormányzati feszültséggel kapcsolatban itt olvashatja cikkünket.

„Kijev mondhat akármit a szeparatizmusról, de az ETT egy EU-s szerv” – érvelt Csubirko, aki szerint politikai szálat értelmetlen belelátni ezekbe a kezdeményezésekbe. Még jobb lenne, ha fordított lenne a hatás, és a magyar részvétellel megvalósuló együttműködés teremtené meg az egyéb területen lévő viták feloldásának légkörét. Már csak azért is, mert a hulladékkezelés hiánya végül nem csak helyi probléma lesz.

„Az idő ellenünk dolgozik meg kell győzni az EU-t, mert enélkül katasztrófa lesz. Vagy segítenek, vagy nem tudjuk, mit tegyünk” – jelezte a kárpátaljai ukrán politikus a tétet, ami tárgyalástechnikai szempontból több jelzőt is kaphatna – maradjunk most a figyelemfelhívónál –, bár kétségtelenül határon átívelő közös érdek, hogy a hulladék se a folyón ne ússzon le, se illegális hulladéklerakóba ne kerüljön. A megyei vezető szerint illegális lerakóból Kárpátalján van legalább kétszáz, a mindössze ötven legális mellett.

100 millió euró kellene az EU-tól

Csubirko szeme előtt egy kárpátaljai hulladékfeldolgozó hálózat lebeg öt kerületben – az ungvári, a munkácsi, a huszti, a técsői és a rahói kerületekben – egy-egy központtal. Ezeket a hulladékfeldolgozókat 2030-ra építenék meg, majd a településközösségekből álló önkormányzatok tulajdonába kerülne, onnantól ők üzemeltetnék piaci alapon. A begyűjtést a déli részen pedig üzleti alapon, az északin támogatással lehetne megoldani.

„Három feladatot kell megoldanunk: a begyűjtést, a feldolgozást és a lerakók rendezését” – nagyjából tehát mindent, de az utóbbi feladat különösen égető, ha úgy vesszük, szó szerint: Ungváron a hulladéklerakó még egy-két évig képes szemetet befogadni, de ehhez már most is dolgozni kell rajta. Folytatni kell a már ott lévő hulladék tömörítését – ezt részben már végzi ott az AVE. Gondoskodni kell a rothadásból képződő gáz elvezetéséről – ez Ungváron még nem kezdődött el –, máskülönben megismétlődhetnek a területen a 2017-es robbanások és tüzek, figyelmeztetett a vegyész végzettségű megyei vezető.

Szerinte a teljes kárpátaljai projekthez, a begyűjtőközpontokkal, feldolgozókkal, új hulladéklerakókkal, a régiek kezelésével – beleértve az ott képződő gázok villamos energia előállítására való felhasználását is – 100 millió euróra van szükség.

Ezután a hulladékkezelő rendszer anyagilag önfenntartó lesz. Csubirkónál valamivel pesszimistább az AVE ungvári vezetője. Szerinte a települési társulások tulajdonába átadott hulladékfeldolgozók működtetésére valamennyi költségvetési támogatásra később is szükség lesz – de mindenképpen megéri, ha ezzel több hulladék nem kerül a Tiszába.

Érték is lehetne, ami most csak nyűg

A helyi hulladékfeldolgozó nagy lökést adna a szelektív hulladékgyűjtésnek is. Pontos törvényi előírások híján az AVE-t erre nem kötelezi semmi, de végez ilyen feladatot. „Ha lenne közelebb feldolgozó, akkor értékesebb lenne a szelektív hulladékunk. Így a logisztika elviszi a pénzt, most lényegében szociális feladatot látunk el” – mondta az AVE ungvári képviseletének vezetője, Natalija Jakubik. Az Ungvárhoz legközelebbi hulladékfeldolgozó, ahová a kigyűjtött műanyag szállítható, jelenleg a Kárpátokon túl, 360 kilométerre van.

Ha lenne a közelben is, akkor Kárpátalja nagyobb területéről szállíthatná el a cég a konténerekbe gyűjtött szelektív hulladékot is. „Ha leraknánk a konténert egy távoli kistelepülésekre, ahol aztán ünnepélyesen felavatják, azzal nem érnénk el semmit. Sok helyről nem oldható meg a rendszeres elszállítás állami támogatás nélkül. Nekünk is célunk a települések tisztasága, de mi egy üzleti alapon működő cég vagyunk” – mondta Jakubik, aki egyébként a lakosság hulladékkezelési képzését is fontosnak tartja, az AVE rendszeresen szervez óvodákban, iskolákban ismeretterjesztő programokat.

A cég ungvári képviselete egy 160 ezer lakosú térséget lát el, naponta 700 köbméter hulladékot elszállítva – ennek optimista becslések szerint ötöde szelektív hulladék –, legalábbis köbméterre, tömegre ennél jóval kevesebb.

A lerakókban azonban a hely vészesen fogy, még úgy is, hogy Ungváron az AVE oldja meg a tömörítést, 45 tonnás gépekkel egyméteresre nyomva le az ötméteres szemétréteget. A lerakók és a kommunális hulladék mennyiségét csökkentő feldolgozó infrastruktúra hiánya miatt vannak olyan hulladékgyűjtő kisvállalkozók – főként a nehezebben elérhető falvakban –, akik végül illegálisan rakják le az erdőben vagy az ártérben a szemetet, amelyről a lakosok azt hihetik, hogy megfelelően gondoskodtak.

„Az Ung folyón is végeztünk medertisztítást, néha szörnyű állapotok vannak. Amíg a büntetés kevesebb, mint a legális elszállítás, nem is fog változni a helyzet, az államnak ebben is lépnie kell” – mondta a cégvezető.

Lviv egyszer már majdnem belefulladt a szemétbe

Amitől Ungváron tartanak, a Kárpátokon túli Lvivben már megtörtént: a 800 ezres városnak 2016 óta nincsen saját hulladéklerakója. Tűz ütött ki rajta, és az oltási munkálatok során három tűzoltó meghalt, amikor a szemétdomb egyik oldala megcsúszott, és maga alá temette őket. Ezután döntöttek a bezárásról.

Az AVE 2017 után Lviv hulladékkezeléséből ki is vonult, de a városnak ettől még meg kellett oldania a hulladék elhelyezését, amit politikai feszültségek is nehezítettek. Ez volt a két éven át tartó lvivi szemétblokád.

„Petro Porosenko elérte, hogy sehol se fogadják be a tőlünk érkező hulladékot, ehhez a rendőrséget is bevetette. Azt akarta, hogy a feldühödött helyiek betörjenek a városházára, és engem kidobjanak az ablakon. Nem jött be a dolog, csak népszerűbb lettem, mert a lviviek megértették, hogy ki idézte elő valójában a helyzetet” – tárta fel a szemétügy hátterét a lvivi polgármester, a korábbi elnökkel való vitájára utalva.

Gránátvetővel a polgármester otthonára

A lakossági defenesztrációnál egyébként látott már nagyobb fenyegetést is a várost lassan 16 éve vezető Szadovij: 2014-ben kétszer is aknavetővel lőttek a házára ismeretlenek – egyszer az ötgyermekes polgármester családja otthon is volt, szerencsére senki nem sérült meg.

Szadovij – ahogyan azt 16 évnyi polgármestersége önmagában is jelzi – a képlékeny ukrán politikai élet nagy túlélője. Pályáját a 2004-es narancsos forradalomban még a győztes Viktor Juscsenko mellett kezdte, aztán 2012-ben saját pártot alapított. Az Önsegélyezés (Szamopomics) 2014-ben a harmadik legnagyobb frakciót adta a parlamentben – ekkor kezdődött politikai konfliktusa Petro Porosenko elnökkel, amire a szemétblokádot is visszavezette. Igaz, a magát keresztény-konzervatív, ukrán erőként meghatározó Szamopomics végül nem tudott úgy megragadni a parlamentben, ahogyan Szadovij Lvivben: a pártnak 2019-ben már csak egy képviselője jutott a radába.

Bár Szadovij a Szovjetunió idején is ukránabb nyugat-ukrajnai Lvivet vezeti, nem csinál politikai kérdést abból, hogy esetenként oroszul beszéljen a nyilvánosság előtt. Szerinte az orosz nyelvhasználat nem jelent eleve lojális hozzáállást Oroszországhoz, amelyet ő birodalmi ambíciókkal feltöltött erőnek tart. Az orosz fenyegetés továbbra is valós, ezért szerinte indokolt szorosabbra fűzni a kapcsolatot a NATO- és EU-tag szomszédokkal, Lengyelországgal, Szlovákiával, Magyarországgal és Romániával is.

„A lengyelek még emlékeznek a szovjet dominanciára, Magyarország talán már elfelejtette” – mondta, megjegyezve, hogy Magyarországgal ettől még jó a viszony, a problémákat – az oktatási törvény nyelvhasználatot érintő részét, amely Budapest szerint elsorvasztja a magyar nyelvű oktatást Kárpátalja állami iskoláiban – Orbán Viktor kormányfő és Volodimir Zelenszkij elnök személyes találkozón vélhetően rendezni tudják.

Európa gigantikus szemétdombjából szabadidőközpont

A szeméthelyzetet tehát túlélte a polgármester, bár most is csak ideiglenes megoldással operál a város: több mint 70 kilométerre szállítja a napi 600 tonna kommunális hulladékot, saját lerakója továbbra sincs. Egy feldolgozó megépítését már elkezdték, működik egy komposztálóüzem is. A régi szeméttelepen viszont elindult egy olyan rekultivációs munka, amely modellértékű lehet. Ez Európa egyik legnagyobb szemétlerakója, ahol ilyen projekt indult.

A történelmi Lviv – az egykori Osztrák–Magyar Monarchiában az örökös tartományok részét képező galíciai Lemberg – legmagasabb pontja nem más, mint a város 2017-ben bezárt szemétdombja, ahová 1958 óta gyűjtötték a szemetet.

A hatvan év alatt a 38 hektáron elterülő szemétdomb 110 méter magasra nőtt. A szemétdomb tetején álltunk az önkormányzat Zöld Város nevű cégének vezető munkatársával, Nazarij Kirilejzával. A városra remek kilátás nyílt innen, bár abba nem gondolok bele, hogy a városból milyen lehet ránézni a szemétdombra. Vagy volt eddig, 2025-re ugyanis a domb zöldellő park lesz, szabadidőközponttal, ökológiai centrummal.

A munka első szakasza idén ősszel befejeződött: letakarták három rétegű fóliával a 38 hektáros telepen elterülő domb csaknem egészét. Esővíz így már nem éri, a szennyeződés nem mosódik ki, a védőréteg alatt megkezdődik az erjedés.

A letakarás előtt csőrendszerekkel szőtték át a dombot. Az egyik rendszer a gázt vezeti ki az erjedő szemétből, ennek biztonsági és gazdasági haszna is van: megakadályozza, hogy a felgyülemlő gáz felrobbanjon, másrészt a gáz így áramtermelésre lesz használható. Az egy megawattos teljesítmény nem túl sok – a paksi atomerőmű 2000 megawattos –, de van már erre szakosodott cég, amely a négy-öt évig tartó termelést gazdaságosan megoldja, aztán az áramfejlesztőt egy újabb rekultivációs területen felhasználja.

A másik csőrendszer pedig a folyadékot vezeti ki a dombból egy mesterséges mederbe, ahonnan átszivattyúzzák a szutykos trutyit, és szűréssel lényegében desztillált vizet készítenek belőle: egy év alatt százezer köbméter folyadékot szűrtek át.

A szűrőállomás vezetője, Lilija Zsitnyak egy rövid videóban mutatta meg nekünk, hogy mi is a munkájuk eredménye:

Lviv lehet a jó példa

A rekultivációs tendert a török Hayat Holding projektcége nyerte el. A teljes beruházás összegét a polgármester 100 millió euróra teszi, de közvetlenül a rekultiváció költségvetése 49 millió euró. 10 milliót pályázaton nyertek, 25 millió a piaci hitel, 14 milliót pedig az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kedvezményes kamatozású hiteléből fedeznek. „15 évre kaptuk évi 2,5 százalékos kamatra, ez nagyon kedvező” – mondta Szadovij aki szerint így fokozatosan lehet majd emelni a szemétszállításért fizetendő lakossági díjakat. Ez elkerülhetetlen, de hosszú távon, a környezeti károk elkerülésével mindenki jól jár. „Ha már az élet rákényszerített bennünket, szeretnénk jó példaként szolgálni.”

A lakossági díjak fokozatos emelését viszont mérsékelheti, hogy a szelektív hulladékgyűjtés tökéletesítése után Szadovij szerint a szerves hulladék elszállításáért idővel talán fizetni sem kell, mert a komposztálóban azt jól tudja majd hasznosítani a város, amelynek legmagasabb pontja három év múlva már nem szemétdomb lesz, hanem szabadidőpark. „Higgye el, hamarosan rá sem lehet ismerni a helyre.”

A riport az IJ4EU – Investigative Journalism for Europe támogatásával készült.