Az EU inkább visszavonta a gendersemleges iránymutatását, miután azzal vádolták, hogy a karácsonyt is be akarja tiltani

A jobboldal ismét megvédi a karácsonyt (a betlehemi csillagost, nem a városházást) Brüsszeltől, ahol be akarják tiltani: ez a hír előbb az olasz, majd a magyar jobboldali sajtón futott végig, azt állítva, hogy az Európai Bizottság egy belső tervezete egyaránt le akar számolni a kereszténységgel, a hagyományos nemekkel és a személyes névmásokkal. A hivatkozott uniós dokumentum valóban létezik, illetve létezett, mert mint cikkünkből kiderül, kedden az alakuló botrány hatására már vissza is vonták azt. A bizottsági munkatársaknak szóló nyelvhasználati javaslatok a valóságban jóval kevésbé félelmetesek, arra azonban alkalmasak voltak, hogy politikai korrektség elleni kampányt lehessen rájuk húzni, és a kereszténységet és a hagyományos családot néhány gendersemleges kifejezéstől kelljen megvédeni – főleg, hogy a progresszív identitáspolitikai nyelvi rezsim sokak szemében tényleg meglehetősen túl van már tolva.

A #UnionofEquality munkacímű bizottsági dokumentum belső használatra készült idén októberben, most azt mondják, egy még nem véglegesített munkaanyagról volt csak szó. A 32 oldalas dokumentum iránymutatást fogalmazott meg az inkluzív kommunikációhoz, alapvetően az uniós alkalmazottaknak adott nyelvi iránymutatást azzal a céllal, hogy megjelenítse Európa sokszínűségét és a Bizottság nyitottságát, és hogy senkit ne érjen szavakban sem hátrány a származása, szexuális orientációja, nemi identitása miatt. Olyanok mellett, minthogy a konferenciákon mindkét nemből hasonló arányban legyenek az előadók között, vagy hogy ne szólítsák meg különbözőképpen a nőket és a férfiakat (az előbbieket például a kereszt-, utóbbiakat a vezetéknevükön, mint az gyakran megesik), a szöveg megfogalmazott néhány erősebb javaslatot is, olyanokat, amelyek már csak azzal is fel szoktak sokakat bőszíteni, hogy elég mesterkéltnek hatnak: például, hogy elnök vagy elnöknő helyett a gendersemleges „elnökszemély” (ez angolul csak egy kicsit hangzik kevésbé hülyén, mint magyarul), „businessman” helyett a „businessperson” kifejezést használják.

Az uniós iránymutatásról először az olasz Il Giornale című újság írt részleteket, olyanokat emelve ki, hogy a javaslat szerint egy rendezvényt ne a „hölgyeim és uraim” formulával kezdjenek, hanem a szintén gendersemleges „kedves kollégákkal”, vagy hogy a kérdőívekben a férfi és a női nem mellett legyen lehetőség arra is, hogy valaki az „egyéb” lehetőséggel éljen. A bizottsági dokumentum azt is javasolta, hogy kerüljék a nemspecifikus személyes névmásokat (he/she stb.), kérdezzék meg inkább az illetőtől, hogy milyen névmást kíván magának. A javaslat különösen óvatos a szexuális orientációt és nemi identitást illetően, kerülendőnek mondja a homoszexuális kifejezést, mert az némelyeknek sértő lehet, de a „meleg” és a „leszbikus” szavakat is, ezek helyett a „meleg személy” megnevezést támogatja.

A legnagyobb visszhangot az váltotta ki, hogy a dokumentum a vallási kisebbségekre tekintettel a karácsonyi helyett a téli szünet kifejezést javasolta, mert nem mindenkinek keresztény háttere van Európában. Ezt az olasz jobboldali média a karácsony betiltásának brüsszeli tervezeteként tálalja, ezzel az értelmezéssel jelent meg a hír a magyar sajtóban is. Az olasz újságok szerint a Bizottság a keresztény gyökerű neveket is el akarja törölni, és a Mária vagy a János helyett például más alakot javasol – ennek annyi valóságalapja volt, hogy a szöveg azt kérte, hogy a példamondatokban ne csak egy valláshoz kapcsolható nevek szerepeljenek, hanem például „Malika és Julio” (előbbi egy arab női név) legyen, ha egy vegyes párról van szó.

Az olasz jobboldal egymással is vetélkedő két erős pártja egymás után ítéli el a sok hasonló konkrét példát felsoroló uniós dokumentumot. „Most már elég: a történelmünket és az identitásunkat törlik el” – írta az Olasz Fivéreket vezető Georgia Meloni, és a „politikai korrektség lázálmáról” beszélt, a Lega vezére, Matteo Salvini pedig egyszerűen európai őrületet emlegetett. Antonio Tajani, az EP korábbi olasz elnöke, a Forza Italia képviselője kérdést is intézett az ügyben az Európai Bizottsághoz, azt firtatva, hogy a megfogalmazott iránymutatás nem sérti-e az Emberi Jogok Európai Egyezményének a véleménynyilvánítás szabadságáról szóló 10. cikkét. Az olasz politikus szerint a Bizottságnak nemcsak a kisebbségek érzékenységét kellene tiszteletben tartania, hanem a saját alkalmazottaiét is, és úgy kellene módosítani az iránymutatást, hogy az Európa közös gyökereire is tekintettel legyenek. A dokumentum ellen olasz lapok szerint a spanyol újjobboldali Vox, valamint Magyarország is tiltakozott – utóbbinak hivatalos nyomát egyelőre nem találtuk.

Az Európai Bizottság azonban gyorsan meghátrált. Előbb kiadtak egy közleményt arról, hogy „természetesen nem tiltjuk be a karácsony szót, és nem is buzdítunk arra, hogy azt ne használják. A karácsony ünneplése és keresztény nevek és jelképek használata a gazdag európai örökség része”, kiemelve, hogy ez csak egy belső technikai dokumentum. Ekkor még azt hangsúlyozták – joggal –, hogy hasonló ajánlások számos munkahelyen készülnek, az Európai Parlament már 2008-ban is kiadott egy hasonló dokumentumot. Helena Dalli, az egyenlőségért felelős máltai biztos keddre azonban már visszakozott. Bár a dokumentum az európai sokszínűséget és a Bizottság nyitottságát kívánta volna kifejezni, fogalmazott,

„az iránymutatásnak ez a formája nem szolgálja megfelelően ezt a célt. Nem egy kiérlelt dokumentum, és nem felel meg a bizottság minőségi elvárásainak. Az iránymutatást ezért visszavonom, és tovább fogunk dolgozni a dokumentumon.”

Ezzel az ügynek látszólag vége is, a nyelvi protokollal és kategóriákkal kapcsolatos harcok azonban biztos nem jutnak nyugvópontra. Azzal, hogy a politikai frontvonalak a közbeszédben, főleg az értelmiségi vitákban egyre inkább olyan identitáspolitikai kérdésekről szólnak, mint a gendersemleges névmások használata, rendkívül előtérbe kerültek, és más témákat sokszor szinte teljesen elfednek a politikai korrektség nüanszai. Bár a szavaknak mindig lehetnek társadalmi és hatalmi következményei, a politika mostanra eljutott oda, hogy látszólag szinte csak nyelvi kérdésekre redukálódik, ami különösen alkalmas a kulturális hidegháborús árkok elmélyítésére.

Belgiumban éppen kedden döntöttek arról, hogy miután az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta, kivezetik a személyi okmányokból a nem megnevezését. Franciaországban az elmúlt hetekben pedig az váltott ki vitát, hogy a népszerű értelmező szótár, a Le Robert új szóként felvett egy gendersemleges személyes névmást, az ‘iel’-t, a férfi ‘il’ és a női ‘elle’ keresztezéseként. Ezt a jobboldalon sokan az amerikai eredetű progresszív wokism franciaországi térhódításának érzékelik, de a macronista oktatási miniszter Jean-Michel Blanquet is helytelenítette, mondván „a francia nyelvnek nem az inkluzív írás a jövője”.

A gendersemleges névmás (a „singular they”) az angolban már korábban elfogadott alakká vált, miután korábban nyelvhelyességi hibának tartották, de a latin nyelvekben is terjed, mint szexizmustól mentesnek gondolt nyelvi forma. A magyarban, ahol nincsenek nyelvtani nemek, és személyes névmásokkal sem jelöljük, hogy férfiról vagy nőről van-e éppen szó, a kérdés nem merül fel ilyen élesen (igaz, így is van jó pár nyelvi eszköz a nem kifejezésére), így az uniós iránymutatás számos szempontja is csak kicsit nehezebben értelmezhető nálunk. Kötekedve azt is lehetne mondani, hogy az inkluzív kommunikáció elve velünk, nem indoeurópai nyelvhasználókkal, kevésbé inkluzív. De az alapprobléma komoly: Európa, melynek kulturális sokszínűségét a most ideiglenesen visszavont dokumentum is védené, kulturálisan valóban nagyon diverz, ezért az egységesítő nyelvi rezsimek mindig erőszakot tesznek, és kinek jobban, kinek kevésbé, de mesterkéltnek és öncélúnak hatnak.

A bürokrácia persze szükségszerűen uniformizál, itt pedig alapvetően uniós hivatalnokoknak szóló nyelvi ajánlásokról van szó, ezért a szólásszabadság iránti végletes aggodalom önmagában kicsit paródiaszerű. Más kérdés, hogy a dokumentumnak az is deklarált célja, hogy a bizottsági munkatársak jó példával járjanak elöl a megfelelő, mindenkit befogadó nyelvhasználatukkal – a belső iránymutatások tehát áttételesen politikai eszközök is.