Videón a klímaváltozás egyértelmű jele: elfogytak a fókák, ezért rénszarvasra vadászik egy jegesmedve a Spitzbergákon

2021. november 29. – 14:21

Másolás

Vágólapra másolva

A jég olvadásával megváltozhatott a jegesmedvék étrendje, egy lengyel kutatóállomás kamerája felvette, amint egy jegesmedve rénszarvasra vadászik a norvégiai Spitzbergákon. A videón látszik, ahogyan a fiatal hím a jeges vízbe űzi a szarvast, ott elkapja, megfojtja, majd partra vonszolja, és elkezdi megenni.

A felvétel még 2020. augusztus 21-én készült, de ez az első alkalom, hogy ilyen jelenetet sikerült rögzíteni, akkor vették fel, amikor a tengerjég visszahúzódott, és a jegesmedvék fő táplálékát jelentő fókák is eltűntek. „Az egész helyzet olyan bámulatos volt, mintha egy dokumentumfilmet néztünk volna. Szinte hallani lehetett a narrátort, amint azt mondja: ezt nézned kell, mert valószínűleg soha többé nem látsz ilyet” – idézte Izabela Kulaszewiczt, a Gdański Egyetem biológusát az MTI. Két nappal később a kutatók ugyanazt a medvét egy másik rénszarvastetemből látták falatozni.

A kutató és munkatársai a Polar Biology című tudományos lapnak is beszámoltak tapasztalataikról. Véleményük szerint az eset egyike azon megfigyeléseiknek, amelyek arra utalnak, hogy a jegesmedvék egyre többször vadásznak szárazföldi állatokra, hogy pótolják a fókák hiányát.

Az Északi-sarktól mintegy ezer kilométerre lévő Spitzbergákon nagyjából 300 jegesmedve és 20 ezer rénszarvas él. A tanulmány szerzői szerint több jel is utal arra, hogy a jegesmedvék az elmúlt évtizedekben mind gyakrabban vadásznak rénszarvasokra.

Véleményük szerint ebben két tényező játszik fő szerepet: egyrészt a visszahúzódó jég miatt hosszabb időre kerülnek szárazföldre a jegesmedvék, másrészt az 1925 óta életben lévő vadászati tilalom miatt egyre jobban emelkedik a Spitzbergák rénszarvasainak száma.

Más kutatók szerint azonban nem kell túl sok következtetést levonni az esetből. Ha a jegesmedvék már az 1950-es és 1960-as években is vadásztak rénszarvasokra, azt nagyon kis eséllyel vették volna észre, mivel akkoriban kevesebb ember, kevesebb medve és kevesebb rénszarvas élt a Spitzbergákon. Most viszont a modern technika és a közösségi média eszközeivel, amikor mindenkinek van kamerája, a hírek gyorsan terjednek – véli Andrew Derocher, az Albertai Egyetem professzora.

Ha nem is változik meg véglegesen a jegesmedvék étrendje, a klímaváltozás akkor is itt van: a Meteorológiai Világszervezet (WMO) nemrég közzétett jelentése szerint valószínűleg a 2015 és 2021 közötti hét év lesz a feljegyzések kezdete óta mért legmelegebb hét év a Földön, és a WWF szerint is versenyt futunk az idővel.